Lexicon

Magyar parlamenti képviselők 1990-ben a prágai Szövetségi Gyűlésben kezdeményezték a komáromi székhelyű Jókai Mór Egyetem megalapítását. A kezdeményezés nem járt sikerrel, így Komárom város 1992-ben létrehozta a Komáromi Városi Egyetemet. A városi egyetem három magyarországi felsőoktatási intézmény konzultációs központjaként működött. 2001-ben a Selye János Egyetemért Alapítvány a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, ill. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kara székhelyen kívüli képzését indította el Komáromban, évente 200 hallgatóval. Az alapítvány működtette a Láthatatlan Kollégium mintájára létrehozott Selye János Kollégiumot, ill. az évente megrendezett több hetes Nyári Egyetemet. Ez a képzés alapozta meg a Selye János Egyetem létrehozását Komáromban, amelyre 2004-ben került sor. Az egyetembe 2004-ben beolvadt a Calvin János Teológiai Akadémia, amely egyházi, oktatási, tudományos, szakmai, szociális segítségnyújtási tevékenységet folytatott (az akadémia egyházi státuszát 1995-ben legalizálta a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma), és alapját képezte a jelenlegi Református Teológiai Karnak. Az egyetem első rektora Albert Sándor lett. Az egyetem nappali és levelező tagozata a következő karokkal működik: Gazdaságtudományi Kar, Tanárképző Kar, Református Teológiai Kar. 2007-ben több mint 2000 hallgatója volt. – Vezető:  Albert Sándor (2004); Tóth János (2009).

Az 1918-as államfordulat után az 1912-ben létesített pozsonyi Erzsébet Tudományegyetemet megszüntették. Csehszl.-ban ezután – az 1925–1939 között létező losonci Református Teológiai Szeminárium kivételével – nem volt magyar tanítási nyelvű egyetem vagy kar. A Comenius Egyetemen 1920-ban Magyar Szeminárium létesült, ahol hosszabb ideig csak lektor (Vojtech Cvengroš) működött. A magyar filológiai szakot az 1930/31-es akadémiai évben vezették be. A finnugrisztikából professzorrá habilitált Pavel Bujnák heti két órában a 19. sz.-i magyar regényről előadást s régi szövegek olvasásával szemináriumot tartott. A következő akadémiai évben az évfolyamonkénti heti óraszám kilencre emelkedett, s ennyi maradt 1951 jún.-áig. Az előadások nyelve addig a szlovák volt. Halála után, 1934-től 1950-ig két megbízott előadó, Ján Bakoš szemitológus és František Jančovič középiskolai tanár vette át az oktatást. Az 50-es években jelentős változásokra került sor. 1951-ben az egyetem akkor létesített pedagógiai karán Sas Andor docens vezetésével magyar tanszék nyílt, s az előadások nyelve nemcsak ott, hanem a bölcsészkar megmaradt magyar szemináriumában is a magyar lett. A pedagógiai karon kezdettől két részleg működött: a gimnáziumi tanárokat képző pedagógiai főiskola és az általános iskolák tanítóit felkészítő pedagógiai felső iskola. A tanszékek az első két évben közösek voltak az egyes szakokon, aztán elkülönültek. Az egymást követő iskolareformok következtében 1954-ben Pozsonyban három felsőfokú intézmény oktatta a magyar nyelvet: A Comenius (Komenský) Egyetem Magyar Szemináriuma, a Pedagógiai Főiskola és a Felsőbb Pedagógiai Iskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke. Az újabb reformok következtében megszűnő Pedagógiai Főiskola tanszéke beleolvadt az egyetem Magyar Szemináriumába, az ugyancsak megszűnő Felsőbb Pedagógiai Iskola tanszéke pedig 1960-ban átkerült Nyitrára. A tanítási nyelv a pedagógiai főiskolán – a magyar tanszék kivételével – a szlovák volt, a tanítóképzőnek megfelelő pedagógiai felső iskolán viszont a más szakos magyar hallgatók részére is magyarul folyt az oktatás. A pedagógiai felső iskolát pár év múlva Nyitrára telepítették át. Az egyetem bölcsészkarán a Magyar Szemináriumot 1959-ben váltotta fel az önálló Magyar tanszék, melyen Sas Andor irányításával négy adjunktus működött. 1990-től a szlovák hallgatók részére külön tanrendű szak létezik. A tanszéken jelenleg magyar szakos tanár- és tolmácsképzés, hungarológiai képzés, valamint finn nyelvi és irodalmi képzés folyik baccalaureátusi (Bc.), magiszteri (Mgr.) és doktori (PhD.) képzés keretein belül.

Regionális jellegű szépirodalmi, művészeti, kritikai folyóirat (Kassa, 1926. ápr. 4). Egyetlen száma jelent meg. – Szerk. Budai Győző.

Magyar politikai párt a két vh. közötti Szl.-ban. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása az új államhoz csatolt magyarlakta területeken az addig egységes szociáldemokrácia nemzeti elvű feldarabolását eredményezte. A szlovák alapszervezetek a cseh szociáldemokráciához csatlakozva nemzeti alapon létrehozták a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspártot. A szociáldemokrácia pozsonyi (Magyar és Német Szociáldemokrata Párt), kassai (Felső-Magyarországi Szociáldemokrata Párt) és budapesti központjához tartozó magyar és német alapszervezetek többsége viszont továbbra is az egységes magyar szociáldemokrácia keretén belül kívánt maradni. Mivel a magyar és német szociáldemokrácia az egyik szervezője volt az 1919 febr.-jában kirobbant általános sztrájknak, Szl. tejhatalmú minisztere, Vavro Šrobár 1919 márc.-ában betiltotta a Felső-Magyarországi Szociáldemokrata Párt működését. A szlovák–magyar államhatár véglegesítését és a Magyar Tanácsköztársaság bukását követően a szociáldemokrácia korábbi szervezeti struktúrájára építve megkezdődött a Szlovenszkói Német-Magyar Szociáldemokrata Párt (SZNMSZDP) megszervezése. Az SZNMSZDP az egyedüli olyan szlovákiai párt volt, amelynek működése folytonosnak tekinthető az államfordulat előtti időkből, s amely így egy már kialakult szervezeti hálózatra tudott ráépülni. Befolyása azonban inkább csak Szl. nyugati térségeire terjedt ki, s az 1920-ban megtartott első parlamenti választásokon is csak az Érsekújvári választási kerületben indított jelölteket. Itt azonban a legerősebb pártnak bizonyult, s négy képviselői mandátumot szerzett, amelyből kettőt a német szervezetek képviselői, kettőt pedig a magyar szociáldemokraták (Nagy Géza, Földessy József) kaptak. A magyar szociáldemokrácia korabeli erejét mutatja, hogy a kelet-szlovákiai magyar szociáldemokrata szervezetek, amelyek a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt listáján indították jelöltjeiket, további két magyar szociáldemokrata képviselőt (Surányi Lajos, Borovszky Géza) juttattak be a nemzetgyűlésbe. Az SZNMSZDP-n belüli ellentétek következtében 1920 végén a párt német alapszervezetei az egységes csehszlovákiai német szociáldemokráciába léptek át, így a magyar alapszervezetek 1920. dec. 4-én megalakították az önálló ~t. A párt vezéralakjai Wittich Pál, Samu Ferenc és Fehér Ferenc voltak. A ~ programjában a hagyományos szociáldemokrata elemeken kívül nagy szerepet kapott a nemzetiségi kérdés, amelyet nemzeti autonóm kerületek által kívántak megoldani. Az 1920-as parlamenti választásokat követően a magyar szociáldemokrácián belül harc kezdődött a hagyományos szociáldemokrata értékeket képviselők és a Kommunista Internacionálé talaján álló baloldal (ahol jelentős szerepet kaptak a magyarországi emigránsok) között. Ez utóbbiak fokozatosan többségbe kerültek, majd a CSKP megalakulását követően a kommunista párthoz csatlakoztak. A magyar szociáldemokrácia ezzel jelentősen veszített befolyásából, s az 1925-ös parlamenti választásokon már nem is indított külön listát. A gyenge támogatottság és a pártszervezetek minimális aktivitása miatt a párt 1926-os országos kongresszusa döntése alapján a ~ tagságának jelentős része 1927. jan. 1-jei hatállyal belépett a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspártba, ahol külön magyar szekciót hoztak létre. Az egységes szociáldemokrácián belül a magyar szekció ügyeit az Országos Magyar Szervezőbizottság irányította, amelynek vezetői Schulz Ignác és Csizmazia György voltak. A magyar szekció által folytatott aktivista politikának, noha országos szinten jelentősebb tömegbázist nem tudott maga mögé felsorakoztatni, 1938-ig erős bázisa volt DNy-Szl. néhány településén. A magyar szociáldemokrácia hivatalos orgánuma a Munkásújság, a Népszava, majd később a Csehszlovákiai Népszava volt.

Baloldali ifjúsági tömörülés a két vh. közötti Szl.-ban (Pozsony, 1936–1938). Elnökévé Ferencz Lászlót, a szervezet létrehozásában nagy szerepet játszó baloldali Magyar Nap című napilap felelős szerkesztőjét, alelnökévé pedig Lőrincz Gyulát választották. Gyakorlati munkájának irányításában a szervezet titkárai, Betlen Oszkár és az őt követő Keleti Ferenc, valamint Schönherz Zoltán kaptak nagy szerepet. 1937 dec.-ében már 32 ifjúsági szervezet tartozott hozzá, 1938-ban pedig már 45 településen volt helyi szervezete, amelyekben összesen 3200 személy tevékenykedett. Sajtóorgánuma az 1937 jan.-jától kiadott Kéve c. lap volt. A csoportok és szervezetek irodalmi estek, színjátszó körök, sportrendezvények szervezésével igyekeztek megszólítani a fiatalságot. Együttműködött a hasonló szellemiségű szlovák és cseh szervezetekkel. Tevékenysége eleinte inkább csak a kultúra területére korlátozódott, 1937 tavaszától egyre inkább a politikai célkitűzések kerültek középpontjába. A szervezet 1937 dec.-ében megtartott kongresszusának központi témáját már a Csehszlovák Köztársaság egységének megőrzése, a magyar revíziós igények elítélése jelentette. Tevékeny részt vállalt a CSKP által 1938 nyarán és szept.-ében a köztársaság védelme mellett megtartott tömegdemonstrációk megszervezéséből is. 1938. okt. közepéig folytathatta működését. Ekkor a frissen kinevezett autonóm szlovák kormány betiltotta működését, pozsonyi központi irodahelyiségeit pedig bezárta. – Vezető: Ferencz László (1936). – Ir. Jalsovszky Katalin: A Magyar Fiatalok Szövetsége. A csehszlovákiai magyar fiatalok a népfrontmozgalomban, 1936–1938 (Kézirat, 1987).

A szl.-i magyarok több mint kilenc évtizedes története politikatörténeti szempontból öt nagyobb korszakra osztható. – Az 1918-tól 1938-ig terjedő első korszakban a csehszl. parlamentarizmus megfelelő kereteket biztosított a szl.-i magyar kisebbség valós politikai képviseletének kialakulásához. Az 1918 végén és 1919 elején lezajlott államfordulatot (Csehszlovákia megalakulása) követően a szlovákiai magyarok politikai élete csak lassan indult meg. Ennek okait elsősorban az államhatárok (államhatár) bizonytalan voltában és a Szl. területén érvényben lévő katonai diktatúrában kell keresni. Így a ~ csupán az első parlamenti választások előtt, 1920 elején kezdtek formálódni. Ebben a korszakban a szl.-i magyarok szavazatai három nagy irányzat: a sérelmi politika, az aktivizmus és a kommunista párt által képviselt baloldal között oszlottak meg. A korabeli szlovákiai magyar politika meghatározó irányvonalát a sérelmi ellenzéki magatartás jellemezte. Az Országos Keresztényszocialista Párt, a Magyar Nemzeti Párt, a Szlovenszkói Magyar Jogpárt stb., majd az ezek egyesüléséből létrejött Egyesült Magyar Párt (EMP) a szl.-i magyarság szempontjából csupán átmenetinek tekintették a Csehszl.-hoz való tartozást, s a magyar kisebbség problémáinak végleges megoldását egy békés határrevíziótól várták. A kormánypárti aktivizmus csekély támogatottsággal bírt, s leginkább az országos csehszl. pártok keretén belül realizálódott. Az aktivizmus szimpatizánsainál jóval nagyobb bázisa volt a szl.-i magyarok körében a baloldali pártoknak, különösen a CSKP-nek, amely országos viszonylatban épp a magyarok által lakott településeken szerezte a legtöbb szavazatot. – A második korszakot megnyitó első bécsi döntés után a mind az anyaországhoz visszakerült, mind pedig a Szl.-ban rekedt magyarság kevésbé demokratikus viszonyok közé került az első Csehszlovák Köztársasághoz képest. Az anyaországhoz visszacsatolt többségnek a háborús Mo. többpárti, ám erősen tekintélyelvű politikai keretei között csak behatároltak voltak a lehetőségei érdekeinek érvényesítésére. Az EMP egy ideig még működött, a visszacsatolt területek reintegrációja azonban feleslegessé tette külön politikai érdekképviselet fenntartását. A fasiszta diktatúrát építő Szl.-ban etnikai elvű egypártrendszer működött, amely alapján az állampárti jellegű Hlinka-féle Szlovák Néppárt mellett a német és a magyar kisebbség is rendelkezhetett saját politikai érdekképviselettel. Ezért 1939 és 1945 között a magyarság érdekeit a csupán korlátozott tevékenységet kifejthető Szlovenszkói Magyar Párt képviselte. Bár ebben az időszakban néhányan nemzetiszocialista jellegű magyar párt létrehozására is kísérletet tettek, ez a kezdeményezés a szl.-i magyarok körében elutasításra talált. A második vh. befejezése és a trianoni államhatárok felújítása a szl.-i magyarság számára hosszú évtizedekre felszámolta a valós politikai képviselet lehetőségét. – Az 1945 és 1948 közötti időszakban a szlovákiai magyarság jogfosztottá vált, nem vehetett részt a politikai életben, és nem hozhatott létre sem politikai, sem társadalmi szervezeteket. – Az 1948-as kommunista hatalomátvétel ismét új korszakot nyitott. Az egypárti diktatúra keretei között az ország többi lakosához hasonlón a szl.-i magyarok is csak a Nemzeti Front és annak meghatározó szervezete, a kommunista párt keretén belül politizálhattak. A szocialista rendszer – az 1968-as évet kivéve, amikor a Csemadok igyekezett politikai szerepet is vállalni – nem nyújtott lehetőséget valós politikai képviseletre és bármiféle autonóm politikai megnyilvánulásra. – Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás újból megteremtette a politikai többpártrendszer lehetőségét. A szl.-i magyar kisebbség érdekképviseletét több párt is felvállalta, amelyek közül a Magyar Polgári Párt, az Együttélés Politikai Mozgalom, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Néppárt voltak a jelentősek. Ezek egyesüléséből jött létre 1998-ban a Magyar Koalíció Pártja. A rendszerváltás utáni években további magyar pártok is alakultak (Magyar Szocialista Párt, a Magyar Szocialisták Pártja, Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és Jólétért, Magyar Föderalista Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség), ám ezek számottevő választói támogatás hiányában nem tudták átlépni a parlamentbe való bejutás küszöbét.