Kovács Endre (LA)

(* 1911. máj. 19. Paks [Mo.], † 1985. ápr. 18. Budapest [Mo.]) Irodalomtörténész, történész, műfordító. Három évesen került Pozsonyba; itt végezte tanulmányait is; 1935-ben a Comenius Egyetemen szerzett magyar–filozófia szakos tanári oklevelet. Közben különböző lapok, ill. a rádió munkatársa, majd 1937–1938-ban a helyi magyar gimnázium tanára volt. Az első bécsi döntés után Pozsonyból Érsekújvárra költözött, ahol az állami reálgimnázium tanára, valamint az Érsekújvár és Vidéke c. lap főszerkesztője lett. Pályájának első, 1945-ig tartó szakaszában elsősorban szépíróként és publicistaként, ill. irodalomkritkikusként tűnt ki. 1945-től Budapesten élt, s érdeklődése a történettudomány és az irodalomtörténet felé fordult. 1948-ig a Kelet-európai Tudományos Intézet, majd nyugalomba vonulásáig az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa volt. 1955-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, Lengyelországban megkapta a Polonia Restituta kitüntetést. Tudományos érdeklődésének középpontjában elsősorban Közép-Európa újkori története, a magyar–szláv kapcsolatok és a csehszlovákiai magyarság története állt. – Fm. Világének (v., 1929); Panoptikum (elb., 1934); Felszabadultak (elb., 1939); Az alázat évei (r., 1940); Prága–Pozsony–Budapest (r., 1941); Magyar–cseh történelmi kapcsolatok (1952); A lengyel kérdés a reformkori Magyarországon (1959); Magyar–lengyel kapcsolatok a két vh. között (1971); Magyarok és lengyelek a történelem sodrában (1973); Szemben a történelemmel. A nemzetiségi kérdés a régi Magyarországon (1977); Korszakváltás (emlékiratok, 1981).

Kudlák Lajos (SZM)

(* 1890. márc. 14. Losonc, † 1960. jan. 15. Pozsony) Festő, költő, gépészmérnök. Budapesti gépészmérnöki tanulmányai alatt 1910–1914-ben az anarchisták és a dadaisták csoportjához tartozott; 1918–1922-ben Kassák Lajos MA c. folyóiratában publikált. A Tanácsköztársaság bukása után előbb Bécsben emigráns, majd Prágában folytatta mérnöki tanulmányait. 1921–1923-ban egy baloldali diákszervezet tagja, 1922-ben a baloldali (cseh nyelvű) Kmen folyóiratban publikált. 1923-tól Pozsonyban dolgozott mint mérnök. 1927-ben megismerkedett Ľudovít Fullával, s 1928-ban művészeti tanulmányokba kezdett a Bauhaus mintájára alakult s a népi és a modern formavilágot ötvöző Iparművészeti Iskolában. Szakmai szervezetek, társaságok tagjaként is aktív volt. 1949-ben elnyerte a Kupecký-díjat. – Fm. Gitár és konflisló (v., 1921).

Kulcsár Tibor (FI)

(* 1938. dec. 13. Hardicsa, † 1993. jún. 11. Pozsony) Tanár, költő, műfordító. Királyhelmecen érettségizett (1956), a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–szlovák szakon diplomázott (1960). 1960–1983-ban előbb rendes, majd óraadó tanár a pozsonyi magyar gimnáziumban. 1970–1991 között az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes igazgatója. Tankönyveket, módszertani segédkönyveket is írt, kisszínpadi összeállításai is megjelentek Cseh és szlovák költőket fordított magyar nyelvre. Az 1960–1970-es években hosszú ideig irányította gimnáziumának Forrás Kisszínpadát. 2006-tól országos vers- és prózamondó verseny viseli a nevét, ill. Kulcsár Tibor-díjjal jutalmazzák a vers- és prózamondó mozgalom kiemelkedő szereplőit. 2009-ben Perbenyikben felavatták emléktábláját. – Fm. Pogány imádság (v., 1965); Arcképünk tükörben (v., 1986); Fábry Zoltán pályakezdése (tan., 1994); Arc tükörben (vál. v., 2002).

L. Galy Olga (FI)

(* 1921. febr. 10. Losonc, † 2012. aug. 7. Pozsony) Költő, író, szerkesztő, műfordító. Losoncon érettségizett (1939). 1947-től Pozsonyban él. 1950–1956-ban az Új Szó, 1956–1960 a Hét, 1971–1976-ban a Nő szerkesztője. Az 1950-es évektől jelentkezett verseivel, de jelentősebb műfordítói munkássága. – Fm. Hajnali őrségen (v., 1953); Halkan szólok (v., 1967); Tiszta vászon (v., 1976); Szívdobogás (v., 1981); Ördöglakat (Lőrincz Gyula festőművész ifjúkoráról, 1990); Néma madár (r., 2004).

Lacza Eva (FI)

(* 1951. szept. 11. Pelsőc) Újságíró, szerkesztő. Pozsonyban érettségizett (1970), a pozsonyi Comenius Egyetemen négy évig járt történelem–filozófiai szakra. 1970–2009 között a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztője, 1985-től az irodalmi rovat vezetője; 2009-től az Új Szó alkalmazottja. Elsősorban interjúkat, riportokat publikál. – Díjak: Posonium Irodalmi Díj Szülőföld Díja (2008); Mikola Anikó-díj (2008). – Fm. Viszonzatlan hűség (interjúk, 1986); Jelek a porban I–II. (interjúk írókkal, 2006, 2007); Zsebkendő a szélben (2012).

Lacza Tihamér (ST)

(* 1948. nov. 29. Bátorkeszi) Vegyész, irodalomkritikus, tudomány- és művelődéstörténész. Érsekújvárott érettségizett (1967). A prágai Károly Egyetem TTK-án vegyészmérnöki oklevelet szerzett (1972). 1970–1971-ben a prágai Ady Endre Diákkör elnöke s egyik alapítója volt a Homokóra c. lapnak. 1972–1975 között a SZTA pozsonyi Polimer Intézetének munkatársa, 1975–1995 között a Hét szerkesztője (1989–1995-ben főszerkesztője); 1995-től 2013-ig a Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztő-riportere. 1997–1998 között a pozsonyi magyar gimnázium, 2003-tól a budapesti Műszaki Egyetem komáromi kihelyezett tagozata, 2005-től a Selye János Egyetem óraadó tanára; a Szabad Újság kulturális, ill. tudományos ismeretterjesztő rovatának szerkesztője. Ismeretterjesztő hangjátékokat is írt; tankönyveket, ill. mezőgazdasági szakkönyveket fordított magyarra. Több szakmai és társadalmi szervezet tagja, tisztségviselője volt, 1991–1996-ban a Szlovákiai Magyar Tudományos Társaság alelnöki tisztét töltötte be. – Díjak: Posonium Irodalmi Díj Különdíja (2006); Hevesi Endre-díj (2007); Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2011); Jedlik-díj (2012). – Fm. Ember a szóban (kritikák, tan., 1985); Gondolatokból épült katedrális (tan., dr. Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel, 2001); Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok (tan., 2003); Az ókor emlékezete – a sziklarajzoktól az ábécéig (2004); Séta egy kertben (kritikák, tan., 2005); A bűvös táblázat – a kémiai elemek kultúrtörténete (mon. 2006); Tankönyvek hősei I. (tan., 2008); A pálya szélén (tan., 2008); Sziget a szárazföldön (mon., 2012); Zsinórpadlás (Kiss Lászlóval és Ozogány Ernővel, 2013), A tudomány apostolai A–K (2013).

Lampl Zsuzsanna (FI)

(* 1959. ápr. 29. Pozsony) Szociológus, újságíró, egyetemi oktató. A pozsonyi Comenius Egyetem BTK-án szerzett szociológusi oklevelet (1982); elvégezte az újságírói szakot is (1987). A Nő szerkesztője (1982–1985, 1990–1992); 1992–1993-ban a Diákhálózat DH-Press Kiadójának igazgatóhelyettese. 1995–2006 között a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem zsurnalisztikai tanszékének, 2003–2006 között a pozsonyi Comenius Egyetem szociológiai tanszékének adjunktusa. 2006-tól a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Nemzetek és Nemzetiségek Kultúrája Intézetének tudományos munkatársa. 1996-tól somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Szociológiai és Demográfiai Részleg igazgatója. Meséket is ír. Főbb díjak: Turczel-díj (2022); Szüllő Géza-díj (2018) – Fm. A saját útját járó gyermek (szociológiai tan., 1999); Móki meséi (mesék, 2002; 2018); Magyarnak lenni. A szlovákiai magyarok értékrendje (tan., 2007); Magyarok és szlovákok. Szociológiai tanulmányok nem csak az együttélésről (2008); A szlovákiai magyarok szociológiája. Szlovákiai és magyar (mon., 2012); Sociológia Maďarov na Slovensku. Slovenský a Maďar (mon., 2013); Tanulmányok az ifjúságról (szerk., 2014); Ajándék (elb., 2017); A szlovákiai magyarok politikai identitása 1989-1990-ben (tan., 2020).

Lengyel Ferenc (JSZ)

(* 1930. máj. 23. Pozsony, † 1996. ápr. 13. Kassa) Színész. Iskoláit szülővárosában végezte. 1947-es kereskedelmi érettségije után 1950-ben felvették színésznek az Állami Faluszínház magyar tagozatához (1953-ban annak művészeti vezetője lett). 1959–1969 között a komáromi Magyar Területi Színház, 1969-től nyugdíjba vonulásáig a kassai Thália Színpad (1981–1986 között ez utóbbi művészeti vezetője), ill. az önállósult Kassai Thália Színház színésze. 1986-ban Érdemes művész címmel tüntették ki. Számos hangjáték, ill. szlovák film szereplője. – Főbb színházi szerepei: Gyuri (Jozef Gregor Tajovský: Zavaros örökség); Purgó doktor (Jean-Baptiste Molière: Képzelt beteg); Perföldy (Kisfaludy Károly: A kérő); Schmidt (Erich Maria Remarque: Az utolsó felvonás); Tiberge (Vitězslav Nezval: Manon Lescaut); Löki sógor (Móricz Zsigmond: Kismadár); Blumevitz (Jókai Mór–Bozó László: A lőcsei fehér asszony); Lükeházy (Jean-Baptiste Molière: Dandin György, vagy a megcsúfolt férj); Katona (Leopold Lahola: A világ négy sarka); Capulet (William Shakespeare: Rómeó és Júlia); Voltore (Ben Jonson: Volpone); Pantalone (Carlo Goldoni: Két úr szolgája); Apa (Jean-Paul Sartre: Altona foglyai); Albafiorita (Carlo Goldoni: Mirandolina); János (Sarkadi Imre: Az elveszett paradicsom); Zoltán (Mesterházi Lajos: Tizenegyedik parancsolat); Tomaji plébános (Örkény István: Tóték); Szűcs (Szakonyi Károly: Adáshiba); Dorn (Anton Pavlovics Csehov: Sirály); Kapitány (Pierre Aristide Breal: Huszárok); Crofts (Bernard Shaw: Warrenné mestersége); Karnyó (Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné); Szilvai (Szigligeti Ede: Liliomfi); Von Walter (Friedrich Shiller: Ármány és szerelem); H. C. Curry (N. Richard Nash: Az esőcsináló); Id. Curley (John Steinbeck: Egerek és emberek); Moór Jenő (Csurka István: Döglött aknák) – Rendezése: Oscar Wilde: Hazudj igazat! – Díjak, elismerések: Érdemes művész, 1986 – Ir. Székely György: Magyar Színházművészeti Lexikon (1994); Tóth László: Déryné nyomában. A komáromi magyar színjátszás története II. (1998); Kolár Péter és szerzőtársak: A Kassai Thália Színház negyven éve (2009); Ötvös Anna: Akikkel találkozhat(t)unk (2000); Színházi évkönyvek (OSZMI Budapest); Divadlá na Slovensku (Az 1970/71-es évadtól 2010/11-ig).

Lőrincz Gyula (FI)

(* 1910. jan. 16. Magyardiószeg, † 1980. dec. 14. Pozsony) Festő, publicista, politikus. Dunaszerdahelyen polgári, Pozsonyban kereskedelmi iskolát végzett. 1928-ban Gustáv Mallý pozsonyi és Harmos Károly komáromi magániskolájában, 1928–1933 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Kapcsolatban állt Kassák Lajos Munka Körével, részt vett a Sarló mozgalomban. 1935-től a Magyar Nap grafikusa, együttműködött az Az Úttal. Publicisztikai tevékenysége is jelentős. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak, 1935-ben a Társaság aranyérmével tüntették ki, annak ösztöndíjával pedig Párizsba utazott tanulmányai folytatására. A baloldali politikai és művészeti élet tevékeny résztvevője; 1936-ban a kommunista párt megbízásából Marseille-ben támogatja a spanyol polgárháború megsegítésére érkező nemzetközi brigádokat. 1938-ban Párizsba ment, majd 1939-től Budapesten, rendőri felügyelet alatt élte át a második vh. éveit. 1946-ban visszatért Pozsonyba, itt 1948–1955, valamint 1968–1975 között az Új Szó főszerkesztője; 1949–1968 és 1972–1980 között, haláláig a Csemadok KB országos elnöke. Magas párt-, szakmai és társadalmi tisztségeket viselt, 1954-től parlamenti képviselő volt. Művészete ugyanabból a világnézeti elkötelezettségből táplálkozott, mint politikai tevékenysége. Festői kompozícióira, rajz- és grafikai sorozataira modern, expresszív kifejezésmód jellemző. – Díjak: Munkaérdemrend (1960); Érdemes művész (1975); Klement Gottwald Állami Díj (1978): Nemzeti művész (1980); A Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje (1980). Halála után – egészen a rendszerváltásig – galéria viselte a nevét Dunaszerdahelyen. – Fm. Emlékezés (grafikai album, 1946); Dózsa katonái – Kosúti sortűz (grafikai album, 1973); Ez a háború (képzőművészeti album, 1981). – Ir. Szíj Rezső: Lőrincz Gyula (mon., 1972); Saučin, Ladislav: Lőrincz Gyula (1981); L. Gály Olga: Ördöglakat. Lőrincz Gyula ifjúsága (1990); Orbanová Irena–Kontárová Judita: Lőrincz Gyula (personálna bibliografia, 1996).

LŐRINCZ JANOS (FI)

(* 1950. Pozsony). Fotóriporter. 1976–1980 között pszichológus. 1986-tól hivatásos fotóriporter: az Új Szó, 1989 után a Verejnosť később a Národná obroda, majd a Práca fényképésze. Ezt követően hét évig szabad foglalkozású fotóriporter. A SITA hírügynökség fotósaként is dolgozott.

LŐRINCZ KATALIN (FI)

(* 1930. dec. 16. Ungvár) Újságíró, szerkesztő. 1949-ben a nagymihályi gimnáziumban érettségizett. 1949—53 között postahivatalnok. 1953—55 között az Új Szó fordító-szerkesztője. 1957-től nyugdijazásáig (1989) a Csehszlovák Rádió magyar adásának riportere. A csehszlovákiai magyar értelmiség kiváló képviselőivel készített riportokat. Útleírásai, portréi a Csehszlovák Rádió, a Hét, a Nő, a Szabad Földműves valamint az Új Szó hasábjain jelentek meg. – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993).

Lőrincz Zsuzsa (SZM)

(* 1954. jan. 19. Pozsony) Grafikus, illusztrátor. Szülővárosában érettségizett, 1979–1985 között a prágai Képzőművészeti Akadémián tanult. Prágában él. Ismertek grafikai sorozatai; mondandója a természet, a táj mély átérzésében gyökerezik, de fogékony a város sajátos poézisére is. – Albumai: Ladislav Čepelák, Rudolf Hrušinský, John Lennon tiszteletére; Hommage a` Alapy Gáspár; Dráfi Mátyás 60. születésnapjára.

lovasz attila (FI)

(* 1963. márc. 11. Vágsellye) Újságíró, szerkesztő. Galántán érettségizett (1981); 1981–1989-ben Pozsonyban kollégiumi nevelő. 1990-ben a Hét riportere, 1991–1999-ben az Új Szó munkatársa, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője. 2003–2006 között a Vasárnap főszerkesztője, 1999–2003 között pedig a Szabad Európa Rádió pozsonyi munkatársa. 2006 aug. – 2007 febr. között a Szlovák Rádió vezérigazgatójának tanácsadója. 2007-től 2011-ig a Domino forum c. szlovák nyelvű újság főszerkesztője, ill. a Magyar Rádió Regionális Szerkesztőségeinek vezetője. 2011-től a Pátria Rádió és a Szlovák Televízió Magyar Szerkesztőségének az igazgatója. Az 1980-as évektől a szlovákiai magyar néptáncmozgalomban is közreműködött. – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001).

LOVÁSZ ATTILA (FI)

lovicsek bela (FI)

(* 1922. szept. 2. Nagypeszek, † 2006. jún. 27. Pozsony) Tanító, író, újságíró. Pozsonyban szerzett tanítói oklevelet; 1950–1969-ben különböző iskolákban tanított, 1969–1977-ben A Hét szerkesztője, 1978–1982-ben a Csemadok KB titkára. Az 1950-es évektől publikált. Folytatásokban közölt regényei révén vált közismertté. Drámákat is írt (pl. Húsz év után; Baj van a szerelemmel; Ezüstlakodalom). – Fm. Haragosok (elb., 1957); A csillagszemű asszony (r., 1961); Tűzvirág (r., 1963); Hosszú éjszaka (r., 1975); Se veled, se nélküled (r., 1986); Forgószélben (r., 1987).

Mács József (ST)

(* 1931. ápr. 18. Bátka, † 2017. aug. 31. Pozsony) Író, szerkesztő, újságíró. Művésznév: (Ács J.), (Ács József), M. J., (M. J.), – M. J., Mács, -mács-, (Mács), Makacs József. Gimnáziumi tanulmányait Rimaszombatban, Sárospatakon és Miskolcon végezte, majd a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar–történelem–társadalomtudomány szakán szerzett oklevelet 1955-ben. 1952–1957-ben az Új Szó, 1957–1960-ban az Új Ifjúság, 1960–1991-ben a Hét riportere, szerkesztője, 1968–1971-ben főszerkesztő-helyettese. 1964–1970-ben a Hét Fórum mellékletének felelős szerkesztője volt. 1971-ben a Nőben közölt folytatásos regénye miatt kizárták a CSKP-ból, és néhány évig nem publikálhatott. Elbeszélései, riportjai, publicisztikái az 1950-es évektől jelentek meg; az 1960-as évek második felében műfordítóként is bemutatkozott. 2005-től a Művészeti Akadémia tagja. – Főbb díjak: Madách Imre-díj (1968); A Szlovák Köztársaság Kormányának Ezüstplakettje (2001); a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Aranytoll Díja (2002); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2004); Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2014); Magyar Örökség-díj (2022). – Fm. Vég nélküli ülés (elb., 1955); Téli világ (elb., 1957); A kamasz (kisr., 1961); Megbillen az ég (elb., 1964); Adósságtörlesztés (r., 1968, 1971, 1983, 2009); Kétszer harangoztak (r., 1978); Szélfúvásban (r., 1980, 1983, 2009); A vesztes (r., 1982); Temetőkapu (r., 1987, 2006); Magasság és mélység (r., 1994); Öröködbe uram I–IV. (r., 1998–2001); Trianon harangjai (r., 2005). – Ir.  Görömbei András: A csehszlovákiai magyar irodalom 1945—1980 (1982); Bodnár Gyula – Tóth László: Nyomkereső (1994); Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában 1945—1999 I. (2000).

Major István (FI)

(* 1887. dec. 13. Verebély, † 1963. szept. 19. Pozsony) Politikus. A modori tanítóképző elvégzését követően Nagykéren, Nevigyén, Özdögén és Nagyhinden tanított. Csehszl. megalakulása után kapcsolatba került a munkásmozgalommal: 1920-tól csatlakozott a formálódó kommunista mozgalomhoz. 1921 elején a CSKP által kiadott Népszava c. hetilap szerkesztője lett, s fokozatosan a szlovákiai kommunista mozgalom egyik meghatározó alakjává vált: különösen a délnyugat-szlovákiai agrárproletariátus körében volt jelentős befolyása. 1923-tól 1925-ig Pozsony képviselő-testületének tagja, 1925-től 1929-ig a CSKP nemzetgyűlési képviselője volt. 1931-től a CSKP KB tagja, 1930-ban a CSKP össz-szlovákiai titkára. 1931-ben a nemeskosúti sortűz kapcsán indított perben 18 havi fogházbüntetésre ítélték, majd a Ľudový dennník (Néplap) c. lapot szerkesztette, később egy időre a Szovjetunióba távozott. 1935-ben újból nemzetgyűlési képviselővé választották, de mandátumáról lemondott. Az 1938 őszén Kassán és Vágtornócon rendezett antifasiszta manifesztációk egyik fő szervezője és szónoka. Miután Szl.-ban 1938 okt.-ében betiltották a CSKP-ot, Moszkvába távozott, ahol a Kommunista Internacionálé apparátusában, később a Moszkvai Rádió szlovák adásának szerkesztőjeként dolgozott. 1945 jún.-ában visszatért Csehszl.-ba, de magyar nemzetisége miatt nem kapott párttisztséget, így a Pravda nyomdaipari vállalat igazgatója lett (1951-ig). 1948-tól 1954-ig nemzetgyűlési képviselő, 1949-tól 1954-ig a CSKP KB tagja, 1950-től 1963-ig pedig SZLKP KB-ának a tagja volt. 1948–1949-ben tagja a SZLKP KB mellett működő Magyar Bizottságnak; 1951-től 1957-es nyugdíjba vonulásáig Csehszl. magyarországi nagykövete. 1955-ben Köztársasági Érdemrendet, 1957-ben pedig Klement Gottwald Érdemrendet kapott. – Ir. Kiss József: Major István (mon., 1978).

Malinák Istvan (FI)

(* 1950. dec. 28. Kassa) Kassán érettségizett 1968-ban. Egyetemi tanulmányait levelező tagozaton Budapesten, Prágában és Pozsonyban végezte. Öt évig (1969—1974) a Dunatáj című komáromi járási lap szerkesztője volt. 1974-től dolgozik az Új Szó szerkesztőségében többféle poszton és területen. Eközben vagy másfél évtizedig napi rendszerességgel írta a rádiókommentárokat, több magyarországi napi- és hetilapnak volt állandó tudósítója–hírmagyarázója, természetesen álnéven.