Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Sörös Béla

(* 1877. márc. 14. Nemespécsely [Mo.], † 1939. okt. 2. Losonc) Ref. püspök. A két vh. közötti szlovákiai magyar közélet jelentős személyisége. A teológiát Kolozsvárott, Pápán, Budapesten és Edinburgh-ben végezte. Öt évig a budapesti gyűjtőfogház lelkésze volt, majd 1906-tól Losonc lelkipásztora. 1921-ben a Dunáninneni egyházkerület főjegyzőjévé, 1938-ban az egyházkerület püspökévé, 1939-ben zsinati rendes taggá választották. Alapítója, igazgatója és részben fenntartója is volt a Losoncon 1925-ben megszervezett ref. teológiai szemináriumnak. Nagy szerepe volt a ref. egyház újraszervezésében az államfordulat utáni Csehszl.-ban. Az Összefogás c. egyházi társadalmi lap és a Felsőnógrád főszerkesztője. Püspöksége idején indította el a Református összefogás elnevezésű mozgalmat, valamint az ugyanezen nevet viselő havilapot. – Fm. A magyar liturgia története I. (1904); A losonci református egyháztanács vallástétele (1917).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésLosonc [Lučenec]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID379401
Módosítás dátuma2019. december 13.

Hibát talált?

Üzenőfal