Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Bátorkeszi (Bátorove Kosihy)

Bátorkeszi (Bátorove Kosihy)
Bátorkeszi − r. k. templom (GJ)

Község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, Komáromtól K–ÉK-re. L: [1921] – 3485, ebből 3372 (96,8%) magyar, 61 (1,8%) szlovák; [2011] – 3415, ebből 2671 (78,2%) magyar, 614 (18,0%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 2840 (83,2%) magyar, 468 (13,7%) szlovák. V: [2011] – 2136 r. k., 754 ref., 47 ev., 8 gör. kat. – ~re, ill. a hozzá tartozó Miklósháza pusztára az első csehszlovák földreform keretében zajló kolonizáció során 1929-ben, majd a második vh. utáni belső telepítések során szlovák telepesek költöztek. Barokk stílusú r. k. (Sarlós Boldogasszony-) temploma egy korábbi templom alapjain a 18. sz. első felében, ref. temploma 1785–88 között, a barokk Pálffy-kastély pedig a 18. sz. közepén épült. 2000 óta jelenik meg a Bátorkeszi aLap c. kiadvány. A 21. sz. elején magyar tanítási nyelvű alapiskolával (Kováts József Magyar Tanítási nyelvű Alapiskola) rendelkezett. Határában avar és honfoglalás kori magyar sírokat tártak fel. Helytállásért Társulás 1998-ben a falunak adományozta a Pro Probitate – Helytállásért díjat.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésBátorkeszi [Bátorove Kosihy]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID371151
Módosítás dátuma2020. augusztus 12.

Hibát talált?

Üzenőfal