Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 4 5 8
227 találat

Könyvek – írások.: 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó): 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó): 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 420–422. p. Benne: Féja Géza: Régi magyarság. / recenzálta Sinkó [Ferenc]. (Bratislava, Tátra) Szmrecsányi Miklós: Eger művészetéről. / recenzálta F. (Bp., Stephaneum nyomda, 1937.) Zsámboki László Dr.: Magyar művelődéstörténeti kislexikon. (Szeged, Új Nemzedék Lapvállalat, 1937.) Jankovich Ferenc: Barangoló. Aszlányi Károly: Brentford rendet csinál. / recenzálta S. (Nova Kiadó, 1937.) Negyedik évfolyamba lépett a SzKIE munkafüzete. Az anyag és az élet bölcselete. (Bp., Aquinói Szt. Tamás Társaság, 1937.) A Szent Ágoston Társulat. (felhívás a tagokhoz, Galánta) Dr. Révai József: Levelek a világnézetről. Dr. Wild Lajos: Tizenöt év Brazíliában. (Arad, Vasárnap Könyvkiadó)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesület (SzKIE)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1937
Rövid URL
ID510236
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – írások.: 6. évf. 1937. március – 3. (55.) sz., 136–139. p. Benne: Új folyóiratok.(Új Szellem, Tátra, Schola Cantorum, SzKIE munkafüzete) Madariaga, Salvator: Anarchie on hierarchie. (Paris, Gallimard, 1936.) Mauriac, Francios: Jézus élete.(Bp., Athenaeum, 1937.) Három fiatal író.(Rónay György, Thurzó Gábor és Toldalaghy Pál új könyvéről) Dr. Erdélyi Mihály: A pszichoteknika alapkérdései. / recenzálta Dr. Blazsanyik József. (Bp., 1936.) Dörner – Vancelle: Audite disciplinam.(Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Tóth T.: La religion et la jeunerse [jeunesse]. / recenzálta Bergou I. (Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Németh László: Bün. (Bp., Franklin Társ.) Kassák Lajos: Akik eltévedtek. / recenzálta Bakó Zoltán.: 6. évf. 1937. március – 3. (55.) sz., 136–139. p. Benne: Új folyóiratok.(Új Szellem, Tátra, Schola Cantorum, SzKIE munkafüzete) Madariaga, Salvator: Anarchie on hierarchie. (Paris, Gallimard, 1936.) Mauriac, Francios: Jézus élete.(Bp., Athenaeum, 1937.) Három fiatal író.(Rónay György, Thurzó Gábor és Toldalaghy Pál új könyvéről) Dr. Erdélyi Mihály: A pszichoteknika alapkérdései. / recenzálta Dr. Blazsanyik József. (Bp., 1936.) Dörner – Vancelle: Audite disciplinam.(Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Tóth T.: La religion et la jeunerse [jeunesse]. / recenzálta Bergou I. (Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Németh László: Bün. (Bp., Franklin Társ.) Kassák Lajos: Akik eltévedtek. / recenzálta Bakó Zoltán.: 6. évf. 1937. március – 3. (55.) sz., 136–139. p. Benne: Új folyóiratok.(Új Szellem, Tátra, Schola Cantorum, SzKIE munkafüzete) Madariaga, Salvator: Anarchie on hierarchie. (Paris, Gallimard, 1936.) Mauriac, Francios: Jézus élete.(Bp., Athenaeum, 1937.) Három fiatal író.(Rónay György, Thurzó Gábor és Toldalaghy Pál új könyvéről) Dr. Erdélyi Mihály: A pszichoteknika alapkérdései. / recenzálta Dr. Blazsanyik József. (Bp., 1936.) Dörner – Vancelle: Audite disciplinam.(Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Tóth T.: La religion et la jeunerse [jeunesse]. / recenzálta Bergou I. (Mulhouse, Ed. Salvator, 1937.) Németh László: Bün. (Bp., Franklin Társ.) Kassák Lajos: Akik eltévedtek. / recenzálta Bakó Zoltán.

1 2 3 4 5 8
227 találat