Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1946. április 3.

A csehszlovák kormány – az időközben az ENSZ főtitkárhelyettesévé választott Dalibor M. Krno útján – három: a pozsonyi hídfő kiszélesítésére, 200 000 magyar egyoldalú kitelepítésének engedélyezésére, valamint a Magyarországgal szembeni csehszlovák gazdasági követelésekre vonatkozó jegyzéket juttat el a brit kormányhoz. A kormány, miközben azt igényli, hogy Magyarország a trianoni határt „jogosnak, véglegesnek és megváltoztathatatlannak” ismerje el, Pozsonytól délre öt dunántúli község (Dunacsún, Oroszvár, Horvátjárfalu, Rajka és Bezenye) Csehszlovákiához csatolását követeli, amit Pozsony városfejlesztési terveivel és a magyar tüzérség esetleges támadása elleni védekezéssel magyaráz. A magyar kisebbség eltávolításának szándékát azzal indokolja, hogy „ellenséges és idegen elem”, amely veszélyt jelent az országra, s reményét fejezi ki, hogy a békeszerződés kötelezni fogja Magyarországot a 3 hónapon belüli átvételükre, ellenkező esetben kitelepítésüket Csehszlovákia egyoldalúan is végrehajtja. (A három jegyzéket április 10-én a nagyhatalmak londoni külügyminiszterhelyettesi értekezletéhez is eljuttatják.)

Hibát talált?

Üzenőfal