Szlovákiai Magyar Adatbank » Simkó Ferenc Simkó Ferenc – Szlovákiai Magyar Adatbank

A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig

Simkó Ferenc

(* 1912. júl. 19. Gyerk, † 1990. nov. 1. Budapest) Író, szerkesztő, műfordító. A gimnáziumot Ipolyságon, jogi tanulmányait Prágában végezte. Egyetemistaként a Magyar Akadémikusok Keresztény Körében és a Prohászka Körökben tevékenykedett. 1933-tól segédszerkesztője, 1935 és 1939 között főszerkesztője volt az Új Életnek. A bécsi döntés után már Bp.-en élt, s a Felvidéki Magyar Hírlap, majd a Magyarország szerkesztőségében dolgozott. 1947-től 1973-ig az Új Ember c. hetilap belső munkatársa volt. Gimnazista korától publikált, első írásai A Mi Lapunkban és a Tábortűzben jelentek meg. Később az Új Életbe s a Prágai Magyar Hírlapba írt. Katolikus szellemű szépprózájának témáit a leggyakrabban az Ipoly menti parasztság életéből merítette. Műfordítói tevékenysége is számottevő. – Fm. A főiskolások. In: Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 (1938); Öreg malom árnya (r., 1944); Erős nép (tan., 1946); Boldogasszony legénye (színművek, 1947); Fekete madár (elb., 1973); A felvidéki ifjúsági mozgalmak kezdetei Trianon után (Regio, 1990/2); Esterházy Lujza két világháború közötti közéleti szerepléséről (Regio, 1990/4).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésGyerk [Hrkovce]
SzerzőTurczel Lajos
Rövid URL
ID511471
Módosítás dátuma2024. október 28.

Hibát talált?

Üzenőfal