Varsányi Mária (SZM)

(* 1952. szept. 8. Rimaszombat) Színésznő. Füleken érettségizett 1971-ben. 1972-től a Magyar Területi Színház, ill. jogutódja, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. Kisebb szerepeket játszott szlovák és magyar filmekben; a pozsonyi rádió magyar adása hangjátékainak állandó szereplője. Kabaré- és esztrádműsorokban, irodalmi összeállításokban is gyakran fellépett. – Főbb színházi szerepei: Nina (Dávid Teréz: Időzített boldogság); Peti (Sármándi Pál: Peti kalandjai); Edit (Jókai Mór: A kőszívű ember fiai); Viola (Illyés Gyula: Dupla vagy semmi); Nyilas Misi (Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig); Duszja és Tánya (Alekszej Nyikolajevics Arbuzov: Tánya); Page Anna (William Shakespeare: A windsori víg nők); Rousana (Carlo Goldoni: A hazug); Maria Antonovna (Nyikolaj Vasziljevics Gogol: Revizor); Ifj. Faggyú Bertalan (Batta György: Töklámpás); Vak lány (Peter Kováčik: A Zöld Fához címzett fogadó); Szemérmetes Erzsók (Simon István: Szélestenyerű Fejenagy és a többi tisztességesek); Noszlám (Kmeczkó Mihály: Harc a kutyafejűekkel); Czinka Panna (Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig); Lucy (Bertolt Brecht: Koldusopera); Gianna (Carlo Goldoni: A legyező); Fanka (Ivo Bukovčan: Mielőtt a kakas megszólal); Gyöngyi (Osvald Záhradník.: Utóirat); Tuzza (Luigi Pirandello: Többgyerekes agglegény); Dunyasza (Anton Pavlovics Csehov: Cseresznyéskert); Henriett (Jókai Mór: Fatia Negra); Izidóra (Katona József: Bánk bán); Boglárka (Lovicsek Béla: Végállomás); Lady Jane (Twain Mark: Koldus és királyfi); Balsy Flóra (Csiky Gergely: Nagymama); Arabella (Sütő András: Káin és Ábel); Mariska (Szép Ernő: Vőlegény); Heléné (Eugene Labiche: Olasz szalmakalap); Bábjátékos (weöres Sándor: A holdbéli csónakos); Kati (csurka István: Házmestersirató); Szakácsnő (tadeusz Rozewicz: Fehér házasság); Kölyök (Horváth Péter–Sztevanovity Dusán–Presser Gábor: A padlás); Claire (Eisemann Mihály: Fekete Péter); Mariska (Örkény István: Tóték); Dorine (Jean-Baptiste Molière: Tartuffe); Hrehorowiczovna (Spiró György: Imposztor); Polina Andrejevna (Anton Pavlovics Csehov: Sirály); Jozefin (Eisemann Mihály: Fiatalság, bolondság); Arina Pantalejmonovna (Nyikola Vasziljevics Gogol: Háztűznéző); Melitta (Vas István–Hubay Miklós–Ránki György: Egy szerelem három éjszakája); Mutatványos (Michel de Ghelderode: Barrabás); Szomszédasszony (Federivo García Lorca: Vérnász); Kömény Zsuzsa (Jókai Mór–Darvas Ferenc–Várady Szabolcs: Gazdag szegények); Anya (Jon Fosse: Őszi álom); Marosiné (Molnár Ferenc–Zerkovitz Béla–Kellér Dezső: A doktor úr); Özvegy Szunyogné (Gárdonyi Géza: A bor); Maude Melrose (Noel Coward: Forgószínpad); Theiresziász (Szophoklész: Antigoné); Sostrata (Nicolo Machiavelli: Mandragora); Kömény Ignácné (Tamási Áron: Énekes madár); Florence (Ken Ludwig: Primadonnák); Anfisza (Anton Pavlovics Csehov: Három nővér); Agnese (Vajda Katalin–Fábri Péter–Valló Péter: Anconai szerelmesek); Bíróné (Móricz Zsigmond: Sári bíró); Wolmuth Judit, aki egy humán erőforrás (Szász Péter–Aldobolyi Nagy György– Verebes István: Whisky esővízzel). – Díjak, elismerések: Magyar Színházak XX. Kisvárdai Fesztiválja, Életműdíj, Kisvárda, 2008; Pro Urbe-díj, Komárom, 2012. – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Kulisszák, ünnepi kiadás (2002).

Végh László (FI)

(* 1949. jan. 1. Sárosfa) Szociológus, politológus, könyvtáros. Somorján érettségizett 1967-ben, a pozsonyi Comenius Egyetem BTK politológia–szociológia szakán végzett 1972-ben (1988-ban doktorált). 1972–1981 között Pozsonyban a Kultúrakutató Intézet tudományos munkatársa. 1981–1990 között a Szlovák Köztársaság Kormányhivatalának nemzetiségi ügyi főelőadója, 1990-től 1992-ig A. Nagy Lászlónak, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökének a szaktanácsadója. 1993–1995 között a Csemadok OV főtitkára volt; 1996-tól a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Bibliotheca Hungarica igazgatója, melynek alapításában is részt vett. Több bibliográfia összeállítója, tudományos kötetek szerkesztője (pl. Emlékkönyv Arany A. László tiszteletére, 2007, Tóth Károllyal). Főbb díjak: Magyar Arany Érdemkereszt (2018); Pro Urbe díj (2018); Sárosfa Község Díszpolgára (2016); Gyurcsó István-díj (2016);   – Fm. Szlovákiai magyar nemzetiségi kultúra szociológiai vizsgálatának eredményei (1981); A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar könyvgyűjteményének bibliográfiája 1918–2000 I–II. köt. (2000); A Bibliotheca Hungarica (cseh)szlovákiai magyar folyóirat-gyűjteményének katalógusa 1918–2000, (2002).

Veneny Lajos (RL)

(* 1888. dec. 17. Csavajó [Čávoj], † 1975. okt. 20. Nyitrafő [Kľačno]) Növénynemesítő. A gimnáziumi évek után a Kassai Magyar Királyi Akadémián végzett agronómusként. Az  1. vh.-ban orosz hadifogságba esett (1916). A növénynemesítéssel a tomszki fogolytáborban sem hagyott fel; orosztudása tökéletesítése mellett rendszerezte a szibériai búzafajtákat. Tevékenységében korának elismert professzora, Viktor Viktorovics Talanov is támogatta, közbenjárására 1917-ben kikerült a táborból és intézeti munkatársként dolgozott az Omszki Nyugat-Szibériai Kísérleti Állomáson a nemesítő–genetikus Nyikolaj Vavilovval és az igazgató Talanovval. ~ fő feladata a szibériai búzák rendszerezése volt, de burgonyával is foglalkozott. A keményszemű, közismertebb nevén durum tavaszi búza hibridizációs kísérletei szintén ~ közreműködésével indultak 1919-ben. Különböző puha szemű búzákat keresztezett annak érdekében, hogy egy kemény szemű, toklász nélküli búzát kapjon. 1921-ben hazatért. A Rimaszombati járásban kezdett dolgozni, fölhasználva szibériai gyűjteményét. A következő években Szl. területén, magán- és egyházi birtokokon, nemesítő állomásokat alapított (többek között Érsekkétyen), és elkezdett cirok- és dinnyemagvakat gyűjteni alapanyagnak. A 2. vh. után megszűntek az egyházi és magánbirtokok, így a nemesítői törzsanyag a Gomba községi állami gazdaság kezelésébe került, ahol ~ lett a vezető, munkatársa pedig Rákóczi Lajos nemesítő. Gabona, cirok, görög- és cukordinnye nemesítésén dolgoztak, de a gyengébb talajminőség miatt a szintén nemesítésben dolgozó Bartalos Menyhérttel együtt megbízást kaptak megfelelőbb termőterület keresésére, és 1952-ben már a Felsővámos és Pozsonyeperjes közti Sósszigeten vetették az őszi gabonát. ~ Rákóczi Lajossal és Bartalos Menyhérttel megalapította a Sósszigeti Növénynemesítő Állomást. Később lemondott a vezetői pozícióról, de 1962-ig főnemesítőként, 1968-ig pedig tanácsadóként segítette a növénynemesítési munkát. 1972-ben Nyitrafőre költözött, és itt élt haláláig. Öt őszi, három tavaszi búzát, egy tavaszi árpát nemesített ki, a nevéhez fűződik továbbá az 1961-es zöld húsú Solartur cukordinnye és az 1962-es Dunaj görögdinnye kinemesítése. Ő hozta létre először az árpa sima toklászos és csupasz magvú botanikai különlegességeit és az első durum búzát Szl.-ban. Ő vezette be a liszt minősítését. – Rendszeresen publikált a Szabad Földművesben. Magánemberként nagy művészetpártoló és lelkes műgyűjtő volt. Felfedezője és mecénása volt Szabó Gyula festőművésznek. – Díjak: „Kiváló munkáért” állami kitüntetés. – Ir. Csibrányi Zoltán: A növénynemesítés professzora (National Geographic Magyarország, 2013. dec. 17.); Bartalos Menyhért: Emlékét megőrizzük (nekrológ, Szabad Földműves, 1975); Milan Kulinovský a kol.: 100 rokov šlachtenia rastlín na Slovensku (1970).

Veszprémi Ferenc (csa)

(* 1949. január 4. Érsekújvár) Pedagógus, karnagy, zongorista. Gimnáziumi évei alatt egy Kodály-tanítványnál, Váry Máriánál tanult zongorázni, és 1967-ben felvételt nyert a Nyitrai Pedagógiai Karra, ahol folytatta zenei tanulmányait. Az Az államvizsga után (1971) több zeneiskolában zongorajátékot tanított, majd a zsitvabesenyői alapiskola pedagógusa lett. Citerazenekart alapított, majd női kart a helyi Csemadok keretén belül. Tagjai lett a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának. 5 éven keresztül vezényelte az érsekújvári Csemadok vegyes karát. Angliában és Ausztriában játszott kávéházakban, majd folyami luxushajókon zongoristaként bejárta Hollandiát, Németországot, Svájcot,  Franciaországot. Jelenleg a Melody-kvartett vezetője.

Viczay Pál (csa)

(* 1930. ápr. 23. Pozsony, † 1989. okt. 24. Pozsony) Zenei szakelőadó, szakíró, énekes. Pozsonyban elvégezte a magyar tannyelvű (Csáky) iskolát (1941) és a magyar tannyelvű gimnáziumot (1944). Zenét tanult a szaleziánusoknál (1945−1948), a Pozsonyi Konzervatórium ének szakán államvizsgázott (1955). A pozsonyi Katonai Művészegyüttes (1951−1953), majd a Népes énekese (1953−1955). A Népművelődési Intézet szakelőadója (1956−1962). 1957-ben elindította a hazai magyar zeneszerzők műveinek kiadását. A Csemadok által megrendezett első zselízi Országos Népművészeti Fesztivál főszervezője volt. Az Ifjú Szivek hangképzője (1956−61), majd igazgatója (1962−1970). Operaénekes a Trieri Városi Színházban (Németország) (1967−1968) és a Pforzheimi Városi Színházban (1981−1988). Közben a Csemadok KB zenei szakelőadója (1970−1981; 1988−1989) és a szlovákiai magyar énekkari mozgalom egyik irányítója. 1971–1979 között a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának szervező titkára. Módszertani segédanyagok, kórusművek szerzője.– Fm. A karének jelentősége 1., 2. köt. (1969); Hangképzés és egészségtan (1971); Adalékok a csehszlovákiai magyar énekkarok történetéhez (1973); A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara 1964−1974 (Pálinkás Zsuzsával és Teleky Miklóssal, 1975). – Ir. Csikmák Imre: Ifjú Szivek 1955−1975 (1975); Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

Vida Gergely (FI)

(* 1973. dec. 31. Komárom) Költő, irodalomkritikus, tanár, szerkesztő. Dunaszerdahelyen érettségizett; 1997-ben a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett magyar szakos tanári oklevelet. Jelenleg Dunaszerdahelyen a Magyar Tanítási Nyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola tanára, az Opus folyóirat szerkesztője. Az 1990-es évek végén jelentkezett az irodalomban. 2006-ban a Posonium Irodalmi Díj Különdíjával, továbbá Madách Imre-, ill. Forbáth Imre-díjjal (2015, 2007) tüntették ki. – Fm. Tinta-palinta (v., 1999), Sülttel hátrafelé (v., 2004), Rokokó karaoke (v., 2006), Babits-olvasatok. Játék, konvenció és trópus a fiatal Babitsnál (tan., 2009), Horror klasszikusok (v., 2010), Demóverzió (v., 2014).

Vikartovsky Irma (csa)

(* 1913. szept. 17. Komárom, † 2005. máj. 31. Komárom) Zenepedagógus. Iskolait Komáromban kezdte. Tanítói képesítését a pozsonyi Zene- és Színházművészeti Főiskolán szerezte. 22 éven át a Komáromi Művészeti Alapiskola igazgatója volt. Tevékenységéhez tartozik a mesterkurzusok bevezetése. Teöbb alkalommal tüntették ki: Példás pedagógus, kerületi kitüntetések, Pro urbe-díj, polgármesteri kitüntetés, kiváló pedagógus. – Ir. Dobi Géza: A szlovákiai zenei élet magyar és magyar származású képviselői (2004).

Világi Oszkár (FI)

(* 1963. ápr. 17. Dunaszerdahely) Jogász, politikus, vállalkozó. Dunaszerdahelyen érettségizett, majd a pozsonyi Comenius Egyetem Jogi Karán szerzett oklevelet (1985), ugyanitt doktorált (1986). 1989-ig közjegyző, 1990–1992 között parlamenti képviselő, a prágai Szövetségi Gyűlés Népi Kamarájának alelnöke. Az FMK (Magyar Polgári Párt) alapító tagja, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) megalakulásáig részt vett a párt elnökségének munkájában; 1998–2002 között az MKP Országos Tanácsának tagja. 1992-ben ügyvédi irodát nyitott. 1993-tól vállalkozó, gazdasági és pénzügyi intézmények igazgatótanácsának tagja, ill. elnöke. 2003-tól 2006-ig a Szlovák Államvasutak igazgatótanácsának elnöke, 2006-tól a pozsonyi Slovnaft olajfinomító vezérigazgatója.

Vojtek Miklós (ST)

(* 1947. nov. 26. Pozsony) Táncos, táncpedagógus, balettdramaturg, tánctörténész. 1968-ban a pozsonyi Konzervatóriumban táncszakot végzett. Később Leningrádban tanult koreográfiát; Pozsonyban táncpedagógusi képesítést is szerzett 1975-ben. 1968-tól a Szlovák Nemzeti Színház balett-táncosa, közben a berlini Komische Oper táncosa is volt. 1978-tól klasszikus balettet tanít a pozsonyi Balettintézetben. Ismertek tánctörténeti írásai is. – Fm. A magyar–szlovák színpaditánc-művészeti kapcsolatok 1918–1998. Terpsichora Istropolitana (szlovák nyelven) 2009. In: A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918-1998 III. (1999). – Ir. Szabó G. László: Coppelins mester befejezte. Vojtek Miklós pályafutásáról, Új Szó 1991.

Vozári Dezső (LA)

(* 1904. febr. 13. Igló, † 1974. nov. 20. Budapest [Mo.]) Költő, műfordító, újságíró. Kassán érettségizett, prágai egyetemi tanulmányait nem fejezte be. 1928-tól a Prágai Magyar Hírlap, 1933–1938-ban a Magyar Újság szerkesztője. 1939-ben Lengyelországon keresztül a Szovjetunióba menekült, 1943-ban a moszkvai rádió magyar nyelvű műsorának szerkesztője. 1942-ben belépett a Ludvík Svoboda vezette Csehszlovák Dandárba; 1945-től Budapesten élt. A szlovákiai magyar költészet egyik jelentős, formateremtő képviselője a két vh. között. – Fm. Őszi köszöntő (v., 1920); Fekete zászló (v., 1921); Szebb sziréna (v., 1935); Vagy-vagy (v., 1944); Varázslat nélkül(válogatott versek, Budapest, 1972; Pozsony, 1984).