Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

21 találat

Könyvek–Írások.: 1. évf. 1942. augusztus – 5. sz., 157–160. p. Benne: Szabó István: A magyarság életrajza (Franklin) / recenzálta Vargha László Magyar Táj– és Népismeret Könyvtára (2–5.sz.) / recenzálta Vargha László Siculus: A moldvai magyarok őstelepülése, története és mai helyzete – A pécsi Kisebbségi Intézet kiadványai. XIV. / recenzálta Hinora Sándor Somogyi Imre: Kertmagyarország felé – Magyar Élet. / recenzálta Vargha László Domanovszky György: Magyar parasztbútor – Officina. / recenzálta Vargha László Possonyi László: Szilágyi Irma (Szent István Társulat). / recenzálta András Károly Kassák Lajos: Vallomások tizenöt művészről. (Pantheon). / recenzálta Karay Gyula Illyés Gyula: Mint a darvak. / recenzálta Hubik István: 1. évf. 1942. augusztus – 5. sz., 157–160. p. Benne: Szabó István: A magyarság életrajza (Franklin) / recenzálta Vargha László Magyar Táj– és Népismeret Könyvtára (2–5.sz.) / recenzálta Vargha László Siculus: A moldvai magyarok őstelepülése, története és mai helyzete – A pécsi Kisebbségi Intézet kiadványai. XIV. / recenzálta Hinora Sándor Somogyi Imre: Kertmagyarország felé – Magyar Élet. / recenzálta Vargha László Domanovszky György: Magyar parasztbútor – Officina. / recenzálta Vargha László Possonyi László: Szilágyi Irma (Szent István Társulat). / recenzálta András Károly Kassák Lajos: Vallomások tizenöt művészről. (Pantheon). / recenzálta Karay Gyula Illyés Gyula: Mint a darvak. / recenzálta Hubik István: 1. évf. 1942. augusztus – 5. sz., 157–160. p. Benne: Szabó István: A magyarság életrajza (Franklin) / recenzálta Vargha László Magyar Táj– és Népismeret Könyvtára (2–5.sz.) / recenzálta Vargha László Siculus: A moldvai magyarok őstelepülése, története és mai helyzete – A pécsi Kisebbségi Intézet kiadványai. XIV. / recenzálta Hinora Sándor Somogyi Imre: Kertmagyarország felé – Magyar Élet. / recenzálta Vargha László Domanovszky György: Magyar parasztbútor – Officina. / recenzálta Vargha László Possonyi László: Szilágyi Irma (Szent István Társulat). / recenzálta András Károly Kassák Lajos: Vallomások tizenöt művészről. (Pantheon). / recenzálta Karay Gyula Illyés Gyula: Mint a darvak. / recenzálta Hubik István

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek–Írások rovat
Kiadás éve1942
Rövid URL
ID510972
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – Írások.: 5. évf. 1936. február – 2. (43.) sz., 106–111. p. Benne: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság szépirodalmi könyvsorozata. [Pier Giorgio Frassati életrajza.] Sz. Csorba Tibor: A halasi csipke multja – jövője. / recenzálta Magyar Ferenc. Veörös Jolán Michaele: A gyertya ég. / recenzálta R. M. Urr Ida: Nincs kenyér. / recenzálta Németh László. (Magyar Minerva, 1936.) Kállay Miklós: A pápa és a Vatikán. (Cserépfalvi.) Tewer Vilmos: A pápák szerepe hazánk megmentésében és fenntartásában. (Élet Rt.) P. Bíró X. Ferenc S. J.: A kereskedelem és az üzletvilág reformja. / recenzálta N. G. (Korda rt.) P. Lenz S. J.: Az egek hirdetik. / recenzálta Varjú V. (Bp., Pázmány P. I. T., 1936.) [Márai Sándor]: Válás Budán. / recenzálta Szabó Zoltán.: 5. évf. 1936. február – 2. (43.) sz., 106–111. p. Benne: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság szépirodalmi könyvsorozata. [Pier Giorgio Frassati életrajza.] Sz. Csorba Tibor: A halasi csipke multja – jövője. / recenzálta Magyar Ferenc. Veörös Jolán Michaele: A gyertya ég. / recenzálta R. M. Urr Ida: Nincs kenyér. / recenzálta Németh László. (Magyar Minerva, 1936.) Kállay Miklós: A pápa és a Vatikán. (Cserépfalvi.) Tewer Vilmos: A pápák szerepe hazánk megmentésében és fenntartásában. (Élet Rt.) P. Bíró X. Ferenc S. J.: A kereskedelem és az üzletvilág reformja. / recenzálta N. G. (Korda rt.) P. Lenz S. J.: Az egek hirdetik. / recenzálta Varjú V. (Bp., Pázmány P. I. T., 1936.) [Márai Sándor]: Válás Budán. / recenzálta Szabó Zoltán.: 5. évf. 1936. február – 2. (43.) sz., 106–111. p. Benne: A Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság szépirodalmi könyvsorozata. [Pier Giorgio Frassati életrajza.] Sz. Csorba Tibor: A halasi csipke multja – jövője. / recenzálta Magyar Ferenc. Veörös Jolán Michaele: A gyertya ég. / recenzálta R. M. Urr Ida: Nincs kenyér. / recenzálta Németh László. (Magyar Minerva, 1936.) Kállay Miklós: A pápa és a Vatikán. (Cserépfalvi.) Tewer Vilmos: A pápák szerepe hazánk megmentésében és fenntartásában. (Élet Rt.) P. Bíró X. Ferenc S. J.: A kereskedelem és az üzletvilág reformja. / recenzálta N. G. (Korda rt.) P. Lenz S. J.: Az egek hirdetik. / recenzálta Varjú V. (Bp., Pázmány P. I. T., 1936.) [Márai Sándor]: Válás Budán. / recenzálta Szabó Zoltán.

Részletek

Könyvek/Irások.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.: 1. évf. 1932. november – 10. sz., 398–400. p. Benne: Rass Károly: Költők hitvallása. / recenzálta R. E. (Arad, 1932). Tamás Lajos: Fonál mentén. / recenzálta R. E. (Versek, 1932) Elinor Glyn: A szerelem órája. (Athenaeum, Budapest) Laczkó Géza: Szent Iván tüze. (Regény, Athenaeum, Budapest, 1932) Sigrid Undset magyarul. [A Korunk Szava és Prohászka Ottokár] Pierre Delattre: La Vie Catholique en Allemagne. K. B.: Szémán István Dr. az Unionizmus, vázlatok az egyházak egysülésének [egyesülésének] kérdéséhez, 1932. Léopold Cherancé: Sainte Élisabeth de Hongrie, Paris. Szalay Jeromos. Szent Benedek élete és művei (1932, Szt. István Társulat) [P. Pro Mihály Ágoston S. J. mexikói vértanúnak életrajzát fordították le Csáji J. és Kovács I. rozsnyói teológusok.] P.Emilian Soukup O. P.: Mluvil v podobenstvich, Olmütz, 1932. Lóska Béla: Franz Schmidt Dr.: Die Theorie der Geistenwissenschaften vom Altertum bis zum Gegenwart. Dr. Balogh Arthur: A székely vallási és iskolai önkormányzat. (Kolozsvár, 1932) Dr. M.S.Gillet O. P.: Vychova karakteru (Krystál, Olmütz 1932). P. Cyrill Fischer: Die Socialistischen Kinderfreunde in Deutschland. (Verlag: Butzon u. Bercker, Kevelaer)(A Nap) Fábry Zoltán: Az éhség legendája. Erdélyi Lapok. Érsekujvár cimen katolikus hetilap indul Érsekujvárott. Szilárd János: Jó pipák Uj könyvek. A szovjet irodalompolitikájában jelentős változás jele. A perui kormány törvényt hozott a pornográf és ponyvaírók ellen. (Literatúra). a Prágai Nemzetközi Kat. Bölcseleti Kongresszus.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Érsekujvár(folyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508989
Módosítás dátuma2021. február 23.

21 találat