Lexicon

Politikai értelemben a 20. sz.-ban jött létre, különböző államok fennhatósága alatt más-más hivatalos néven volt ismeretes és a földrajzi kiterjedése is változott. 1918-at megelőzően a történelmi Mo. Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyéinek nagyobb része terült el ezen a vidéken; 19. sz.-i térképeken ezt a régiót Zemplénnel kiegészülve az Északkeleti-Felvidéknek nevezték. Majd Ruszka Krajnai Autonóm Terület Mo. részeként 1918. dec. 25-től 1919. szept. 10-ig, közben Kőrösmező központtal kísérlet történt a Hucul Köztársaság megalakítására. A Ruszka Krajna pontos határainak kijelölésére – a háborús körülmények miatt – nem került sor. A régió első vh. utáni sorsát döntően befolyásolta az 1918-ban az egyesült államokbeli Homesteadben megalakult Ruszinok Amerikai Néptanácsa. A szervezet belépett a Közép-Európai Demokratikus Szövetségbe, amelynek Tomáš Garrigue Masaryk volt az elnöke, aláírta a független közép-európai népek közös céljait megfogalmazó nyilatkozatot, majd 1918. nov. 12-én Scrantonban megszavazta az általa ősi ruszin területeknek tartott vármegyéknek a Csehszlovák Köztársasághoz való csatolását azzal a feltétellel, hogy a csehszlovák állam autonómiát biztosít a többségi lakosoknak. 1919. jan.-jától a Mo.-hoz tartozó régióban a román hadsereg fennhatósága alá került a Felső-Tisza vidéke, a csehszlovák katonaság pedig elfoglalta az Ung folyóig terjedő nyugati térséget, közte Ungvárt. A csehszlovák kormányt képviselő Edvard Beneš és Karel Kramař ~ ügyében az 1919. jan. 18-án megnyíló párizsi békekonferenciára a Ruszinok Amerikai Néptanácsa képviselőit, közte Gregory Zhatkovychot és az akkor már Csehszl.-hoz tartozó Eperjes Ruszin Tanácsának elnökét, Anton Beszkidet hívta meg. Márc. 12-én a párizsi békekonferencián jóváhagyólag vették tudomásul a csehszlovák követeléseket, többek között ~ra vonatkozóan. Ezt követően, 1919. máj. 8-án a csehszlovák megszállás alatt levő Ungváron az eperjesi, az ungvári és a huszti ruszin tanácsok közös gyűlést tartottak, amelyen megalakították a Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanácsot. A Tanács kimondta a Csehszl.-hoz való „önkéntes” csatlakozást. Aug.-ban a csehszlovák kormány lépéseket tett – a megszállás kezdetétől fennálló katonai közigazgatás mellett – a polgári igazgatás megszervezésére. Az 1919. szept. 10-i Saint-Germain-en-Laye-i szerződés értelmében a régió Podkarpatská Rus [podkarpatszka rusz] néven (a magyar nyelvhasználatban egyszerűsítve: Ruszinszkó) a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. A szerződésben Csehszl. kötelezte magát, hogy a területet önkormányzattal rendelkező autonóm egységként szervezi meg. A kötelezettség teljesítéséig ideiglenes Ruszin Autonóm Direktóriumot neveztek ki Gregory Zhatkovych elnökletével, aki családjával Ungvárra költözött. 1920. febr. 29-én megszületett a Csehszlovák Köztársaság alkotmánya, amely megerősítette, hogy ~ széles körű autonómiát fog kapni. Máj. 5-én Zhatkovychot, ismét ideiglenes jelleggel, azaz az autonómia megadásáig a terület kormányzójává nevezték ki. Az ideiglenesség magyarázatául többek között az szolgált, hogy a román katonaság még nem hagyta el ~t. Emiatt a régió kimaradt az 1920 tavaszán megtartott első csehszlovákiai nemzetgyűlési és szenátusi választásokból. Ez év aug. végére befejeződött a román hadsereg kivonulása, a terület státuszában azonban nem történt változás. Zhatkovychnak továbbra sem sikerült előbbre jutnia a kormánnyal folytatott tárgyalásokban, ezért lemondott tisztségéről. 1921. máj. 17-én hivatalos búcsút vett Ungvártól és a nyár folyamán visszaköltözött az Egyesült Államokba. Az első kormányzó lemondása után ~t továbbra is Prágából kinevezett kormányzó irányította – Anton Beszkid, majd Konstantin Hrabár – azzal a folytonos ígérettel, hogy ez ideiglenes állapot, amely az autonómia bevezetéséig tart. Ennek valóra váltása azonban egyre húzódott. Csehszl.-nak valójában ~ra elsősorban a kisantant országok (rajta kívül Románia, Jugoszlávia) közötti közvetlen kapcsolat biztosítása céljából volt szüksége. Közigazgatás tekintetében a kormányzói intézmény jelentette az egyetlen különbséget Csehszl. többi részétől, miután 1928-ban ~t is a köztársaság egyik tartományává minősítették. Ungvár – a terület központja – és Munkács rendezett tanácsú városok maradtak, Beregszászt viszont – az egyetlen olyan várost, amely a 20. sz. folyamán végig megőrizte magyar többségét – nagyközséggé fokozták le. Az ígért autonómia terén az első konkrét lépés 1937-ben történt meg azzal, hogy elfogadták a kormányzói jogkört szabályozó törvényt. 1938. nov. 22-én végre megszületett a Podkarpatska Rus autonómiatörvény is, tényleges szerepét ekkorra azonban elfedtette a háborús helyzet. A lakosság nemzetiségi alapon követelte az autonómiát, azaz ~t ruszin autonóm területté kívánták nyilváníttatni. A hivatalos magyarázatok az autonómia halogatásával kapcsolatban többnyire arról szóltak, hogy ez az itt tapasztalható elképesztő elmaradottság, szegénység miatt lehetetlen. Tény, hogy 1918 előtt ez volt a történelmi Mo. – melynek felszámolására a századfordulón tettek kísérletet az ún. hegyvidéki akció keretében –, s utána is az egész kelet-közép-európai térség legelmaradottabb szeglete maradt. Így volt ez annak ellenére, hogy a csehszlovák időszakban sikerült csökkenteni az analfabetizmust, viszont nem hozta meg a kívánt eredményt a földreform, a hivatalnokréteg szinte kizárólag bevándorló csehekből alakult ki. A régi nagybirtokokon ún. cseh telepeket hoztak létre (kolonizáció). A lakosság közel 70%-a a mező- és erdőgazdaságban dolgozott, alig volt ipar, kézműipar (10% körül), kereskedelem (5% körül). Nagy hagyománya volt a borászatnak és a méhészetnek. Állandó problémákat okoztak az árvizek, különösen nagy volt a pusztítás 1933-ban. A ~ megnevezés földrajzi értelemben már a 19. sz. második felétől használatos volt, de csak ekkor, az első csehszlovák köztársaság idején, nyert politikai tartalmat. Podkarpatska Rus területi kiterjedése 12 617 km² volt. 1938. okt. 11-jén adta beleegyezését a cseh-szlovák minisztertanács a podkarpatska rusi autonóm kormány kinevezéséhez. Miniszterelnöke Bródy András lett. Azonban néhány nap múlva, okt. 26-án Bródyt hazaárulás vádjával letartóztatták és Avgusztin Volosin lett az új miniszterelnök, aki jelen volt nov. 2-án a bécsi Belvedere-kastélyban, ahol kihirdették a tengelyhatalmak döntőbírósági határozatát. Az első bécsi döntés értelmében Podkarpatska Rus területéből 1523 km² (az országrész 21,1%-a) Mo.-hoz került. Volosin kárpátukrán államát, melynek új központja Huszt lett, a hitleri Németország konzuli képviselet fenntartásával ismerte el. Mo. mindent megtett ~ egészének visszaszerzésére. 1938 őszén Kozma Miklós irányításával diverziót szerveztek az ún. „Rongyos Gárda” bevetésével. Bár az akciót hivatalosan leállították, a határincidensek továbbra is folytatódtak. ~ Avgusztin Volosin idején kialakult hivatalos neve Kárpáti Ukrajna (Карпатська Україна) volt. 1939. márc. 15-én néhány órán át független állam volt. Kárpáti Ukrajna területi kiterjedése 11 094 km² volt. 1939 márc. közepén Németország hallgatólagos beleegyezésével a reguláris magyar hadsereg felszámolta a kárpátukrán államot, s ellenálló katonaságát, a Kárpáti Szicset. 1939. márc. 20-tól a trianoni határhoz (trianoni békeszerződés) képest megkisebbedett, az első bécsi döntés által meghúzott határon belüli terület neve Kárpátaljai Kormányzóság. Területi kiterjedése többször változott (befolyásolta pl. a második bécsi döntés is) 11 500–12 171 km² között. 1944. okt.-étől a régió szovjet befolyási övezet Kárpátontúli Ukrajna néven. A Szovjetunió és Csehszl. 1941-ben és 1943-ban ismételten egyezményt írt alá a háború előtti határok elismeréséről, 1944. máj. 8-án pedig arról született határozat, hogy a felszabaduló csehszlovák területeket a szovjet hadsereg átadja a csehszlovák polgári igazgatási szerveknek. Kárpátalja esetében azonban ezt nem tették lehetővé. 1945. jún. 29-én Moszkvában a Szovjetunió és a Csehszlovák Köztársaság képviselői által aláírt szerződés döntött ~ hovatartozásáról. A szerződés többek között kimondta, hogy az 1945. jan. 20-i fegyverszüneti szerződés elfogadásával Mo. jogilag lemondott Kárpátaljáról. Csehszl. pedig „barátságból” meghajlik a népakarat előtt, amely az „újraegyesülésről” döntött (Kárpátontúli Ukrajna Népi Bizottságai első kongresszusán 1944. nov. 26-án Munkácson). 1946. jan. 22-től a Szovjetunió, 1991. aug. 24-től az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe (Закарпатська область). Területi kiterjedése 12 800 km². A szovjet időszakban a ~ elnevezés használatát tiltották, mert a Kárpátaljai Kormányzóság időszakára emlékeztetett, amikor a régió Mo.-hoz tartozott. Az 1980-as évek végétől a magyar nyelvben ismét szabadon használható, bár nem hivatalos elnevezés. – Ir. Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944 (2002); Fedinec Csilla (szerk.): Kárpátalja 1938–1941. Magyar és ukrán történeti közelítés (2004); Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918– 1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok (2004); Zseliczky Béla: Kárpátalja a cseh és a szovjet politika érdekterében 1920–1945 (1998); Болдижар М.: Історія Закарпаття між світовими війнами (2001); Болдижар М.–Мосні П.: Державно-правовий статус Закарпаття (Підкарпатської Русі) в складі Чехословаччини (2001); Болдижар М.–Панов А.: Державність Закарпаття в політико-правовій діяльності Т. Масарика (2005); Вегеш М.: Історія Карпатської України 1938–1939 (2000); Вегеш М.: Карпатська Україна. Документи і факти (2004). Гранчак І. (відп. ред. і кер. авт. кол.): Нариси історії Закарпаття (1995).

A művészeti élet két döntő eseménye a csehszlovák időszakban, hogy 1921-ben Munkácson létrejött a (Munkácsi) Művészklub (Ruszinszkói Festőművészek Klubja) a festő Virág Gyula vezetésével, ill. 1931-ben Boksay József, Erdélyi Béla, valamint cseh festők (Bedřich Oždian, Jaroslav Kaigl) kezdeményezésére megalakult a Podkarpatszka Ruszi [Kárpátaljai] Képzőművészek Szövetsége. Az utóbbinak hosszú évekig Erdélyi Béla volt az elnöke. Már 1921-től folyamatosan voltak kiállítások. A Művészklub rendezett képkiállítást az év elején Munkácson, az év végén Beregszászban téli tárlatot Kárpátalja és Kelet-Szlovenszkó festőművészeinek alkotásaiból. Ősszel Ungváron Angyal Géza festőművésznek és grafikusnak, Bayer Ágost festőművésznek volt kiállítása. 1922-ben Ungváron előbb önálló bemutatkozási lehetősége volt Boksay Józsefnek, majd a Művészklub tagjainak – Erdélyi Béla, Boksay József, Virágh Gyula, Grabovszky Emil, Ijjász Gyula – műveit láthatta a közönség, 1922–1923 fordulójának nagy eseményei voltak a Petőfi születésének centenáriuma alkalmából tartott ünnepségek. Az 1920-as években tűnt fel Spaláné Benes Miláda ungvári festőművész. A közös tárlatok sorában nagy feltűnést keltett az 1926-os ungvári (Boksay József, Novák Andor, Vaczik Theodor, Szay Károly), az 1933-as munkácsi, amelynek anyagát utána elvitték csehszlovákiai körútra. 1938 febr.-jában párizsi kiállításon mutatták be kárpátaljai festők műveit. Az 1930-as években jelentkeztek Sárkány Baba, Lahita Ernő, Boreczky Béla, Koczka András, Soltész Zoltán festőművészek. 1937-ben méltatták Remes Ferdinánd festőművész negyed százados alkotói jubileumát. Időről-időre kiállítottak Kárpátalján magyarországi festőművészek is, többnyire vásárlási lehetőséggel egybekötve. Több alkotó művét mutatták be Ungváron 1921-ben és 1922-ben. 1927-ben Ungváron állított ki Bayer Ágost és Knicht Sára, 1930-ban Munkácson Mund Hugó, 1931-ben Iványi Grünwald Béla. Személyesen járt ugyanitt 1930-ban Benjamin Herman, 1933-ban Apáti Abkarovics Béla. 1926 és 1933 között többször volt kiállítása Kárpátalján, ill. dolgozott itt Rottmann Mozart. Az ungvári Kontratovics Viktor magángyűjteményében többek között Lotz Károly, Feszty Árpád, Pólya Károly, Barabás Miklós képek voltak. Egy 1924-es kiállítás katalógusa sorolja fel a kárpátaljai iparművészeket. Az 1920-as években emlegeti a sajtó Walentinyi Ida, Varga Irén iparművészeket, az 1930-as években Bíró Istvánt ugyanezen a területen, valamint Ádám Gyula, Ortman Rezső szobrászokat. Híres volt Markovics Antal munkácsi fotográfus, akit Budapesten és az iglói iparkiállításon is kitüntettek. Mára szinte teljesen feledésbe merült Egry Ferenc kisgejőci harangöntő neve, akinek műhelyét 1793-ban alapították. Egry az 1920–30-as években kisgazda politikus, szenátor is volt hosszú időn keresztül. Harangjai a köztársaság egész területére eljutottak, Mo.-ról is számos rendelést kapott. Közéleti szerepét az is emelte, hogy az első vh.-ban számos harangot felhasználtak ágyúöntésre, s a békés időszakban a harangszentelés nagy társadalmi eseménnyé vált. A kiállításokon rendszerint aranyérmet nyert. Keresetéből adományozott pártcélokra, kultúraszolgálatra, megesett, hogy a harangot ingyen adta valamely kárpátaljai egyházközségnek, felekezeti megkülönböztetés nélkül. Ilyen adománya volt többek között a Kavasch Ernő tervezte ungvári evangélikus templomnak 1925-ben, amelynek berendezését ungvári iparosok készítették: a templompadokat Steierer Ferdinánd, az oltárt és a szószéket Olcsváry Gyula, a csillárt Kohut és Tsa, az oltárképet Szilvay Sion festette Egry Ferencről, aki az 1940-es évek közepéig Kárpátalja talán legnagyobb köztiszteletnek örvendő férfija volt. Egry nevenapjára negyed századon át minden évben Kisgejőcre zarándokoltak a kárpátaljai magyarok fontos személyiségei. – Ir. Balla László: Kárpátalja képzőművészete. In: Kárpát-medencei magyar paletta (1993); Balla László: Erdélyi Béla és kortársai (1994); Barát Mihály: Válogatott találkozások (1997); Botlik József–Dupka György: Ez hát a hon? Tények, adatok, dokumentumok a kái magyarság életéből 1918–1991 (1991); Erdélyi Béla: Képzőművészet – Ungvár és Ung megye (1940); Aba József: Kárpátalja festőművészete (Új Magyar Művészet 1944/IV).

Az 1919. szept. 10-i Saint-Germain-i békeszerződés értelmében Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros vármegyék nagyobb része Podkarpatská Rus [podkarpatszka rusz] néven a Csehszlovák Köztársaság fennhatósága alá került. Nov. 10-én Csehszl. ratifikálta a Saint-Germain-i békeszerződést. A közigazgatási beosztás szerint a terület 4 zsupából állt: Ungvári (Ungvári, Perecsenyi, Szerednyei, Nagybereznai járás), Munkácsi (Munkácsi, Dolhai, Szolyvai, Oroszvégi, Alsóvereckei, Volóci járás), Beregszászi (Beregszászi, Huszti, Ilosvai, Kaszonyi, Nagyszőlősi járás) és Máramarosi zsupa (Rahói, Nagybocskói, Técsői, Taracközi járás). A csehszlovák–román határkiigazító bizottság tevékenysége nyomán 1921-ben településcserére került sor, amikor Nagypalád Nagytarnáért Kárpátaljához került. A helyi politikai erőket erősen foglalkoztatta, hogy az egykori Ung megyét a csehszlovák közigazgatás megosztotta Kárpátalja és Szlovenszkó között. A kialakult helyzet lényegét jól érzékelteti a Ruszinszkói Magyar Hírlapból vett idézet: „Van egy mozgalom, melynek célja az egész Ung megyének Ruszinszkóhoz csatolása, ezzel ellentétben áll a másik mozgalom, mely Ung megyét Szlovenszkó javára szeretné kiegészíteni.” A magyar pártok közigazgatási értelemben vett egységesítésről beszéltek, a ruszin pártok viszont nemzetiségi alapon tartottak igényt szlovenszkói területekre, az autonóm terület határát Poprádig akarták kiterjeszteni. A közigazgatás tekintetében a fontosabb változás, hogy 1921. okt. 15-től életbe lépett a belügyminiszter aug. 26-án kelt rendelete, melynek értelmében Podkarpatská Rus három részre (zsupára) tagolódott: 1. Ungi zsupa, székhely: Ungvár (Ungvári, Perecsenyi, Nagybereznai, Szerednyei járások, Ungvár város), 2. Beregi zsupa, székhely: Munkács (Munkácsi, Latorcai, Alsóvereckei, Szolyvai, Felvidéki, Mezőkaszonyi, Tiszaháti járások, Munkács és Beregszász város), 3. Máramarosi zsupa, székhely: Huszt (ideiglenesen azonban Nagyszőlős, amíg Huszton be nem fejeződött a hivatali negyed építése) (Huszti, Técsői, Taracközi, Nagybocskói, Rahói, Dolhai, Ökörmezői, Nagyszőlősi járások). 1923. jan. 31-ével a Mezőkaszonyi járás megszűnt, Mezőkaszony, Hetyen, Beregsom, Zápszony, Kisharangláb a Beregszászi; Kis- és Nagydobrony az Ungvári; Bátyu, Barkaszó, Bótrágy, Szernye, Csongor, Rafajnaújfalu a Munkácsi járáshoz került. Az 1923. jún. 7-én kelt 113. számú kormányrendelet szabályozta Kárpátalján a közigazgatási hatóságok működését, illetékességét, az aug. 7-i 171. számú kormányrendelet (kihirdetve aug. 18-án) pedig a kárpátaljai települések jogviszonyát (kiterjesztette a szlovenszkói községi választásokról szóló 1919. jan. 31-én kelt 75. számú törvény hatályát). Ungvár és Munkács rendezett tanácsú városok maradtak, Beregszászt viszont nagyközséggé fokozták le. 1926. jún. 4-én megszületett a 84. számú kormányrendelet, amely kimondta a három ruszinszkói zsupa (Ungi, Beregi, Máramarosi) összevonását. A kormányrendelet júl. 1-jei hatállyal életbe lépett, Podkarpatská Rus „nagyzsupa” lett Munkács székhellyel. A helyi igazgatási szervek működését a 1926. júl. 2-án kelt 106. számú kormányrendelet szabályozta. A székhely megváltoztatása hatalmas hullámokat kavart, a két város, Munkács és Ungvár versengett egymással az elsőségért. A korabeli közbeszéd, a közigazgatási reformtörvény előkészítése körüli viták mellett a politikai csatározások legfőbb témájává vált. 1928. júl. 1-jén Csehszl.-ban életbe lépett a közigazgatási reformtörvény (1927. júl. 14., 125. számú). Podkarpatská Rus a köztársaság többi területeinek mintájára szervezett tartománnyá vált, a székhelye Ungvár lett. Az egységes közigazgatás kétszintes: tartományi (országos) és járási hivatalok végezték az ügyintézést. Kárpátalján viszont az 1927. júl. 15-i 103. számú kormányrendelet értelmében az országos elnök mellett továbbra is volt kormányzó. 1937. jún. 26-án a parlament megszavazta a kormányzói jogkört szabályozó 172. számú törvényt, amely okt. 8-án lépett életbe. 1938. okt. 11-én a cseh-szlovák minisztertanács beleegyezését adta a podkarpatská rusi autonómkormány kinevezéséhez. bécsi döntéssel a magyar lakta területek Mo.-hoz kerültek vissza. 1938. nov. 22-én Prágában jóváhagyták a Podkarpatská Rus autonómiájáról szóló alkotmánytörvényt. A törvénytárban dec. 16-án 328. számmal hirdették ki. 1939. márc. 15-én az autonóm terület szojmja (parlamentje) kikiáltotta Kárpáti Ukrajna függetlenségét, amelynek szinte azonnal véget vetett a magyar hadsereg katonai akciója. – Ir. Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944 (2002); Болдижар М.–Мосні П.: Державно-правовий статус Закарпаття (Підкарпатської Русі) в складі Чехословаччини (2001).

Az északkeleti Felvidék gazdasági tekintetben Mo. legelmaradottabb területe volt, kulturális hagyományai regionális jellegűek voltak. A helyi értelmiséget évszázadokon át a pap és a tanító képviselte. Két nagy múltú tanintézettel rendelkezett, ezek az 1613-ban a Zemplén vármegyei Homonnán alapított, s 1646-ban Ungvárra telepített királyi katolikus főgimnázium, és ugyanitt az 1794 óta fennálló – 1744-ben Munkácson indított szeminárium jogutódjának tekintett – gör. kat. kántortanító-képző. A Csehszlovák Köztársaság (→államhatár) elemi iskolákat (különböző tannyelvvel), kis számú polgári iskolát és három gimnáziumot (magyar tannyelvvel), középfokú szakiskolákat, három tanítóképzőt (ruszin és magyar tannyelvvel) örökölt. A tanügyigazgatásban a főhatóság az ungvári iskolareferátus volt, ill. bizonyos jogkörökkel, személyi és adminisztratív területen a kormányzó rendelkezett. Az elemi szintű oktatás javarészt érintetlen maradt. Kibővült a polgári iskolai hálózat, magyar tanítási nyelvű párhuzamos osztályok azonban csak Ungváron és Munkácson voltak. Az oktatás időtartama Kárpátalján a 30-as években négyről három évre csökkent ezen iskolatípusban, néhány helyen azonban indítottak negyedik, kiegészítő évfolyamot. A csehszlovák rendszerű reálgimnáziumokban Ungváron és Munkácson fokozatosan leépítették a magyar osztályokat, a magyar tanítási nyelvű oktatás egyetlen helyen, a beregszászi két tanítási nyelvű reálgimnázium párhuzamos osztályaiban maradt meg. A 20-as években Huszton ruszin–cseh tanítási nyelvű, Munkácson zsidó, a harmincas években Ungváron héber gimnázium nyílt. Számos magyar tanerő veszítette el állását, ill. állampolgárságát is. Az ún. kisiskola-törvény kimondta, hogy a tanintézetekben a tanulóknak nem kötelező részt venni a vallásoktatásban. A Volosin-kormány 1938–39-ben a fennhatósága alól kikerülő ungvári, munkácsi, beregszászi gimnáziumok nem magyar tanulóit, tanárait kitelepítette a megkisebbedett Kárpátalja (Kárpáti Ukrajna) területére, s ott több új gimnáziumot is nyitott ukrán tannyelvvel (Perecsenyben, Szolyván, Bilkén, Rahón, Beregrákoson, Nagybocskón). Ezeket a tanintézeteket a magyar hatóságok a következő tanévtől vagy bezárták, vagy polgári iskola szintjére fokozták le. Az ungvári gimnáziumot három önálló tanintézetre bontották: magyar tanítási nyelvű fiú- (a Drugeth) és leánygimnáziumra (a Szent Erzsébet), valamint ruszin tanítási nyelvű gimnáziumra, a munkácsit két tanintézetre ruszin és magyar (az Árpád Fejedelem) tannyelvvel, Beregszászon csak magyar középiskola volt, a huszti ruszin–magyar tanítási nyelvű lett. A zsidó-héber iskolákat a zsidótörvények sújtották. 1944–45-ben ezt a fajta iskolarendszert teljes egészében felszámolták, s helyébe a szovjet típusú oktatás lépett. – Ir. Fedinec Csilla: Nemzetiségi iskolahálózat és magyaroktatás Kárpátalján. In: Sipos Lajos (szerk.): Iskolaszerkezet és irodalomtanítás a Kárpát-medencében (2003); Fedinec Csilla: Kárpátalja közigazgatása és tanügyigazgatása 1938–1944 között (Magyar Pedagógia 1996/4.).