Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem

első bécsi döntés

első bécsi döntés
Első bécsi döntés − balról jobbra: František Chvalkovský, Galeazzo Ciano, Joachim von Ribbentrop, Kánya Kálmán (FI)

A komáromi tárgyalások kudarca után mind Mo., mind pedig Csehszl. lázas diplomáciai tevékenységbe kezdett, hogy az államhatárról folytatott vitában a térségben ekkor már meghatározó erőnek számító náci Németország támogatását megnyerje. A németek a Szudéta területek Németországhoz csatolása esetén alkalmazott etnikai elvet ugyan a szlovákiai magyar kisebbség kapcsán is támogatták, a volt magyar miniszterelnök, Darányi Kálmán által 1938. okt. 14-én Münchenben előterjesztett kompromisszumos határmódosítási javaslatot (ez már nem tartalmazta Pozsony és Nyitra visszacsatolásának igényét) mégis túlzónak találták, s a vitás területeken tartandó esetleges népszavazás ötletét is elvetették. Ribbentrop német külügyminiszter Tiso szlovák kormányfő okt. 19-i németországi látogatása során olyan etnikai elvű határkorrekciót vázolt fel a szlovák küldöttség előtt, amely ugyan a Darányi-javaslatra épült, de Szl.-nak hagyta volna Kassát, Munkácsot és Ungvárt is. A csehszlovák kormány sorrendben negyedik javaslata, amelyet jegyzék formájában okt. 22-én nyújtottak át a prágai magyar nagykövetnek, ehhez igazodva Pozsony, Nyitra, Kassa, Munkács és Ungvár kivételével a magyar fél által kért etnikai területek visszaadását ajánlotta fel. Mivel azonban a fenti városokhoz (elsősorban a 3 keleti városhoz) Mo. is ragaszkodott, a tárgyalások ismét megszakadtak. Habár a magyar kormány a döntés nagyobb legitimitása érdekében a nyugati hatalmak bevonásával szeretett volna döntőbíráskodást, ettől Franciaország és Nagy Britannia is elzárkózott. Így Mo. és Csehszl. Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte, mégpedig annak kinyilatkoztatása mellett, hogy döntésüket magukra nézve előzetesen elismerik. A döntés meghozatala előtt a magyar igényeket támogató olasz külügyminiszternek, Cianónak sikerült rávennie a német felet arra, hogy a vitás keleti városokat mégis a magyar fél kapja, cserében viszont az olaszok is elálltak a közös magyar–lengyel határszakasz létrehozásának tervétől. Ilyen előzmények után 1938. nov. 2-án a bécsi Belvedere-palotában került sor az ~ kihirdetésére. A döntést a német és olasz külügyminiszter a magyar és csehszl. fél (az autonóm szlovák kormány feje, Tiso nem kapott szót) érveinek újbóli meghallgatása után hozták meg. Az ~ alapján Mo. 11 927 km2 nagyságú területet kapott vissza Csehszl.-tól, amely területen 1 027 450 lakos élt. Az érintett területek visszacsatolása után végzett 1938 dec.-i összeírás szerint a visszatért lakosság 84,4%-a vallotta magát magyarnak. A vitatott városok közül Szl.-ban maradt Pozsony és Nyitra, viszont visszakerült az összes jelentősebb dél-szlovákiai és kárpátaljai város: Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár és Munkács is. Az új államhatár csupán néhány helyen tért el az etnikai határvonaltól. Pozsony és Nyitra környékén jelentős számú magyarság maradt Szl. területén, Érsekújvár és Verebély, valamint Jolsva és Kassa környékén pedig több szlovák falu került át Mo.-hoz. Szl. déli, magyarok által lakott területeinek visszacsatolása az ~ értelmében 1938. nov. 4-én kezdődött meg és 1938. nov. 11-én fejeződött be. A visszacsatolt területek átadása és átvétele a csehszlovák–magyar vegyes bizottság által megállapított módon és menetrend szerint zajlott le. A magyar honvédség bevonulásáig a csehszlovák hatóságok feladata volt a rendfenntartás. A megegyezés szerint a visszacsatolás alkalmával a kivonuló csehszlovák és a bevonuló magyar hadsereg között 3 kilométer széles biztonsági zónát kellett fenntartani. A magyar katonai vezetés 1938. okt. elején dolgozta ki a békés visszacsatolás forgatókönyvét. E szerint a visszacsatolt területeket a magyar honvédség 4 hadteste vette birtokába:a II. hadtest Csallóköz és Mátyusföld térségét; az I. hadtest a Garam és az Ipoly mentét, valamint Gömör nyugati területeit; a VII. hadtest Gömört, Kassa vidékét és a zt; a VI. hadtest pedig a visszacsatolt kárpátaljai területeket. A bevonuló honvédséget a helyi lakosság döntő többségének őszinte és heves örömnyilvánítása kísérte. A visszatért településeket nemzeti színű lobogókkal, virágokkal díszítették fel, a honvédek pedig szinte minden településre díszkapuk alatt vonultak be. A ~ záróünnepségére nov. 11-én Kassán került sor, ahol a Horthy Miklós kormányzóval az élén a magyar állam szinte összes fontos méltósága megjelent. Másként élte meg viszont a visszacsatolást a Mo.-hoz került szlovák lakosság, amelynek egy része – elsősorban a Trianon után erre a területre költöző telepesek (kolonizáció), hivatalnokok – önként Szl.-ba költözött, többeket pedig a magyar hatóságok kényszerítettek távozásra. A magyar kormányzat döntése alapján a visszacsatolt területeken katonai közigazgatást vezettek be, amelynek feladata a gazdaság, az oktatás és a közigazgatás folytonosságának biztosítása és a visszacsatolt területeknek az anyaországba történő minél gyorsabb beolvasztása volt. Ebben a folyamatban jelentős szerepet kaptak az Egyesült Magyar Párt (EMP) vezetői, különösen Jaross Andor, akit először a kormány főmegbízottjaként a katonai közigazgatás élén álló honvéd vezérkari főnök mellé, majd nov. 15-én a felvidéki ügyek tárca nélküli minisztere tisztségébe neveztek ki. A katonai közigazgatás a visszacsatolt területeken az EMP kivételével felfüggesztette a politikai pártok működését, s dec. közepéig továbbra is őrizte a trianoni államhatár vonalát, amelyet csak külön engedéllyel lehetett átlépni. A katonai közigazgatást 1938. dec. 22-én váltotta fel a polgári közigazgatás, amellyel egy időben a visszacsatolt területeken is újból bevezették a vármegyerendszert (közigazgatási reformok). A visszacsatolást követően a korábban csehszlovák alkalmazásban álló közhivatalnokokat és közalkalmazottakat igazolási eljárásnak vetették alá. Sérelmesnek érezte viszont a lakosság, hogy a helyi jelentkezőket mellőzve sok hivatalt a trianoni Mo. területéről érkezők, az ún. anyások foglaltak el. A felvidéki magyar lakosságot kellemetlenül érintette, hogy a fejlettebb csehszlovákiai szociális és gazdasági viszonyokból, az ehhez képest elmaradottabb magyarországi körülmények közé került. Ezt még tetézte, hogy a kivonuló csehszlovák hatóságok és hadsereg a gyárak és hivatalok berendezését leszerelte, a csehszlovák koronának a pengőre való átváltási aránya pedig hátrányos volt a Mo.-hoz visszakerült lakosság számára. Ezeknek a gazdasági és szociális gondoknak az enyhítésére indult meg a Magyar a Magyarért Mozgalom, amelynek azonban behatároltak voltak a lehetőségei. Gondot okozott továbbá, hogy a felvidéki lakosság demokratikusabb politikai viszonyokhoz volt szokva, s gondolkodása és szokásai is sok mindenben eltértek a tekintélyelvűbb, konzervatívabb magyarországi szellemiségtől. Az anyaországhoz való visszacsatolás és beillesztés folyamatát főként az nehezítette, hogy 1939 szept.-étől a második vh. viszonyai között zajlott, ami jelentősen leszűkítette az ehhez szükséges anyagi eszközök és demokratikus eljárások felhasználásának esélyeit. Bár aláírásakor az ~t a nyugati hatalmak nem utasították el, a második vh. során fokozatosan szembefordultak vele, s 1945. máj. 7-i döntésükkel annullálták, azaz visszamenőleg érvénytelennek nyilvánították. – Ir. Sallai Gergely: Az első bécsi döntés (2002); Simon Attila: Egy rövid esztendő krónikája. Szlovákiai magyarok 1938-ban (2010); uő: Magyar idők a Felvidéken (1938–1945). Az első bécsi döntés és következményei (2014).

 

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Történelem
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID372813
Módosítás dátuma2015. május 14.

Hibát talált?

Üzenőfal