Szlovákiai Magyar Adatbank » A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig – Oldal 15 – Szlovákiai Magyar Adatbank

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Lexikonunk a Csehszlovákiában, ill. Szlovákiában élő magyarokkal kapcsolatos információk, adatok lehető legszélesebb körű összegyűjtésére vállalkozott. Címéből adódóan a szerkesztők, illetve a szerzők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a lexikon feldolgozza a Csehszlovákia megalakulásától napjainkig terjedő időszakot. A 2014-ben azonos címen megjelent könyv bővített változata.
1 13 14 15 16 17 92
92 találat

Bujnák Pavel

Részletek

(* 1882. ápr. 24. Alsókubin – † 1933. nov. 13. Prága) Irodalomtörténész, nyelvész, hungarológus, egyetemi tanár, fordító. Középiskoláit Selmecbányán végezte, 1900-ban éretségizett ugyanitt, tanulmányait 1900−1904 között a pozsonyi evangélikus teológián folytatta. 1906-tól Budapesten, majd 1909-től Korponán káplánkodott. Az első világháború után pedagógiai és filológiai végzetséget szerzett, 1924-től a prágai Károly Egyetem kinevezett docenseként a magyar szak oktatója. 1930-ban Prágában professzorrá nevezik ki; ettől kezdve haláláig a prágai és pozsonyi magyar szak előadójaként működött. Fm: Ján Arany v literatúre slovenskej [Arany János a szlovák irodalomban] (Prága 1924); Literatúra maďarská na území ČSR [Magyar irodalom a Csehszlovák Köztársaság területén]. In: Československá ročenka VII., Písemníctví (Prága, 1933). Ir: Pamätník − Pavlovi Bujnákovi ctitelia, priatelia, žiaci. [Emlékkönyv Pavel Bujnák tisztelői, barátai, tanítványai], szerkesztő Alžbeta Gölnerová (Prága, 1933); Csanda Sándor: A Komenský Egyetem Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének 50 éve, Zborník Filozofickej Fakulty Univerzity Komenkého (Pozsony, 1980).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésAlsókubin [Dolný Kubín]
SzerzőKSz - Kocsis Szilvia
Rövid URL
ID488828
Módosítás dátuma2024. október 28.

Bujnáné Racskó Mária

Részletek

(* 1934 szept. 17. Szenc) Pedagógus. A pozsonyi pedagógiai iskolában érettségizett 1956-ban, Nagyszombatban gyógypedagógiai képesítést szerzett 1976-ban. Jókán, Privigyén volt általános iskolai tanár, 1974-től a jókai kisegítő iskola pedagógusa, 1990-től igazgatója. Kisegítő iskolai tankönyvek és módszertani segédkönyvek szerzője.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
FejezetSzemélyiségek
TelepülésSzenc [Senec] / Jóka [Jelka]
SzerzőHI - Hornyák István
Rövid URL
ID371721
Módosítás dátuma2024. október 28.

Bukoveczky Erzsébet

Részletek

Bukoveczky Erzsébet
Bukoveczky Erzsébet (csa)

(* 1943. szept. 30. Pozsony) Kamaraénekes, énektanár. A Pozsonyi Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskolában érettségizett (1960), a Pozsonyi Konzervatórium énekszakán Móry-Szakmáry Magdánál (1961−1967), a Zene- és Drámaművészeti Főiskolán Anna Hrušovskánál végzett (1967−1971). A Csehszlovák Rádió zenei szerkesztője (1972−1974), majd a Slovkoncert hangverseny ügynökség kamaraénekese (1974−1983). Énektanár a pozsonyi Konzervatórium ban (1983−), 2001−2014 között az ének szak vezetője, a Zene- és Drámaművészeti Főiskola színészeti karán ének- és hangképző tanár (1978−1989). Tíz évig, kisebb megszakítással Ausztriában tanított (1991−2001). Mesterkurzust tartott Barcelonában és Lleridában (2001). A kilencvenes években a pozsonyi fiúkórus hangképző tanára. Jelenleg is a Konzervatórium tanára. Különböző vizsgáztató bizottságok tagja. A pozsonyi rádió (1971−) és a tévé előadója (1975−). A Szlovákiai Zeneszerzők és Koncertművészek Szövetségének (1976−) és a Szlovákiai Zenei Uniónak a tagja (1990). – Fm. Piesne barokových majstrov (1983).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494795
Módosítás dátuma2024. október 28.

Burián László

Részletek

Burián László
Burián László (ST)

(* 1922. aug. 19. Szenc, † 2014. ápr. 22., Párkány) Kat. pap. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte, majd a komáromi bencés gimnáziumban folytatta, az érettségit az esztergomi kisszemináriumban tette le, ahol a középiskola utolsó két évét végezte. Az esztergomi nagyszemináriumban készült a papi hivatásra, de 1945-ben Mindszenty József hercegprímás kérésére visszatért Csehszl.-ba és 1946-ban a pozsonyi Szent Márton székesegyházban szentelték pappá. Papi pályáját Nyitrakoroson (Krušovce) kezdte, majd 1947-ben úgy határozott, hogy követi a csehországi kényszermunkára hurcolt magyar híveket, és egy éven át lelki vigaszt nyújtott nekik és misézett. A cseh hatóságok azonban tevékenységét nemkívánatosnak minősítették és kiutasították. A kommunista puccsot követően 1951-ben koholt vádak alapján kétévi szabadságvesztésre ítélték, amelyet a lipótvári és az illavai börtönben töltött le. Szabadulását követően évekig nem végezhette lelkipásztori szolgálatát és fizikai munkásként dolgozott Lónyabányán (Lovinobaňa), majd a pozsonyi Gumon gyárban. Életének utolsó évtizedeiben Ebeden, Párkányban, Nánán és Kőhídgyarmaton is misézett. 1990 után több kitüntetést és díjat vehetett át: Pro probitate (2000); Esterházy Emlékérem (2005); Magyar Köztársasági Aranyérdemkereszt (2006); Václav Benda-díj (2011). – Ir. Csicsay Alajos: Hiszek a szeretet végső győzelmében. Lilium Aurum, 2012.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésSzenc [Senec] / Párkány [Štúrovo]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID488413
Módosítás dátuma2024. október 28.

Bussa (Bušince)

Részletek

Község a Nagykürtösi járásban, az Ipolymenti-hátságon, az Ipoly folyó jobb partján, Nagykürtöstől K–DK-re, a magyar–szlovák határon. L: [1921] – 772, ebből 730 (94,6%) magyar, 22 (2,8%) szlovák; [2011] – 1451, ebből 813 (56,0%) szlovák, 429 (29,6%) magyar, 112 (7,7) roma nemzetiségű. A: [2011] – 770 (53,1%) szlovák, 535 (36,9%) magyar, 45 (3,1%) roma. V: [2011] – 1219 r. k., 40 ev., 2 ref. – Magyar lakossága mellé a második vh. utáni belső telepítések keretében szlovákokat telepítettek. R. k. (Szt. Demeter-) temploma 1789-ben barokk-klasszicista stílusban épült, a táj népi kultúráját bemutató néprajzi szobája 1975-ben nyílt meg.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésBussa [Bušince]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371727
Módosítás dátuma2024. október 28.

Bústelek (Búštelek)

Részletek

1940-ben Jányok néven Alsójányokkal és Felsőjányokkal egyesített község a Dunaszerdahelyi járásban, a Kisalföldön, a Csallóköz É-i részén, a Kis-Duna jobb partján, Szenctől D-re. L: [1921] – 52, ebből 52 (100%) magyar nemzetiségű. V: [1921]52 r. k.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésBústelek [Bústelek]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371730
Módosítás dátuma2024. október 28.

Buzinka (Buzinka)

Részletek

1943-ban Sacához, majd 1968-ban Sacával együtt Kassához csatolt község a Kassai-medencében, az Ida-patak völgyében, Kassa belterületétől DNy-ra. L: [1921] – 470, ebből 275 (58,5%) szlovák, 122 (26,0%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 325 r. k., 71 gör. kat., 57 ref., 11 izr., 6 ev. – A 18–19. sz.-ban szlovákokkal újranépesített falu a 20. sz. elején még részben magyar lakossága a sz. közepére szintén szlovákká vált. A Zichy-kastély a 18. sz. végén épült klasszicista stílusban.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésBuzinka [Buzinka]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371742
Módosítás dátuma2024. október 28.

Buzita (Buzica)

Részletek

Község a Kassa-környéki járásban, a Kassai-medence DNy-i részén, a Cserehát É-i lábánál, az Ida-patak völgyében, Szepsitől DK-re, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 938, ebből 866 (92,3%) magyar, 23 (2,4%) szlovák; [2011] – 1195, ebből 628 (52,6%) magyar, 425 (35,6%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 750 (62,8%) magyar, 312 (26,1%) szlovák. V: [2011] – 907 r. k., 90 ref., 26 gör. kat., 7 ev. – Magyar lakossága mellé a második vh. utáni belső telepítések során közép- és kelet-szlovákiai szlovákok települtek. R. k. (Szt. Kereszt-) temploma 1786–97-ben, ref. temploma 1805-ben épült klasszicista stílusban; a 19. sz.-ban emelt klasszicista Szentimrey-kastély barokk alapokra épült. A Csemadok és a Pódium Színházi Társulás 2000 óta ~n és Szepsiben rendezi meg az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált. A 21. sz. elején közös, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésBuzita [Buzica]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371745
Módosítás dátuma2024. október 28.

Cabaj (Cabaj)

Részletek

1924–39 között, majd 1974-ben Cabajcsápor (Cabaj-Čápor) néven Csáporral (Čápor) egyesített község a Nyitrai járásban, a Nyitrai-hátságon, a Cabaj-patak mentén, Nyitrától DNy-ra. L: [1921] – 1708, ebből 1563 (91,5%) szlovák, 135 (7,9%) magyar; [1970] 2480, ebből 2454 (98,9%) szlovák, 6 (0,2%) magyar nemzetiségű. V: [1921] – 1656 r. k., 39 izr., 12 ev. – R. k. (Szentháromság-) temploma 1750-ben épült barokk stílusban, 1790-ben klasszicista stílusban alakították át. Két klasszicista kastélyát a 18. sz. végén, ill. a 19. sz. elején emelték.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésCabajcsápor [Cabaj – Čápor]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371757
Módosítás dátuma2024. október 28.

Cakó (Cakov)

Részletek

Község a Rimaszombati járásban, a Rima-medencében, a Balog-patak bal partján, Rimaszombattól DK-re. L: [1921] – 367, ebből 359 (97,8%) magyar; [2011] – 296, ebből 181 (61,4%) magyar, 82 (27,7%) roma, 6 (2,0%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 261 (88,2%) magyar, 7 (2,4%) szlovák. V: [2011] – 192 r. k., 33 ref., 1 ev. – Ref. temploma 1922-ben, r. k. (Szűz Mária neve) temploma 1931-ben épült szecessziós stílusban. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésCakó [Cakov]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371760
Módosítás dátuma2024. október 28.

Carissimi

Részletek

Carissimi
carissimi

Magyar nyelvű ingyenes ismeretterjesztő folyóirat, alcíme szerint Esély fogyatékos és egészségkárosodott embereknek (Pozsony, 2010–2024). Fogyatékkal élők és egészségkárosodott emberek fóruma volt, mely segítséget nyújtott az őket érintő ügyekben való eligazodáshoz, társadalmi beilleszkedésükhöz. Lehetővé tette, hogy az érintettek anyanyelvükön tájékozódhassanak az állapotukkal, betegségükkel kapcsolatos tudnivalókról, törvényekről, rendeletekről. A Szlovák Humanitárius Tanács és a Carissimi Nonprofit Alap kiadásában 2019-ig kéthavonta jelent meg 28 oldalon, utána negyedévente 36 oldalon. Felelős szerkesztője Tóth Erika. Nyelvi szerkesztő: Szórád György, szakmai tanácsadók: PaedDr. Strédl Terézia PhD pszichológus, gyógypedagógus, a Selye János Egyetem oktatója; Mgr. Köböl Tibor szociális tanácsadó, Izomsorvadásos Betegek Országos Szervezete.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőCsG - Csanda Gábor
Rövid URL
ID519420
Módosítás dátuma2024. december 19.

Castrum Novum 1.

Részletek

Thain János Múzeum (korábban: Járási Honismereti Múzeum) évkönyve (Érsekújvár, 1982–1991). A járás területére vonatkozó régészeti, történeti és néprajzi tanulmányokat ad közre, általában szlovák nyelven, magyar rezümékkel, ritkábban magyarul, szlovák összefoglalókkal. Öt kötete jelent meg (1982–1991).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID371769
Módosítás dátuma2024. október 28.

Castrum Novum 2.

Részletek

Regionális havilap (Érsekújvár, 1991–). Az érsekújvári önkormányzat havilapjaként, majd 1997-től az érsekújvári polgárok hetilapjaként jelenik meg. Kiadja az Érsekújvári Városi Hivatal. Magyar és szlovák nyelvű változata is van. – Szerk. Cseri Zita (1991); Babkáné Szamák Eszter (1992); Alena Maczková (1993); Kis Péter (magyar változat, 1993); Mária Sternová (szlovák változat, 1997); Hegedűs Hildegarda (magyar változat, 1999).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID488414
Módosítás dátuma2024. október 28.

Čepková Mészáros Lídia

Részletek

(* 1936. jan. 29. Rahó [Ukrajna], † 1999. Kassa) Keramikus. 1955–1961-ben a prágai Iparművészeti Főiskolán tanult. 1961–1962-ben tervező a brezovái porcelángyárban (Karlovy Vary mellett). 1962-től Kassán élt. Dekoratív kerámiákat, kertplasztikákat készített, leggyakrabban játékosan stilizált állatmotívumokkal. Ismertek köztéri munkái is (pl. Poprádon, Ólublón, Varannón, a rozsnyói vasútállomáson, Késmárkon, a korompai postán, Kassán, Bártfafürdőn az Astoria Szálló halljában). – Ir. Kubička Kucsera K.: Čepková Mészáros Lídia In: Kisgaléria (1977).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőSzK - Szabó Kinga
Rövid URL
ID372237
Módosítás dátuma2024. október 28.

Chrenka Edit

Részletek

Chrenka Edit
Chrenka Edit (Somogyi fot.)

(* 1936. máj. 9. Érsekújvár, † 2023. okt. 9. ) Szótárszerkesztő, szótáríró, műfordító. Érsekújvárott érettségizett (1954), a pozsonyi Comenius Egyetemen magyar–orosz szakos tanári oklevelet szerzett (1959). Nyelvészeti írásokat, könyvkritikákat és recenziókat publikál szlovák és magyar nyelven. Több szlovák–magyar és magyar–szlovák szótár szerkesztője. − Díjak: Turczel-díj (2014); Érsekújvár díszpolgára (2006); Bél Mátyás-díj (2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésÉrsekújvár [Nové Zámky]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID374361
Módosítás dátuma2024. október 28.

Collinásy György; Juraj Collinásy

Részletek

Collinásy György; Juraj Collinásy
Collinásy György (SZM)

(* 1907. jún. 29. Szerencs [Mo.], † 1963. nov. 22. Kassa) Festő, fényképész. 1924–1927 között Krón Jenő magániskoláját látogatta, 1927–1929-ben Prágában tanult. Kassára visszatérve fényképezéssel foglalkozott. 1936-tól kizárólag a festészetre összpontosított. Expresszív kolorista festményei témáit a mindennapi életből merítette, színes kompozíciókon ábrázolta a vidéki életet és a munkát; legszebbek a népi architektúrát és népviseleteket megörökítő képei. – Ir. Gottliebová, E.: Juraj Collinásy (mon., 1985).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőSzK - Szabó Kinga
Rövid URL
ID371781
Módosítás dátuma2024. október 28.

Comenius Pedagógiai Intézet

Részletek

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által alapított oktatási háttérintézmény (Komárom, 2004). Azzal a céllal jött létre, hogy a szlovákiai magyar iskolák számára pótolja az állam részéről nem biztosított közoktatás-fejlesztési tevékenységeket, valamint a pedagógusok továbbképzését. 2005-től a Selye János Egyetem keretei között működik mint jogalanyisággal rendelkező közhasznú szervezet. – Vezető: Fodor Attila.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésKomárom [Komárno]
SzerzőASzL - A. Szabó László
Rövid URL
ID371787
Módosítás dátuma2024. október 28.

Cs. Liszka Györgyi

Részletek

Cs. Liszka Györgyi
Cs.LiszkaGyörgyi (SZM)

(* 1963. okt. 2. Párkány) Szerkesztő, újságíró. Érsekújvárott érettségizett (1981). A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–szlovák szakos tanári oklevelet (1989). 1988–1994-ben a Madách Könyv- és Lapkiadó, 1997-ben az Új Nő, 2000–2005-ben az Új Szó szerkesztője, 2006-tól a Vasárnap főszerkesztője. – Fm. Ezüstszálon (interjúk, 2003); Lilla naplója I–II. (r., 2005). – Ir. A cseh/szlovákiai magyar irodalmom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalmom lexikona 1918–2004. (2004).

 

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKöbölkút [Gbelce] / Pozsony [Bratislava]
SzerzőVL - Végh László
Rövid URL
ID371790
Módosítás dátuma2024. október 28.

Cs. Tóth Erzsébet; Tóth Erzsi

Részletek

Cs. Tóth Erzsébet; Tóth Erzsi
Cs. Tóth Erzsébet (TSZA)

(* 1952. okt. 23. Csicser) Színésznő. Kassán érettségizett 1971-ben. Ettől kezdve a kassai Thália Színpad, 1981-től a Magyar Területi Színház komáromi társulata, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház színésze (1978-ban egy fél évadon át a győri Kisfaludy Színházban játszott). 1998-tól a Kassai Thália Színház tagja. Számos hangjátékban, ill. szerkesztett műsorban szerepelt. 2015-ben megkapta a Szlovák Irodalmi Alap (Literárny fond) Életműdíját. – Főbb színzázi szerepei: Matesz és Jókai Színház: Varvara (Alekszander Nyikolajevics Osztrovszkij: A vihar); Tünde (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde); Mira (Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom); Főnővér (Gyurkó László.: Don Quijote); Natasa (Lev Tolsztoj: Háború és béke); Sárkányné (Molnár Ferenc: A doktor úr); Schneiderné (Zágon István–Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj); Mici (Georges Feydeau: Osztrigás Mici); Mária Regina (Dan Goggin: Apácák); Melinda (Katona József: Bánk bán); Sen Te-Sui Ta (Bertolt Brecht: Szecsuáni jólélek); Korba (Illyés Gyula: Tiszták); Jászai Mari (Kocsis István: A megkoszorúzott); Fruma Sára (Joseph Stein–Jerry Bock–Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn); Csuriné (Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci). Kassai Thália Színház: Vécés néni (Giulio Scarnicci – Renzo Tarabusi: Kaviár és lencse); Tótné (Örkény István: Tóték); Mama (Móricz Zsigmond: Csibe); Blaha Lujza (Dékány András–Baróti Géza–Moravetz Levente: Dankó Pista); Fruzsina házasságszerző (Jean-Baptiste Molière: A Fösvény); Miss Morisson, egy vénkisasszony (William Sommerset Maugham: Imádok férjhez menni); Erdődi Liza grófnő (Kálmán Imre: Marica grófnő); Anya (Spiró György: Kvartett); Hunyadiné (Zerkovitz Béla–Szilágyi László: Csókos asszony); Michonné (Eisemann Mihály–Zágon István–Somogyi Gyula: Fekete Péter); Mamóka (Presser Gábor–Horváth Péter–Sztevanovity Dusán: A padlás); Telkessyné (Csáth Géza: A Janika); Nini, dajka (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek); Malvin néni (Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok); Madge, házvezetőnő (Brian Friel: Philadelphia, nincs más út!). 2007-től tagja a komáromi Teátrum Polgári Társulásnak, ahol további szerepekben is tapsolhatott neki a közönség. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002); Tarics Péter: A tűzkeresztségtől a kereszttűzig 1952–1997 (1997); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésCsicser [Čičarovce] / Kassa [Košice]
SzerzőTL - Tóth László
Rövid URL
ID380649
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáb (Čebovce)

Részletek

Község a Nagykürtösi járásban, a Korponai-fennsík DK-i részén, az Ipoly jobb oldali mellékvölgyében, Nagykürtöstől Ny–DNy-ra. L: [1921] – 769, ebből 704 (91,5%) magyar, 58 (7,5%) szlovák; [2011] – 1063, ebből 704 (66,2%) magyar, 306 (28,8%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 784 (73,8%) magyar, 220 (20,7%) szlovák. V: [2011] – 954 r. k., 21 ev., 7 gör. kat., 1 ref. – R. k. (Szűz Mária neve) temploma 1768-ban késő barokk stílusban épült. A 21. sz. elején közös, szlovák–magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett. – Ir. Csáky Károly: Györgymártonfalvától Csáb községig. Fejezetek a falu múltjából (1998).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésCsáb [Čebovce]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371793
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csaba Miklós

Részletek

Csaba Miklós
Csaba Miklós (csa)

(* 1938. aug. 23. Ragyolc) Zenetanár, karnagy. 1953-ban fejezte be Ragyolcon az alapfokú iskolát. Még ugyanebben az évben sikeresen felvételizett a Pozsonyi Konzervatóriumba, amit 1958-ban eredményesen elvégzett, és zenetanári képesítést nyert. 1960-ban kezdett tanítani a Füleki Művészeti Iskola zenei tagozatán. 1991-ig ő volt az iskola igazgatója. 1962-től 1986-ig a Füleki Férfikórust és 1971-től 1986-ig a ragyolci női kórust vezette. Vezetése alatt a kórus számos elismerésben részesült. 1982-ben a Füleki Férfikórust a Losonci járás legaktívabb kultúrcsoportjai közé sorolták. Csaba Miklós szülőfalujában elnyerte Ragyolc Község Díját, Fülek városa pedig díszpolgárává avatta.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésRagyolc [Radzovce] / Fülek [Fiľakovo]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494820
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáder Judit

Részletek

(* 1948. jan. 11. Pozsony) Fotóművész. Képzőművész családban született. 1963–1967 között a pozsonyi Iparművészeti Középiskola fényképészeti szakán tanult, 1968–1974-ben elvégezte a prágai Filmakadémiát (FAMU). 1967–1990-ig a pozsonyi Szlovák Filmintézet munkatársa volt. 1973–1974 között, majd 1993-től a pozsonyi Iparművészeti Középiskola tanára. Az egész Szl.-ra kiterjedő Fotóművészeti Hónap egyik szervezője. Ő fotózta a Kisgaléria c. képzőművészeti kiadvány (1977), valamint a Bacskai Béláról készült mon. (1983) képanyagát. – Ir. Breierová, S.: Csáder Judit fotóművészete. Kalligram, 1995/7–8.; Benická, Lucia: Judita Csáderová – Prelínanie – Overlapping. (mon., 2004).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID371796
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáder László

Részletek

Csáder László
Csáder László (FI)

(* 1909. febr. 9. Csütörtökhely, † 1975. aug. 22. Pozsony) Fényképész, tipográfus. Az 1930-as években a budapesti Országos Iparművészeti Szakiskola növendéke volt, s itt Kassák Lajos Munka-köréhez tartozott. Ezután a pozsonyi iparművészeti iskolában tanult tipográfiát. Aktív tagja volt a Sarló mozgalomnak, részt vett Az Út kép- és tipográfiai szerkesztésében. 1936–1942 között Amszterdamban volt reklámgrafikus. Formanyelvét a Bauhaus és a konstruktivista avantgárd határozta meg. A második vh. után Pozsonyban élt. 1951-tol a Fáklya, majd a Hét, 1958–1975 között az Irodalmi Szemle műszaki szerkesztője volt. A két vh. közötti évektől számos könyvborítót tervezett szlovák és szlovákiai magyar könyvkiadók részére. A szlovákiai magyar sajtó és könyvművészet alapvető jelentőségű tipográfus személyisége volt. Fotóművészként is jelentős.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava] / Csütörtökhely [Spišský Štvrtok]
SzerzőKKK - Kubička Kucsera Klára
Rövid URL
ID371799
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáji Pál

Részletek

(* 1902. ápr. 20. Nagyida, † 1964. nov. 16. Budapest) Ref. lelkész, levéltáros, egyháztörténész. Rozsnyón érettségizett, a teológiát Sárospatakon, Halléban és Bonnban végezte. Papként Szepsiben, Kassán és Szinán működött. 1947-ben Mo.-ra telepítették, 1952-től a bp.-i Ráday Levéltárban a Dunamelléki Ref. Egyházkerület levéltárosa volt. – Fm. Csider Szabó Pál éneke. A Ráday Gyűjtemény Evkönyve (Egyháztörténet, 1955); A magyarországi ref. eklézsiák és prédikátorok első hivatalos összeírásai 1725–1729 (Egyháztörténet, 1958); Enekeskönyv–revíziókísérlet 1729-ben (Egyháztörténet, 1958); Jessenius György (Egyháztörténet, 1959).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésNagyida [Veľká Ida]
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID495602
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csákányháza (Čakanovce)

Részletek

Község a Losonci járásban, a Karancs hegység É-i lábánál, a Béna-patak mellékvölgyében, Fülektől D-re, a szlovák–magyar határon. L: [1921] – 816, ebből 572 (70,1%) magyar, 179 (21,9%) szlovák; [2011] – 1111, ebből 871 (78,4%) magyar, 98 (8,8%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 911 (82%) magyar, 86 (7,7%) szlovák. V: [2011] – 946 r. k., 4 ev., 3 ref. – A korábban ~hoz tartozó Rátka (Ratka) pusztát, amelyre az első vh.-t követő földbirtokreform során, majd a második vh. után szlovák telepesek költöztek, 1955-ben önálló községgé szervezték. R. k. (Szt. Erzsébet-) temploma a 18. sz. második felében épült barokk, kápolnája a 19. sz. elején klasszicista stílusban. A falu határában az 1930-as évekig szenet bányásztak. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésCsákányháza [Čakanovce]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371805
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csákó Károly

Részletek

(* 1942. ápr. 23. Encs) Festő, restaurátor. A prágai Iparművészeti Középiskolában érettségizett 1960-ban. 1968–1973 között a prágai Szépművészeti Akadémia hallgatója. Kassán él, az iparművészeti középiskolában tanít. Mozgalmas, színgazdag festményein az ember mindennapos környezete, ill. a civilizáció jellegzetes motívumkészlete jelenik meg. Ismertek bibliai vagy mitológiai tárgyú kompozíciói is. Kiállításai voltakNémetországban, Portugáliában, Kubában, Szovjetunióban, Svájcban, Mo.-on, Lengyelországban. – Ir. G. Haščáková-Vizdalová: Profily (1982).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKassa [Košice]
SzerzőSzK - Szabó Kinga
Rövid URL
ID371808
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csákos József János

Részletek

(* 1883. szept. 27. Pozsony, † 1957. febr. 20. Pozsony) Történész, levéltáros. Vésnöknek tanult apja műhelyében. 1910–1922-ben a pozsonyi Városi Múzeum őre, majd 1945-ig városi levéltáros. Elsősorban Pozsony történetével, ill. művészettörténetével foglalkozott. Cikkeit, tanulmányait magyar, német és szlovák nyelven publikálta. – Fm. Bratislavskí záhradníci (1929); 50 Jahre Pressburger Kunstverein (1934); Biedermeier kori művészet Pozsonyban (1940).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID371811
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáky Antal

Részletek

Csáky Antal
Csáky Antal (HG)

(* 1986. nov. 28. Nagykürtös) Tanár, karnagy. Művészet szakon végzett (2011). 2008-tól 2012-ig az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola gitár szakos tanára volt. A 2010/2011-es tanévben a galántai Kodály Zoltán Gimnázium leánykarának karnagya. Szülőfalujából, Kelenyéből Kolonba költözik. 2012-től a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végzi doktori tanulmányait a matematika oktatásának módszertanából. 2013-tól a koloni Zobor Hangja Vegyeskar vezetője, mely a XVI. Kodály Napokon aranykoszorús minősítésben részesült (2014). Több szlovákiai magyar vegyes kar állandó, ill. kisegítő énekese.  – Díjak: EUROPA CANTAT karnagyi különdíj (2015).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKelenye [Kleňany] / Kolon [Kolíňany]
SzerzőHG - Horváth Géza
Rövid URL
ID494020
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáky Károly

Részletek

Csáky Károly
Csáky Károly (ST)

(* 1950. okt. 24. Kelenye) Tanár, néprajzi gyűjtő, helytörténeti író, költő. Az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett (1969), a nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar–angol szakos oklevelet (1973), 1983-tól a pedagógia doktora. A néprajz szakot a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végezte (1999), ahol egy év múlva megszerezte a PhD. tudományos fokozatot is. Az ipolybalogi (1973–1990), majd az ipolysági magyar alapiskola (1990–1992) pedagógusa és a magyar gimnázium óraadó tanára, 1992–1998 között a Fegyverneki Ferenc Magyar Tanítási nyelvű Egyházi Alapiskola (1995-től gimnázium is) alapítója, igazgatója. Jelenleg a palásti magyar egyházi alapiskola pedagógusa. Néprajzi, művelődéstörténeti műveiben elsősorban a Középső-Ipoly mente néphit- és szokásvilágával foglalkozik. Több szakmai szervezet tagja, tisztségviselője. Főbb díjai, kitüntetései: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2023); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Katedra-díj (1998);  A Magyar Néprajzi Társaság Sebestyén Gyula Emlékérme (1989); Nógrád Megye Tanácsának Madách-díja (1994). – Fm. Honti barangolások (1985); Szülőföldi vallomások (tan., 1989); Nógrádi tájakon (tan., 1992); Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk (tan., 1992); „Jaj, pártám, jaj, pártám” (1993); Helyzetjelentés a végekről (1997); Honti arcképcsarnok (tan., 1998); „Nem halt meg, csak alszik” (tan., 1999); A Középső-Ipoly menti palócok népi hiedelemvilága (2001); Jeles elődeink (2002); Híres selmecbányai tanárok (2003); Irodalmi kapcsolatok I–III. (2004–2006), Néprajzkutatások, kutatók és gyűjtemények Hontban (2007); Szent Istvántól Erzsébet napig. A nyári és az őszi ünnepkör szokásai, hiedelmei (2008); Szakrális emlékeink nyomában I–V. (2008–2012); Falumúzeumok, tájházak, néprajzi gyűjtemények az Ipoly és Garam mentén I. (2010)

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésKelenye [Kleňany] / Ipolyság [Šahy]
SzerzőLJ - Liszka József
Rövid URL
ID371814
Módosítás dátuma2024. október 28.

Csáky Pál

Részletek

Csáky Pál
Csáky Pál (ST)

(* 1956. márc. 21. Ipolyság), Politikus, író, vegyészmérnök. Szülővárosában érettségizett (1975), a pardubicei egyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet (1980). 1980–1990 között a lévai textilüzem főtechnológusa. 1990-től az Szlovák Nemzeti Tanács képviselője (MKDM, 1998-tól MKP), 1992–1998-ban az MKDM parlamenti frakciójának vezetője, 1998–2006-ban miniszterelnök-helyettes, 2007–2010 között az MKP elnöke. 1989 előtt a Csemadokban is tevékeny munkát végzett. Egyik kezdeményezője volt a lévai magyar értelmiségi fórumoknak (1992, 1994). 2014-ben az MKP európai parlamenti képviselőjévé választották. Számos kitüntetése és díja mellett megkapta az MTA Corvinus díját (2007) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal (polgári tagozata, 2011). – Fm. Emlékek könyve (r., 1992); Úton (elb., 1994); Magyarként Szlovákiában (publ., 1994); Két világ között (publ., 1998); Harmatos reggelek álmai (reg., 2008); Hullámvasút (vál. írások, 2010); Álom a szabadságról (vál. írások, 2012); Csend és lélek (tan., 2013).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésIpolyság [Šahy]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID371820
Módosítás dátuma2024. október 28.

1 13 14 15 16 17 92
92 találat