A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Az 1920-as években létrehozott kolóniák (SL)

Az első csehszlovák földbirtokreform során lezajlott telepítési akció, amely Csehszl. németek és magyarok által lakott határ menti területeit érintette. Mivel a földművesek letelepítésére a német határvidék kevésbé volt alkalmas, a ~ súlypontja D-Szl.-ra esett. Az Állami Földhivatal (ÁFH) és a különböző cseh-szlovák szervezetek tervei alapján D-Szl. magyarok lakta területein több mint száz telepesfalu létrehozását és több tízezer telepescsalád letelepítését tervezték. A ~ végrehajtását az ÁFH, 1925-től pedig a pozsonyi székhelyű Telepítési Hivatal végezte, amely irányításával az északi hegyvidék szlovák földműveseit, morva és cseh gazdákat, külföldről visszaköltöző cseheket és szlovákokat telepítettek le. A telepesek a nekik kiutalt földterület megvásárlásához, lakóházaik és gazdasági épületeik felépítéséhez, valamint a gazdálkodásukhoz jelentős állami segítséget kaptak. Ennek ellenére az eredeti otthonuktól eltérő természeti környezet, éghajlat és idegen gazdálkodási viszonyok között nagy részük jelentős nehézségekkel küzdött. A ~nak két formája volt, az ún. állami és a magán~. Az első esetben a telepesek az ÁFH által már lefoglalt nagybirtokokból a hagyományos kiutalási eljárás során vásárolhattak birtokot. A magán~ során a telepesek a nagybirtokostól vették meg a területet, de az adásvétel ebben az esetben is az ÁFH javaslatára és engedélyével történt. A telepítések 1921-ben indultak meg és nagyjából a húszas évek végéig tartottak. A ~ során ügyeltek arra, hogy az egyes telepek ne egymástól elszigetelten, hanem 5–8 kolóniát magukba foglaló településcsoportokként jöjjenek létre, mivel így látták biztosítottnak, hogy nemcsak megőrzik etnikai jellegüket, hanem asszimiláló hatást is tudnak gyakorolni a környező magyarságra. A kolóniák helyszínének kijelölése során elsődlegesek a nemzetpolitikai szempontok voltak, s a telepeket úgy alakították ki, hogy azok a szlovák nyelvterület irányából délfelé nyúlva észak-déli irányban felszabdalják a magyar településszerkezetet, ill. egy-egy jelentősebb magyar jellegű várost elszigeteljenek. Sajátos típusát képezték a kolóniáknak az ún. legionárius telepek, amelyeket stratégiai okokból a magyar államhatár közvetlen közelében, ill. a fontosabb vasúti csomópontok mentén hoztak létre. A legjelentősebb telepescsoportok a Felső-Csallóközben, Komárom térségében, valamint Losonc és Rimaszombat környékén jöttek létre. Míg a Duna mentén általában az ÁFH által létrehozott nagy létszámú kolóniák voltak a jellemzőek, Barsban, Nógrádban és Gömörben gyakoribb volt a magánkolonizáció. A húszas évek végéig Szl. magyarok által lakott területein 143 kolónia jött létre (ebből 59 az ÁFH által létrehozott), amelyen mintegy 3300 család telepedett le. A kolóniák összterülete meghaladta a 45 ezer ha-t. A ~ felgyorsította D-Szl. etnikai jellegének megváltozását. A korábban egynyelvű községek vegyes lakosságúvá váltak, a kolonisták számára létrehozott iskolákba pedig egyre több magyar gyereket írattak. Az 1938-ban bekövetkezett első bécsi döntés következtében a telepesek döntő többsége elhagyta a kolóniákat, s visszaköltözött eredeti lakóhelyére. Egy részük (elsősorban a csehországiak és a határvédelemből részt vállalók) még a magyar honvédség bevonulása előtt elköltözött, mások csak az új hatalom kényszere hatására. A második vh. befejezését követően a telepesek egy része ismét visszatért D-Szl.-ba. A magyar többségű környezetben hosszú távon azonban csak a nagyobb létszámú kolóniák őrizték meg szláv etnikai jellegüket, más telepek pedig vegyes etnikumúvá váltak vagy elmagyarosodtak. – Ir. Simon Attila: Telepesek és telepes falvak Dél-Szlovákiában a két világháború között (2008).

A kolonizáció sűrűsége az egyes járásokban a letelepített családok száma alapján

Térképmagyarázat