Orbán Gábor (FI)

(* 1883. jan. 1. Kőszeg [Mo.], † 1958. jan. 28. Pozsony) Nyelvész. Privigyén, majd Pozsonyban volt gimnáziumi tanár. A két vh. között a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke, a kormányzattal együttműködő közéleti aktivizmus egyik jeles képviselője volt. 1950-től a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán és a Comenius Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszékén oktatott. Szakterülete elsősorban a finnugor és a magyar nyelvészet; nyelvműveléssel, ill. szótárírással is foglalkozott; több tankönyve és szöveggyűjteménye is ismert. – Fm. A magyar nemzeti énekmondás (tan., 1907; A finnugor nyelvek számnevei (mon., 1932); Új szlovák–magyar és magyar–szlovák szótár (Mendreszóra Miklóssal, 1933); A magyar nyelv (1935); A magyar szókincs (1953); A helyes magyarság irányelvei (tan., 1956); Bevezetés a nyelvtudományba (tankönyv, 1956).

Ordódy Katalin (FI)

(* 1918. febr. 22. Léva, † 2000. jún. 17. Pozsony) Író, újságíró, műfordító. 1938-ban Pozsonyban tanítói oklevelet szerzett (1938). Különböző munkahelyeken dolgozott, ill. háztartásbeli volt, valamint cseh és szlovák irodalmat fordított magyarra. 1964–1972-ben a Hét szerkesztője. Írói pályáját versekkel kezdte, de lírai jegyzeteket, elbeszéléseket is írt. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1972); A Szlovák Irodalmi Alap Díja (1970, 1975). – Fm. Évi, Pisti, idesüss (verses mesék, 1956); Megtalált élet (r., 1958); Nemzedékek (r., 1961, 1982); Dunáról fúj a szél (r., 1963); Az idegen (r., 1968, 1978, 1988); A keskenyebb út (r., 1972, 1973, 1978); Kiküldetés (r., 1977); Kerekes kút (r., 1979); Közjáték Kumadasin (r., 1985); Mediterrán széllel (útirajz, 1987); Kulcs és kard (r., 1991); A XXIII. sz. bálványa (r., 1992); Dóra (r., 1994).

Oswald Ferenc (csa)

(* 1910. nov. 27. Pozsony, † 1972. jún. 1. Pozsony) Pedagógus, karnagy, orgonaművész. A pozsonyi magyar gimnáziumban érettségizett (1931). A Pozsonyban a Zeneakadémián A. Ledvinnél tanult orgonajátékot. Orgonaművészi, zongoraművészi és karnagyi diplomát szerzett (1944). A Keresztény Munkásdalárda karnagya volt (1931−1945). A Zenészkamara vezetője (1945−1949). 1949-től 1971-ig (nyugdíjba vonulásáig) a pozsonyligetfalui zeneiskola alapító igazgatója. Orgonált a pozsonyligetfalui templomban és vezényelte a Pozsonyi Tanítók Énekkarát (Zbor bratislavských učiteľov). Néhány hegedű- és zongoraművet és liturgikus zenét írt. Legismertebb műve a szopránszólóra, hegedűre és orgonára komponált Ave Maria, valamint a hegedűre és zenekarra írt Scherzo capricciozo. Jegyzetet adott ki általános zeneelméletből és összhangzattanból. Az oktató-nevelő munkában elért eredményeiért és a ligetfalui zeneiskola megalapításáért 1956-ban „példás pedagógus”, 1960-ban „érdemes pedagógus” elismerést kapott. Ligetfalu egyik utcáját róla nevezték el.

Ozsvald Árpád

(* 1932. jan. 28. Nemesoroszi, † 2003. jún. 14. Pozsony) Költő, szerkesztő, műfordító. Csurgón érettségizett (1950), majd falusi iskolákban tanított. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1957). 1956-tól a Hét szerkesztője 1960–1995 között főszerkesztő-helyettese. Régi könyvek, nyomtatványok gyűjtője, a római kori pénzérmék ismert szlovákiai szakértője volt. Első verseivel az 1950-es évek elején jelentkezett; kötetben először Veres Jánossal és Török Elemérrel közösen jelentek meg versei (Három fiatal költő, 1954). Költészetét a népmesék, a mítoszok és a modern világ élményei együtt formálták. 2008 tavaszán szülőfaluja művelődési házában Ozsvald Árpád Emlékszobát nyitottak, s felavatták a költő emléktábláját. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1968); a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll Díja (1999); a Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002). – Fm. Tavasz lesz újra, kedves (v., 1956); Júdása én nem lehetnék (v., 1959); Földközelben (v., 1965); A kis postás (r., 1965, 1981, 1989); Laterna magica (v., 1967); Szekerek balladája (v., 1971); Vadvizek (v., 1978); Valahol otthon (v., 1985); Nincsenek szemtanúk (v., 1990); Néger a hóesésben (gyermekv., 1994). Emlékek útján (tan., 1995); Mindenre emlékezni kell (v. és versfordítások, 1996); Az idő halála – Kiűzetés a Paradicsomból (összegyűjtött v., 2007); Az idő halála – Nézelődés az ablakból (összegyűjtött versford., 2008). – Ir. Turczel Lajos: Portrék és fejlődésképek (1977); Tőzsér Árpád: Szavak barlangjában (1980); Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980 (1982); Bodnár Gyula – Tóth László: Nyomkereső (1994); Szeberényi Zoltán: Ozsvald Árpád (mon., 2000); Szeberényi Zoltán: Magyar Irodalom Szlovákiában 1945—1999 I. (2000); Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

P. Vonyik Erzsebet (FI)

(* 1950. júl. 29. Vajka) Újságíró. A somorjai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett 1968-ban. A pozsonyi Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát 1973-ban. Már az egyetemi tanulmányok alatt az utolsó két évben segédszerkesztőként dolgoztott, majd egészen 2000-ig a munkatársa maradt az Új Szó szerkesztőségének. A külpolitikai rovat szerkesztője, majd a Vasárnap munkatársa volt. 2000–től a Dunaszerdahelyi Hírnök című városi újság főszerkesztője.

Pakozdi Gertrud (FI)

(* 1948. máj. 12., Deáki , † 2004. okt. 15. Pozsony) Újságíró. A galántai gimnáziumban érettségizett 1966-ban, majd Pozsonyban a Közgazdasági Főiskolán szerzett mérnöki diplomát. Egy ideig a Duslo vállalatnál dolgozott. 1972-től az Új Szó gazdasági rovatában kezdett dolgozni, majd nem sokkal később rovatvezetője lett. 1985-ben a Nő című hetilap élére került, s egészen 1989-ig volt a  főszerkesztője. 1990-ben a Nő évkönyvének szerkesztője volt. 1989 októberétől 1997-ig az Új Szó főszerkesztő-helyettese, majd a gazdasági rovat vezetője. Külső munkatársként haláláig jelen volt írásaival az Új Szó hasábjain. Újságírói működése közben együttműködött a Tankönyvkiadó szerkesztőségével, és tucatnyi közgazdasági tankönyvet fordított szlovákról magyarra.

Palágyi György István (csa)

(* 1939. dec. 19. Királyhelmec) Vegyészmérnök, radiokémikus, a csehországi Görgei Artúr Társaság elnöke. Szülővárosában végezte általános és középiskolai tanulmányait, 1957-ben érettségizett. A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán 1962-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1962–1966-ban előbb a vágsellyei Dimitrov Vegyiművekben, majd 1964-től a kassai Kelet-szlovákiai Vasműben dolgozott. 1967–1979 között a kassai P. J. Šafárik Egyetem Radiobiológiai Laboratóriumának munkatársa volt. 1979-ben lett a kémiai tudomány kandidátusa (A radiojód meghatározása a környezetben folyadék–folyadék rendszerekben való megoszlása alapján). 1979–1992 között a Radioökológiai és Alkalmazott Nukleáris Műszaki Intézet tudományos főmunkatársaként tevékenykedett. 1992–1993-ban a kassai tudományegyetemen a szervetlen kémiai tanszék adjunktusként oktatott, majd cseh származású második feleségével, aki szintén radiokémikus Csehországban, a Prága melletti Řezben telepedett le. 1993-ban megvédte nagydoktori munkáját (Analitikai koncentrációs–szeparációs módszerek a nyomelemek és a radionuklidok koncentrációjának meghatározására a környezetben). 1993–1994-ben a CSTA71 Sugárdozimetriai Intézetében dolgozott, 1994–2004 között az Állami Nukleárisbiztonsági Hivatal nukleáris és sugárvédelmi felügyelője volt. 2004–2012 között a řezi Nukleáris Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként tevékenykedett. Jelenleg a prágai Cseh Műegyetem Magkémiai Tanszékének óraadó tanára. Kutatási területe az atomenergia békés célú felhasználásával, a radioaktív anyagok környezeti hatásával, a radioaktív hulladékok biztonságával kapcsolatos. Kidolgozott több eredeti radiokémiai és radioanalitikai módszert, ill. koncentrációs és szeparációs eljárást. A kőzetekben található és a talajba kerülő radionuklidok migrációját és transzportját is vizsgálja. Számos alkalommal járt külföldi (Németország, Japán, USA) tanulmányúton, részt vett nemzetközi konferenciákon, ahol eddig közel 100 előadást tartott. Több mint 100 kutatási jelentés foglalkozik tudományos eredményeivel, 80 eredeti publikációja jelent meg a radiokémia és a radiokémiai analízis témaköréből. Különböző szakmai társaságok tagja, évekig a Journal of Radioanalytical and Nuclear Chemistry szerkesztőbizottságának is tagja volt. Aktív szerepet vállal a Csehországban élő magyarok szellemi, kulturális és politikai életében. Az Együttélés Politikai Mozgalom magyar tagozatának egy időben elnöke volt, számos parlamenti és minisztériumi kisebbségügyi bizottság, tanácsadó testület tagja. 2005-ben megalapította a prágai székhelyű Görgei Artúr Társaságot, amely a cseh fővárosban 1845–1848 között vegyészként tevékenykedő későbbi hadvezér emlékét ápolja. 2012-ben egykori prágai lakóházán a Társaság kezdeményezésére emléktáblát helyeztek el. 1998-tól éveken át a Prágai Református Missziói Gyülekezet presbiteri tisztségét is ellátta. Tudományos ismeretterjesztő cikkei a Prágai Tükör c. folyóiratban jelennek meg. – Fm. CRC Handbook of Radioanalytical Chemistry (társszerző, 1991); Preconcentration Techniques for Trace Analysis (társszerző, 1992).

Palotás Gabi (JSZ)

(* 1907. ápr. 26. Pozsony, † 1988. márc. 17. Komárom) Színésznő. Bár kora ifjúsága óta szülővárosa magyar műkedvelő együtteseinek közkedvelt színjátszója volt, a hivatásos színészi pályára csupán 1953-ban, az Állami Faluszínház Magyar Tagozatánál lépett. Innen került 1959-ben Komáromba a Magyar Területi Színházhoz, melynek nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig tagja maradt. – Főbb színházi szerepei: Dulszkáné (Gabriella Zapolska: Dulszka asszony erkölcse); Lükeháziné (Jean-Baptiste Molière: Dandin György); Prudencia (Federico García Lorca: Bernarda Alba háza); Dajka (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Lady Bracknell (Oscar Wilde: Hazudj igazat!); Zsuzsanna (Illyés Gyula: Dupla vagy semmi); Török néni (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig). Peter Zvon: Boldogultak bálja; Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője; Eugen Labiche: Szalmakalap; Anna Nusič: Bánatos örökösök – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László (Filep Tamás Gusztávval közösen): A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1989 (1999); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002).

PAPP SANDOR (FI)

(* 1955. nov. 2. Érsekújvár, † 2017. okt. 12. Pozsony) Szerkesztő, kultúraszervező. 1976-ban a pozsonyi konzervatórium akkordeonszakán végzett. 1987–1991-ben a Comenius Egyetem BTK-án levelezői szakon újságírást tanult. 1975–2006-ban a Szlovák Rádió magyar szerkesztőségének (2002-től Pátria Rádió) zenei szerkesztője, szerkesztő titkára, majd főszerkesztője. 2006–2007-ben az Ifjú Szivek igazgatója. 1972-től aktívan közreműködik népművészeti rendezvények (pl. Tavaszi szél vizet áraszt…) előkészítésében, szervezésében.

Peéry Rezső (FI)

(* 1910. márc. 27. Pozsony, † 1977. nov. 11. Stuttgart [Németország]) Író, publicista. Iskoláit szülővárosában kezdte; egyetemi tanulmányait Pozsonyban, Prágában és Párizsban végezte; 1932-ben magyar–francia–filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. A Sarló mozgalom egyik alapítója és vezéregyénisége volt, kezdetben elsősorban baloldali lapokban publikált. Az 1930-as évek közepétől azonban már a polgári eszmék hirdetője. Egy ideig a pozsonyi magyar gimnáziumban tanított, miközben a szlovákiai magyar publicisztika meghatározó alakjává vált. Az első bécsi döntést követően Pozsonyban maradt, ahol – Szalatnai Rezsőhöz hasonlóan – lapszerkesztőként és publicistaként az első Szlovák Köztársaságban élő magyarság egyik – a fasizmust elutasító – szellemi vezére volt. Az 1945-ben kezdődött jogfosztottság idején nyíltan tiltakozott a szlovákiai magyarokat ért megtorlások miatt, s több memorandumot fogalmazott meg ügyükben. A jogfosztó intézkedések miatt 1946-ban Mo.-ra költözött, ahol egy ideig a szociáldemokrata párt irodájában dolgozott, majd Mosonmagyaróvárott, ill. Sopronban vállalt gimnáziumi tanári állást. 1956-ban a soproni Ideiglenes Nemzeti Tanács helyettes vezetője volt. A forradalom bukása után emigrációba vonult. Egy ideig Ausztriában élt; később a németországi Stuttgartban telepedett le, és a reutlingeni pedagógiai főiskola könyvtárosa lett. A magyar emigráció lapjaiban aktív publicisztikai tevékenységet folytatott, de munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak is. – Fm. Peremmagyarok az idő sodrában (tan., 1941); Réforme et révolution en Pannonie (Brüsszel, 1962); Requiem egy országrészért (München, 1975); Malomkövek között (Stuttgart, 1977); Gondolatok a tehervagonban, avagy védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében (1993); A végzet bábjátéka, avagy Peremmagyarok az idő sodrában (1994); Európa önvédelme, avagy magánbeszéd az egyszemélyes hazáról (1996); Szemben az emlékekkel (esszér., 2000); Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése (2001).

Pénzes Éva (csa)

(* 1955. okt. 2. Ipolyság, † 2015. márc. 29. Budapest) Kultúra- és közösségszervező. Gyermekkorát szülőfalujában, Deménden töltötte. Az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnáziumban érettségizett (1975), ahol bekapcsolódott a Vas Ottó vezette irodalmi színpad munkájába. Pozsonyban a Könyvtárosi Szakközépiskolában szakérettségizett (1977). 1977–1981 között az Állami Textilipari Kutatóintézet, majd 1981–1984 között az Új Szó munkatársa volt. Bekapcsolódott a József Attila Ifjúsági Klub munkájába, ill. a művelődési táborok, kerékpártúrák szervezésébe. Segítette a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkáját. Emiatt folyamatos rendőri megfigyelés alatt állt, többször kihallgatták, munkahelyi irodáját rajtaütésszerűen ellenőrizték. – Mo.-on kötött házassága révén 1984-ben áttelepült Budapestre, ahol először a Könyvértékesítő Vállalat (1985–1986), majd a Magyarságkutató Intézet (1986–1991) munkatársa volt. 1988-ban egyik alapítója a Csehszlovákiai Magyar Kultúra Baráti Körének, ill. 1989-ben a Rákóczi Szövetségnek. 1992-től 1999-ig a Fidesz Kisebbségi Csoportjának, majd Külügyi Osztályának szervező titkára. Ezt követően az Országgyűlés Hivatala (2002–2011), ill. 2014-ig a Külügyminisztérium munkatársa. A kezdetektől részt vett a Pro Minoritate Alapítvány munkájában, ill. az erdélyi, a kárpátaljai, a szlovákiai szabadegyetemek/ifjúsági táborok és más határon túli rendezvények szervezésében.

Petőcz Kálmán (ST)

(* 1961. febr. 1. Komárom) Politológus, politikus, diplomata. Filozófia–fizika szakon szerzett oklevelet 1984-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen. Ezt követően az egyetem központi könyvtárában, majd a Felsőoktatási Kutatóintézetben dolgozott. 1991-ben a szlovák parlament egyik alelnökének, A. Nagy Lászlónak a tanácsadója, majd 1992-től fokozatosan a Magyar Polgári Párt külügyi referense, szóvivője, külügyi titkára és központi titkára, 1996-tól alelnöke. 1994-től a Liberális Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja, 1997-től az Európai Liberális, Demokrata és Reformpárt (ELDR) alelnöke. Több szlovákiai nonprofit szervezet kuratóriumának a tagja: Márai Sándor Alapítvány (1992–2004), Szabadelvű Tanulmányok Intézete (1994–1998), Európai Kulturális Alapítvány (1996- tól), Szlovák Külpolitikai Társaság (1996-tól). 1996-ban a szlovák kormány főosztályvezetője, majd a Fórum Kisebbségkutató Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója, ugyanezen évtől a Fórum Információs Központ elnöke; 1999–2006 között a Szlovák Köztársaság ENSZ-nagykövete Svájcban. – Fm. Problémy samospráv na národnostne zmiešanom území (tan., 1996); Základy demokratických volebných systémov (1997); Választások és felosztások. A demokratikus választási rendszerek alapjai és a szlovákiai közigazgatási reform (1998); Álarcosbál, avagy politika és zene (1998).

Pogany Erzsebet (Somogyi foto)

(1959. dec.  19. Pozsony, † 2018. máj. 06. Somorja)

Közgazdász, közéleti személyiség. 1997-ben a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen diplomát, majd 2017-ben doktori címet szerzett.  A rendszerváltás után az Együttélés politikai mozgalom központi irodájának vezetője volt, később a Magyarok Világszövetségénél dolgozott. 2001-től a Szövetség a Közös Célokért civil szervezet igazgatója. 2005-ben elindította a Felvidék.ma hírportált. Ugyancsak létrehozója és irányítója volt a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságnak.  Főbb díjak: Teleki Pál Érdemérem (2010), Esterházy Emlékérem (2014), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2015), Ex Libris Díj (2016), Széchenyi Társaság Díja (posztumusz, 2018), Magyar Örökség-díj (posztumusz, 2018), Wekerle Sándor Közgazdasági Életműdíj (posztumusz, 2018). Főbb műve: Együttélés öt éve (1995).

Polák Csilla (SZM)

(* 1985. máj. 27. Zseliz) Festő. Tanulmányait 2004–2010 között a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola Festő Tanszékén, Daniel Fischer professzor, ill. Varga Emőke műtermében végezte. 2011-ben az ESSL Art Award CEE jelöltje, a Maľba 2011 versenyen a harmadik díjat vette át. 2010-től a szcénikus művészetek középiskolájának tanára. Pozsonyban él és dolgozik. Munkáiban a magánszféra határait vizsgálja és feszegeti, kihasználva a modern kommunikációs eszközöket – legyen az mobiltelefonos üzenet vagy internetes honlap. – Jelentősebb egyéni kiállítások: 2010: Méretre szabva [Na mieru] (Viliam Slaminkával, Pozsony); 2011: Bloggerek [Blogerky] (Léva). – Jelentősebb csoportos kiállítások: 2006: Meeting Point (Pozsony); 2007: Ami nem köt össze, megerősít [Čo nás nespája,to nás posilní] (Pozsony); 2010: +/- XXII Reloaded (Besztercebánya); 2011: ESSL Art Award CEE 2011 (Pozsony); Maľba 2011 (Pozsony).

POLÁK LASZLO (FI)

(* 1946. nov. 29. Pozsony, † 2017. júl. 10.) Szerkesztő. Iskolai tanulmányait Szencen végezte, ahol 1963-ban érettségizett. Az akkor kötelező katonai szolgálat kitöltése után a Csehszlovák Televízió pozsonyi stúdiójának dokumentarisztikai szerkesztőségében kezdett dolgozni, a filmstábon belül szinte az összes aszisztensi pozíciót betöltötte. 1970 szeptemberétől külső munkatársként, majd 1973-tól főállásban a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának (a mai Pátria Rádió) szerkesztője, riportere, műsorvezetője. Kezdetben a Kontaktus című ifjúsági műsor riportere volt. A szórakoztató jellegű műsorok mellett egyre gyakrabban híradózott, sőt pár évig   hírszerkesztőként is dolgozott. 1974-ben az akkori fiatal kollégáival közösen részt vett a magyar nyelvű adás élő közvetítéseinek beindításában, és a későbbiek folyamán rendszeres szerkesztőjévé vált a Szombat reggel című publicisztikai magazinnak. A nyolcvanas évek derekától szerkesztette a Szívesen hallgattuk című ismétlő műsort, amely elsősorban   a hangtári felvételek újrahallgatásának elvén alapult. A rendszerváltás után új műsortípusokkal jelentkezett. Ilyen volt többek közt az Új Hullámhossz, a szombatonként jelentkező politikai magazin. Részt vett a folyamrádiózás létrehozásában, ott volt az egész délutánt átfogó Pavilon indulásánál is. 2003-ban megkapta a 2002-es év legjobb rádiós műsorvezetőinek járó Kristálymikrofon-díjat.

Polgár Anikó (FI)

(* 1975. okt. 2. Vágsellye) Költő, műfordító, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett magyar–latin szakos tanári oklevelet (1998). 2004-ben az ELTE BTK-án megvédte doktori értekezését. 2003-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója, majd 2013-tól a pozsonyi Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének oktatója. 1992-től publikál. Latin, újgörög, szlovák, cseh, finn irodalmat fordít. Dunaszerdahelyen él. – Főbb díjak: Tokaji Írótábor Díja (2000); a Madách Imre-díj (2003); Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2003); Forbáth Imre-díj (2010); Déry Tibor-díj (2020). – Fm. Trója, te feltört dió (v., 1998); Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben (tan., 2003); Ráfogások Ovidiusra. Fejezetek az antik költészet magyar fordítás- és hatástörténetéből (tan., 2011). .