Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Peéry Rezső; Limbacher

Peéry Rezső; Limbacher
Peéry Rezső (FI)

(* 1910. márc. 27. Pozsony, † 1977. nov. 11. Stuttgart [Németország]) Író, publicista. Iskoláit szülővárosában kezdte; egyetemi tanulmányait Pozsonyban, Prágában és Párizsban végezte; 1932-ben magyar–francia–filozófia szakos tanári oklevelet szerzett. A Sarló mozgalom egyik alapítója és vezéregyénisége volt, kezdetben elsősorban baloldali lapokban publikált. Az 1930-as évek közepétől azonban már a polgári eszmék hirdetője. Egy ideig a pozsonyi magyar gimnáziumban tanított, miközben a szlovákiai magyar publicisztika meghatározó alakjává vált. Az első bécsi döntést követően Pozsonyban maradt, ahol – Szalatnai Rezsőhöz hasonlóan – lapszerkesztőként és publicistaként az első Szlovák Köztársaságban élő magyarság egyik – a fasizmust elutasító – szellemi vezére volt. Az 1945-ben kezdődött jogfosztottság idején nyíltan tiltakozott a szlovákiai magyarokat ért megtorlások miatt, s több memorandumot fogalmazott meg ügyükben. A jogfosztó intézkedések miatt 1946-ban Mo.-ra költözött, ahol egy ideig a szociáldemokrata párt irodájában dolgozott, majd Mosonmagyaróvárott, ill. Sopronban vállalt gimnáziumi tanári állást. 1956-ban a soproni Ideiglenes Nemzeti Tanács helyettes vezetője volt. A forradalom bukása után emigrációba vonult. Egy ideig Ausztriában élt; később a németországi Stuttgartban telepedett le, és a reutlingeni pedagógiai főiskola könyvtárosa lett. A magyar emigráció lapjaiban aktív publicisztikai tevékenységet folytatott, de munkatársa volt a Szabad Európa Rádiónak is. – Fm. Peremmagyarok az idő sodrában (tan., 1941); Réforme et révolution en Pannonie (Brüsszel, 1962); Requiem egy országrészért (München, 1975); Malomkövek között (Stuttgart, 1977); Gondolatok a tehervagonban, avagy védőbeszéd a szlovákiai magyarok perében (1993); A végzet bábjátéka, avagy Peremmagyarok az idő sodrában (1994); Európa önvédelme, avagy magánbeszéd az egyszemélyes hazáról (1996); Szemben az emlékekkel (esszér., 2000); Kedves Rezső! Drága Bió! Peéry Rezső és Szalatnai Rezső levelezése (2001).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésPozsony [Bratislava]
SzerzőSA - Simon Attila
Rövid URL
ID378327
Módosítás dátuma2019. december 12.

Hibát talált?

Üzenőfal