Duka Zólyomi Aglája (csa)

(* 1912. nov. 18. Miskolc, † 2004. jan. 10. Pozsony) Zongoratanárnő. Az elemit és a középiskolát Miskolcon, Nagymaroson és Ungvárott, majd a Zene- és Drámaművészeti Akadémia zongoraszakát Emanuela Kajetánová és Frico Kafendánál Pozsonyban végezte el (1938). 1945 előtt zongorát, zenei nevelést tanított, kórust vezetett, a pozsonyi rádió magyar adásában szerepelt zongoraművészként (1939−1941). Taksonyfalván kántor (1947−1955), zongoratanár a pozsonyi I. zeneiskolában (1948−1956), a Felsőbb Zenepedagógiai Iskola zongoratanára (1956−1958), a Konzervatórium zongora- és zongoraduó-tanára (1958−1980). Több amatőr kórust vezetett. − Ir. Československý slovník osob a institucí (1965).

Duka Zólyomi Árpád (FI)

(* 1941. máj. 8. Pozsony, † 2013. júl. 26. Pozsony) Atomfizikus, művelődésszervező, politikus. A galántai magyar gimnáziumban érettségizett (1958), majd – miután politikai okok miatt nem folytathatta tanulmányait – segédmunkás volt Pozsonyban. Később, 1968-ban atomfizikusi oklevelet szerzett a prágai Cseh Műegyetem Magfizikai Karán. 1968–1976 között a pozsonyi Comenius Egyetem Matematika–Fizika Kara Magfizikai Tanszékének oktatója, 1976–1989-ben a dubnai (Szovjetunió) Egyesített Atommagkutató Intézet Neutronfizikai Laboratóriumának tudományos munkatársa, 1989-től ismét a Comenius Egyetem oktatója volt. 1965–1968 között mint a prágai Ady Endre Diákkör elnöke, 1968–1976-ban pedig a Csemadok Pozsony-Óvárosi Alapszervezetének és Pozsonyi Városi Bizottságának elnökeként fejtett ki aktív művelődésszervezői tevékenységet. Közel száz tudományos dolgozata jelent meg a neutronfizika, a gyenge radioaktivitás és a maghasadás köréből. 1990-ben az Együttélés Politikai Mozgalom egyik alapítója, 1991–1998-ban általános alelnöke, 1992–1998-ban parlamenti képviselője. 1998–2005-ben az MKP alelnöke és parlamenti képviselője, 2004–2009 között az Európai Parlament képviselője.

Duka Zólyomi Emese (SZM)

(* 1944. aug. 15. Pozsony, † 2017. dec. 04.) Muzikológus, könyvtáros. Pozsonyban érettségizett 1961-ben, 1969-ben elvégezte a konzervatórium fuvola szakát, majd 1979-ben oklevelet szerzett a pozsonyi Comenius Egyetem zenetudományi szakán, 1981-ben doktorált. 1969–2004-ben a pozsonyi Egyetemi Könyvtár zenei kabinetjének vezetője; 1990–1997-ben a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem oktatója volt. A Szlovák Könyvtárosok Egyesülete zenei munkacsoportjának elnöke (1986−2004), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának elnöke (1990−2010). A Kadosa Pál Zongoraverseny és a Bartók Béla Zenei Találkozó egyik alapítója, állandó szervezője, a Csengő Énekszó Gyermek- és Ifjúsági Kórusok Országos Találkozójának egyik főszervezője (1993−2011). Több amatőr kórus alapítója, vezetője. Különböző konferenciák, szemináriumok előadója, tanulmányok szerzője. Kutatási témái a hangszerkészítés, a zenei művek könyvtári gyűjtése, a szlovákiai magyar zenei élet. Szakcikkei szlovákiai magyar és szlovák lapokban jelennek meg. − Ir. Horváth Géza−Dunajszky Géza szerk.: A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekara megalakulásának 25. évfordulója (1989); Ki kicsoda Kassától Prágáig? (1993); Who is who v Slovenskej Republike (2005).

Duka Zólyomi Ildikó (csa)

(* 1939. szept. 25. Pozsony) Gordonkajátékos. Az elemi iskolát Taksonyfalván kezdte, majd Galántán fejezte be. Ugyanitt érettségizett a Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskolában (1957). A pozsonyi Felsőbb Zenepedagógiai Iskola gordonka szakán folytatta tanulmányait (1957). Az iskola egybeolvadt a pozsonyi Konzervatóriummal (1958), itt szerezte meg diplomáját (1963). 1963-tól a Szlovák Nemzeti Színház Opera- és Balettzenekarában játszott 35 éven át, nyugdíjba vonulásáig. Több zenekarban is játszott (pl. a Szlovák Filharmóniában) és 29 évig tagja volt a Női Kamarazenekarnak.

Duka Zólyomi Norbert (csa)

(* 1908. aug. 10. Esztergom [Mo.], † 1989. szept. 21. Pozsony) Politikus, orvostörténész. 1925-ben érettségizett Pozsonyban. A pozsonyi tudományegyetemen jogi diplomát szerzett (1929), 1929–1934-ben az egyetem bölcsészeti karán francia és olasz nyelvet tanult. 1954-ben a pozsonyi konzervatóriumban zongora szakon, 1961-ben akkordeon szakon szerzett tanári oklevelet. – A két vh. között és a második vh. alatt tevékeny közéleti és politikai szerepet vállalt (1929-ben a Csehszlovákiai Magyar Akadémikusok Szövetségének elnöke, 1937–1938-ban a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára stb.), s különböző lapok (Prágai Magyar Hírlap, Magyar Hírlap, Magyar Néplap) állandó munkatársa volt, politikai, kisebbségvédelmi, ill. képzőművészeti témájú cikkeket írt. 1927–1928-ban a pozsonyi olasz konzulátus titkára, 1934–1945-ben ügyvéd. A második vh. idején vállalt szerepéért 1946-ban letartóztatták és bebörtönözték. 1949–1953-ban Nyitrabányán bányász. A handlovái, majd a nagymegyeri zeneiskola, ezután a pozsonyi népművészeti központ tanára. Az 1960-as évektől főleg orvostörténettel foglalkozott, csehszlovákiai és külföldi szakfolyóiratokban publikált. 1970-től a történelemtudomány kandidátusa; s különböző nemzetközi szakmai társaságok is felvették tagjaik közé, s ismét bekapcsolódott a kulturális közéletbe (Csemadok, Liszt Ferenc Társaság, Szlovák Tudomány- és Technikatörténeti Társaság stb.). – Fm. Az asszimilálódás (In: Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938., 1938); Szórvány magyarok (In: A szlovákiai magyarok élete 1938–1942., 1942); A nagyszombati orvostudományi kar hallgatói (1966); Balneologická bibliografia Slovenska 1850–1920 (1980), Zacharias Gottlieb Huszty Mitbegründer der modernen Sozialhygiene (1972).

Dunajszky Géza (csa)

(* 1945. máj. 11. Debrőd) Tanár, karnagy, közíró. Iskoláit szülőfalujában kezdte, majd 1962-ben Szepsiben érettségizett. 1966-ban a Nyitrai Pedagógiai Karon szerzett matematika−zene szakos tanári oklevelet. 1964-ben közreműködött Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara megalapításában. 1986-tól 1992-ig a tanítók énekkara szervezőtitkára volt. 28 éven át énekelt és kisegítő karnagyként tevékenykedett a tanítók vegyes karában. 1965-ben Felsőkirályin kezdte pedagógia pályafutását, majd Pogrányban tanított, ahol 1976-tól az iskola igazgatója lett. 1972-ben alapítója a koloni Zobor Hangja Vegyeskarnak. 1986–1992 között a Csemadok KB művészeti osztályának vezetője. Ezt követően vállalkozóként tevékenykedett. A 2000-es évek második felétől közíróként is aktív. Elsősorban a csehszlovákiai magyarság 1945 utáni meghurcoltatásával kapcsolatos témákról, elsősorban az 1945 nyarán elkövetett pozsonyligetfalui tömeggyilkosságról (internálótáborok) jelentet meg cikkeket és könyveket. 2016-ban a Szlovákiai Civil Becsületrend díjjal tüntették ki. – Fm. Kínterhes évek (elb., 2011); Arcok és sorsok (elb., 2013.); Titkok nyomában (publ. 2015).

Duncsák Attila (SZM)

(* 1940. márc. 2. Ungvár [Ukrajna], † 2024. dec. 05. Kassa) Festő. A leningrádi Iparművészeti Főiskola üveg- és kerámiaszakán végzett 1967-ben. 1968–1973-ban az ungvári Művészeti Szakközépiskola tanára volt, majd murális munkákat tervezett és kivitelezett szülővárosában. 1982-ben áttelepült Ungvárról, azóta Kassán él. Míg odahaza főleg murális feladatokkal és üvegművészettel foglakozott, az utóbbi negyedszázadban készült festményein a színház, a karnevál, maskarák világa, az álarc alá rejtőzés tematikája és groteszksége dominál. Több művésztelepnek is résztvevője volt Mo.-n, Franciaországban.

Duray Miklós (ST)

(* 1945. júl. 18. Losonc – † 2022. dec. 30. Budapest) Geológus, politikus, író. A gimnáziumot Füleken végezte (1962). A pozsonyi Comenius Egyetem TTK geológia szakát 1971-ben fejezte be, a doktori címet 1977-ben szerezte meg. 1972–1973-ban a Talajtani és Növény-tápanyagellátási Kutatóintézet, 1973–1977 között az SZTA Geológiai Intézetének munkatársa, 1978–1990-ben a Doprastav geológusa volt. 1988–1989-ben a pennsylvaniai Indiana Egyetemen (USA) adott elő. – Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt (1965–1968: a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub elnöke; 1968–1969: a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke). Az 1970-es évektől politikailag megbízhatatlannak tartották és rendszeresen zaklatták. Csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz. Megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek vezetőjeként több tiltakozó akciót kezdeményezett a szlovákiai magyar oktatás leépítése ellen. 1982–1983-ban és 1984–1985-ben hónapokig vizsgálati fogságban volt, amikor is nemzetközi szervezetek nyomására szabadon engedték. 1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat, amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1998–1999-ben az MKP tiszteletbeli elnöke, 1999-től ügyvezető alelnöke. 1990–1992-ben, ill. 1994–2008 között parlamenti képviselő. Főbb díjai, kitüntetései: Kőrösi Csoma Sándor-díj (Tokió, 1986); Bethlen Gábor-díj (1988); Esterházy János Emlékplakett (1995); A Magyar Köztársaság Aranyérme (2000); Magyar Örökség Díj (2000); A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (2001); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent István-díj (2003). – Fm. Szlovákiai jelentés (publicisztika, Párizs, 1982); Kutyaszorító 1–2 (önéletrajz, New York, 1983, 1989); Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (publicisztika, Chicago, 1983); Kettős elnyomásban (dokumentumok, publicisztika, New York, 1989, Pozsony, 1993); Csillagszilánk és tövistörek (mesék, 1994); Önrendelkező kísérleteink (publicisztika, 1999); Változások küszöbén (publicisztika, 2000); Hazától a Nemzetig (cikkek, tan., beszédek, 2004); Ne félj, csak higgy! (beszédek, cikkek, 2005). – Ir. Alexa Károly: Húsz év múlva – Duray Miklósról, Heti Válasz 2002. aug. 16.

Dusza István (FI)

(* 1951. ápr. 12. Gömörhorka, † 2002. jan. 9. Pozsony) Újságíró, kritikus, szerkesztő. Középiskolai tanulmányait Kassán (középfokú ipariskola, 1970) végezte. 1970–1976-ban a gömörhorkai papírgyár technikusa. 1974–1980-ban a budapesti ELTE BTK-án levelezői szakon könyvtárosi oklevelet szerzett. 1976–1981-ben a Nő, 1981–2000-ig az Új Szó szerkesztője, ill. főmunkatársa. Színikritikái, színházi tanulmányai a műfaj legjobbjai közé tartoznak, riporterként, publicistaként is jelentőset alkotott. Drámaelméleti és drámapedagógia szakkönyveket fordított magyar nyelvre. Aktív szerepet vállalt a szlovákiai magyar amatőrszínjátszó-mozgalomban. – Fm: Nézőtéri napló 1981–1990 (Kalligram, 1992), Fapihék. (Tárcák regénye, AB-Art 1999). Zs. Nagy Lajos (irodalmi monográfia, Nap Kiadó, 2000), A papír partján (válogatott irodalmi tanulmányok 2003), A mese és színpadi formái (Bratislava, Osvetový ústav 1987). A diákszínjátszás dramaturgiája (Bratislava, Osvetový ústav 1990). Drámaelméleti és drámapedagógia szakkönyveket fordított magyar nyelvre. – Díjak, elismerések: Nyitott Európáért Díj (2001). – Ir. Fónod Z.: A cseh/szovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995 (1997); Balázs A.– Ardamica A.–Ardamica Z.: Szlovákiai magyar ki-kicsoda? (2001).

Dusza István (FI)

Dusza János (SZM)

(* 1952. okt. 14. Sajógömör) Tud. kutató, egyetemi tanár. A tornaljai gimnáziumban érettségizett. A budapesti ELTE TTK-a fizika szakán szerzett oklevelet 1976-ban. Ezt követően az SZTA Anyagszerkezeti Kutatóintézetének munkatársa volt, 1996-tól a kassai Műszaki Egyetem docense, 2004-től professzora. 2007 szept.-étől az MTA külső tagja. Kutatási területe a szilícium-nitrid alapú kerámiák törésvizsgálata. Külföldi egyetemek vendégtanára, hazai és nemzetközi szakmai társaságok tagja, nemzetközi tanácskozások előadója (többek között a Mindentudás Egyeteme c. ismeretterjesztő előadássorozatnak egyik előadója volt). A Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács elnöke (2013-).

Dzurányi László (FI)

(* 1888. júl. 10. Debrecen [Mo.], † 1955. Pelejte) Újságíró, szerkesztő, politikus, a két vh. közötti korszak egyik legkiválóbb magyar publicistája. Hírlapírói pályáját Eperjesen kezdte, 1918-tól 1923-ig a Kassai Napló felelős szerkesztője, 1925-től a Prágai Magyar Hírlap főszerkesztője, 1932-től a Magyar Újság főszerkesztője lett. Közreműködött a Szlovenszkói Magyar Jogpárt megalakításában is. Az első bécsi döntést követően visszavonult a közélettől. A második vh. után egy ideig még Pozsonyban élt, alkalmilag szlovák lapokban publikált. Miután az 1948-ban újra megindult magyar sajtóban már nem volt számára hely, a Tőketerebeshez közeli pelejtei birtokára vonult vissza. – Ir. Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén (mon., 1967); Dávid Teréz: Utóirat (r., 1986), Kovács Endre: Korszakváltás, emlékirat (1981); Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002). A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995 (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004 (2004).

Eckerdt Sándor (SZM)

(* 1932. júl. 6. Kassa, † 1992. aug. 24. Kassa) Festő, grafikus. 1958-ban végzett a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán. 1958–1959-ben A Hét grafikusa volt, 1960–1964 között tanított, 1964-től szabadfoglalkozású művészként működött szülővárosában. Litográfiáit a leegyszerűsített figurális motívumok mellett kubisztikusan absztrakt formák jellemzik. Ugyanez érvényes kultúrált színvilágú festészetére is. Illusztrációval is foglalkozott, monumentális munkákat is készített.

Écsi Gyöngyi (GJ)

(* 1965. dec. 26. Vágsellye) Előadóművész, lelkész. Galántán érettségizett, majd Pozsonyban folytatta tanulmányait, ahol táncosként, ill. énekesként kapcsolódott be az Ifjú Szivek Táncegyüttes munkájába. 1989-ben rövid ideig A Hét munkatársa is volt. A Ghymes zenekar énekeseként vált országosan ismertté. Később Berzétén telepedett le, ahol kántorként tevékenykedett és népműveléssel, közösségfejlesztéssel foglalkozott. Itt kezdte el önálló bábos előadóművészi pályáját is. A komáromi Calvin János Teológiai Akadémia elvégzése után Hetényben lett lelkész. Énekesként, előadóművészként Európa több országában is számos fellépést tartott, tucatnyi lemezen, CD-n, kazettán énekelt, meseszínházat alapított, televíziós műsorokban szerepelt, miközben népdalgyűjtőként is tevékeny volt. 2007-ben ő volt a Mikola Anikó-díj első kitüntetettje. – Fm. Hanghordozók: Árgyélus kismadár (2000); Karácsonyi népénekek (1998, 2005); Régi magyar imádságok és énekek (2007). Önálló műsorai: Az élet és a halál vize (bábos meseelőadás); Angyalbárányok (bábos meseelőadás); Hétszínű búzaszem (bábos meseelőadás); A felvidéki népi líra gyöngyszemei (mesék és népdalok felnőtteknek); „Bő Magyarországon párja nem vóut…” (népmesék).

Egri Viktor (GyGy)

(* 1898. dec. 26. Nagyszombat, † 1982. aug. 6. Pozsony) Író, drámaíró, szerkesztő. A pozsonyi felső kereskedelmi iskolában érettségizett (1915). Az első vh. idején előbb tisztviselő, majd katona, 1919-től ismét tisztviselő volt. Írói pályája az 1920-as évek elején indult. Csehszlovákiai magyar lapok (Prágai Magyar Hírlap, A Reggel, Esti Újság, Magyar Újság, Tátra) munkatársa volt, de közölte írásait a Korunk is. A második vh. idején származása miatt nem publikálhatott, bujkálni kényszerült. 1945 után Pozsonyban élt. 1947-ben A Gedeon-ház c. drámájának szlovák fordításával jelentkezett újból az irodalmi életben. 1949–1956: az Új Szó kulturális rovatának szerkesztője, 1956–1959: A Hét főszerkesztője volt. Fontos szerepet játszott a második vh. utáni szlovákiai magyar irodalmi élet újjászervezésében. A Magyar Területi Színházban bemutatott darabjain kívül több színművét játszották a szlovák színházak, ill. a műkedvelők is. – Díjak: Állami Díj (1952); a Csehszlovák Írószövetség Nemzetiségi Díja (1970); Érdemes művész (1974). – Fm. Rácsablakos ház (r., 1924); Pierre találkozása (elb., 1925); Égő föld (történelmi r., 1937); Ének a romok felett (színmű, 1956); Megmondom mindenkinek (r., 1965); Agnus dei (r., 1968); Eszter, Bella és a többiek (elb., 1971); Angyalbőrben (visszaemlékezés, 1977); Társakkal és társtalanul (visszaemlékezés, 1978); A hallgatás évei (visszaemlékezés, 1980). – Ir. Turczel Lajos: Írás és szolgálat (1966); Csanda Sándor: Első nemzedék (1968, 1982); Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek (1977); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945–1980  (1982); Fónod Zoltán: Üzenet (1993, 2002); Szebrényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945–1999 I. (2000).

Élesztős Pál (csa)

(* 1948. máj. 6. Kolozsnéma) Gépészmérnök, egyetemi tanár. A Komáromi Gépipari Szakközépiskolában érettségizett (1967). A pozsonyi Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán szerzett oklevelet (1972). Tanulmányai befejeztével az egyetem Kémiai Gépek és Berendezések Tanszékén lett tanársegéd és aspiráns. Kandidátusi disszertációját 1977-ben védte meg. Ekkor az egyetem Rugalmasságtani és Szilárdságtani Tanszékének adjunktusa, majd docense (1988) lett. Előadásait a szilárd és az alakítható testek és közegek mechanikájának témakörében tartotta. 1997–2007-ben a gépészmérnöki kar Rugalmasságtani és Szilárdságtani Tanszékének vezetője volt. 2007-ben megvédte egyetemi tanári szakdolgozatát az alkalmazott mechanika témakörében. 2007-től az Alkalmazott Mechanikai és Mechatronikai Intézet helyettes vezetője. A professzori kinevezést 2009-ben kapta meg. Kutatási területe a műszaki és alkalmazott szilárdságtan és a rugalmasságtan, elsősorban a hő hatására az atomerőművekben, a kémiai és a petrokémiai berendezésekben lejátszódó részfolyamatok, ill. feszültségnövekedés vizsgálata. Eddig közel száz tudományos közleményt publikált önállóan vagy másokkal közösen. Ipari vállalatok számára több mint száz jelentős tervezetet készített el és kivitelezett. Számos tudományos projektben közreműködött (VEGA, APVT, CEEPUS stb.), az Atlantis projekt szlovákiai koordinátora. Az MTA köztestületi tagja. Somorján él.

Erdélyi Géza (GJ)

(* 1937. ápr. 2. Abara) Ref. lelkész, tanár, építészettörténész. Teológiai tanulmányait Prágában végezte (1958), 1975-ben a prágai Cseh Műegyetemen művészettörténészi oklevelet is szerzett. A teológia doktora (1988). Ref. lelkészként Szalócon, Rozsnyón, Hanván, Rimaszombatban működött. 1996–2009 között a Szlovákiai Ref. Keresztyén Egyház püspöke, 2001-től a Magyar Ref. Egyházak Konzultatív Zsinatának elnöke. 1971–1985 között a betléri és a krasznahorkai történeti Andrássy-könyvtár köteteit rendezte. Művészettörténeti kutatásai is jelentősek. Esterházy János Emlékplakettet kapott (2003). – Fm. Gömör vármegye klasszicista építészete (1996, 2005).

Érsek György (TSZA)

(* 1936. aug. 3. Duna­szer­dahely) Színész. Alapiskolába, ill. gimnáziumba szülővárosában járt; 1953-ban érettségizett. 1961-től, miután elvégezte a nyitrai tanítóképzőt, pedagógus volt. Közben műkedvelő színjátszólént is működött. Megalakulásától, 1969-től nyugdíjazásáig a Magyar Területi Színház kassai Thália Színpada, ill. a Kassai Thália Színház színésze, egy időben ügyelője. Szlovák színműveket fordított magyarrra. – Főbb színházi szerepei: Brighella (Carlo Goldoni: Két úr szolgája); Mr. Worthing (Oscar Wilde: Hazudj igazat); Larry (Thomas Brandon–Halász Rudolf–Nádas György: Szerelmem, Donna Rita); Plébános (Tamási Áron: Énekes madár); Fabrizio (Carlo Goldoni: Mirandolina); Sztyepan (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Leánynéző); Arlecchino (Alekszej Tolsztoj: Aranykulcsocska); Sheriff (N. Richard Nash: Az esőcsináló); Orvos (Csurka István: Döglött aknák); Crooks (John Steinbeck: Egerek és emberek); Júdás (Székely János: Caligula helytartója); Dottore (Karel Čapek–Josef Čapek: Szerelem végzetes játéka); Ladius (Jean-Baptiste Molière: Tudós nők); Curtis (William Shakespeare: A makrancos hölgy); Stone hadnagy (Aaron Sorkin: Semmi és végtelen); Dr. Spivey (Dale Wassermann: Kakukkfészek); Arnold (Márai Sándor: Kassai polgárok). A Kassai Thália Színpad produkcióinak zenei összeállításaiból: Klimits Lajos: Névtelen komédia. Henrik Ibsen: Babaotthon. Emil Braginszkij–Eldan Rjazonov: A bagoly. Mészáros László: Egy tanú idézése. Angelo Beolco Ruzante: Csapodár madárka. Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok. John Boynton Priestley: Váratlan vedég. Leonyid Zorin: Házasságtörés. Szlovák színműveket fordított magyar nyelvre. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Esterházy János, gróf (FI)

(* 1901. márc. 14. Nyitraújlak (Veľké Zálužie), † 1957. márc. 8. Mírov [Csehország]) Földbirtokos, politikus. Az Esterházy család galántai, grófi ágában született. A szlovákiai magyar politikai életbe az 1920-as évek közepén az Országos Keresztényszocialista Párt (OKP) tagjaként kapcsolódott be; 1931-ben a Csehszlovákiai Magyar Népszövetségi Liga elnökévé, egy évvel később az OKP elnökévé választották meg. 1935-től a kassai kerület nemzetgyűlési képviselője volt. 1936-ban az Egyesült Magyar Párt ügyvezető elnöke lett. Az első bécsi döntést követően Szl.-ban maradt, ahol 1945 tavaszáig a Szlovenszkói Magyar Párt elnöki tisztét töltötte be. 1938 és 1945 között a szlovák parlamentben a szlovákiai magyar kisebbséget képviselte. Noha nyilatkozataiban ő is helyeselte a német háborús törekvéseket, s parlamenti képviselőként része volt a totalitárius állam kiépítésében, keresztény-konzervatív elveit megőrizve a nemzetiszocialista tanokat végig elutasította. 1942. máj. 15-én pedig lelkiismereti okokból nem szavazta meg a zsidók deportálását lehetővé tevő törvényt. 1943-tól – a szlovákiai és a magyarországi politika radikalizálódása miatt – fokozatosan visszavonult a politikai szerepléstől. 1944-ben zsidókat és más üldözötteket bújtatott, ill. segítette menekülésüket. 1944 dec.-ében a nyilasok Budapesten letartóztatták, s bár arra kényszerítették, hogy lemondjon Magyar Pártbeli elnöki tisztségéről, párttársai 1945 tavaszán megerősítették e tisztségében. Közben a Gestapo is elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért bujkálni kényszerült. A kassai kormányprogram kihirdetésekor még bekapcsolódott a szlovákiai magyarok jogvédelmébe, de a szlovák belügyi szervek letartóztatták és átadták a szovjet hatóságoknak, melyek a Szovjetunióba hurcolták és tíz évi munkatáborra ítélték. 1947-ben, távollétében, a Szlovák Nemzeti Bíróság kötél általi halálra ítélte, mely ítéletet a köztársasági elnök életfogytiglanira változtatta. A szovjet hatóságok 1949-ben adták át Csehszl.-nak a már súlyos beteg ~t, aki a következő éveket különböző csehszlovákiai börtönökben és munkatáborokban töltötte. 1957 márc.-ában a morvaországi Mírovban érte a halál. Holtestét elégették. Hamvait 2007-ben a kommunizmus áldozatainak prágai tömegsírjában találták meg. – Fm. Cselekedjünk mindnyájan egyetértésben és szeretetben (publ., 1992); A kisebbségi kérdés (tan., publ., 2000). – Ir. Molnár Imre: Esterházy János (mon., 1997); Esterházy János Emlékkönyv (2001); Molnár Imre: „Sem gyűlölettel, sem erőszakkal…” (mon., 2008).