(* 1959. jún. 16. Rozsnyó) Helytörténeti kutató, kultúraszervező. Rozsnyón érettségizett, a nyitrai Pedagógiai Fakultáson tanári képesítést szerzett (1982). Jólészen és Dernőn tanított, egy ideig az Új Szó vidéki munkatársa, majd a Csemadok járási titkára volt. Egyik alapítója és vezetője az 1993-ban alakult Pákh Albert Társaságnak, szervezője a rozsnyói Czabán Samu Napoknak, alelnöke a Gömöri-Kishonti Múzeumegyesületnek. Írásai a Gömöri Hajnalban, az Új Szóban, a Nőben és a Honismeretben jelentek meg. Szerkesztője a Csemadok JB és a Pákh Albert Társaság által kiadott honismereti füzeteknek (Lice és Lekenye községek története, a Pákh Albert Társaság évkönyve, Petőfi Sándor és Vass László emlékezete rozsnyói emléktáblájuk felavatása alkalmából). A 80-as évek végén a Rozsnyói járás magyar községeiről sorozatot írt a Gömöri Hajnalba; a Csemadok ezt füzet formában is megjelentette. 1996-ban gazdag hagyományanyagot tartalmazó kiadványt állított össze Rozsnyói Kalendárium címmel. Szerkesztője volt a Rozsnyói Futár (1996–2001) c. havilapnak. Komoly érdemei vannak Arany A. László hagyatékának és a rozsnyói, illetve Rozsnyó környéki kulturális értékek megmentésében.

(* 1984. júl. 22. Rozsnyó) gyógyszerész, gyógyszerészettörténész. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a rozsnyói gimnáziumban érettségizett 2002-ben. 2002–2007-ben a Brünni Állatorvosi és Gyógyszerészettudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának hallgatója volt, 2007-ben szerzett gyógyszerész oklevelet. Egyetemi évei alatt 2004–2006 között a brünni Kazinczy Ferenc Diákklub elnöke volt. 2007-ben egy évig Rozsnyón a Nona gyógyszertárban volt gyógyszerész. 2008-tól a Brünni Állatorvos- és Gyógyszertudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara Alkalmazott Gyógyszerészeti Intézetének adjunktusa. 2007–2009-ben ugyanitt doktori tanulmányokat folytatott társadalomgyógyszerészet szakterületen és 2009-ben gyógyszerészdoktorrá avatták, valamint megszerezte a PhD. fokozatot. 2010-től a pozsonyi Comenius Egyetem Gyógyszerésztudományi Kara Gyógyszerügyi Szervezési és Vezetési Tanszékének óraadó oktatója. Kutatási területe az egyházi alapítású régi gyógyszertárak és a gyógyszerészképzés története. Különböző tudományos konferenciák rendszeres előadója. Több szakmai és tudományos társaság – Cseh Gyógyszerésztudományi Társaság, Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, Magyar Gyógyszerésztörténeti Társaság, Cseh Tudományés Technikatörténeti Társaság, az MTA Külső Köztestülete, Szlovák Gyógyszerésztudományi Társaság – tagja vagy elnökségi tagja. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógyszerésztörténeti Szakosztályának elnöke (2013-tól). Rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat is, 2006–2008-ban a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége brünni szervezetének szervezőtitkára volt, 2008-tól vezetőségi tag. Tanulmányai cseh (Česká a slovenská farmacie, Praktické lékárenství, Časopisčeských lékárníků) szlovák (Lekárnické listy, Farmaceutický obzor) és magyarországi (Gyógyszerészet) szakfolyóiratokban, konferenciakötetekben jelennek meg. – Fm. Vybrané aspekty lekárenskej starostlivosti (2012); 60 rokov Farmaceutickej fakulty Univerzity Komenského v Bratislave (2012); Provoz lékáren: Odborná a hospodářská informatika (egyetemi jegyzet) (2012).

(* 1965. ápr. 10. Rozsnyó) Mesemondó, rendező, bábjátékos. 1992-ben diplomázott a prágai Károly Egyetemen. 1993-tól a Kecskeméti Ciróka Bábszínház ügyvezető igazgatója, 1997-ben Rozsnyón Meseszínházat alakított, 2003-tól a Kassai Bábszínház rendezője. A Palóc Mesemondó mozgalom egyik megálmodója és szakmai gondozója.

(* 1878. szept. 17. Rozsnyó, † 1942. dec. 16. Nagyszőlős [Ukrajna]) Író, tanár, szerkesztő. Eperjesen szerzett tanítói oklevelet (1899), majd különböző helyeken tanított. Az 1918–19-es magyarországi forradalmakban való részvételéért bebörtönözték, 1921-ben Csehszl.-ban telepedett le, ahol szerkesztette az Új Korszak c. pedagógiai lapot, ill. a Jó Barátom c. gyermekújságot. Ismertek pedagógiai szakcikkei; színműveket is írt. 1990-ben Rozsnyón mellszobrot állítottak neki, s rendszeresen megtartják a ~-emléknapokat. – Fm. Kertfalu (Képes Olvasókönyv, Praha, 1930); A főpróba (Beregszász, 1932. színdarab iskolás gyermekek számára); Mese az erdőben (gyermekszíndarab, Beregszász, 1932). – Ir. Bihari Mór: Czabán Samu (Pedagógus Szemle, 1958/1.); Bihari Mór: Czabán Samu (Kioltott fáklyák, 1963); Győry Dezső: A veszedelmes ember (regényes életrajz, 1950).

(* 1934. júl. 2. Rozsnyó) Építészmérnök, barlangász. Prágában a Cseh Műszaki Egyetemen építészmérnöki, a brünni Purkyně Egyetemen (ma: Masaryk Egyetem) muzeológusi oklevelet szerzett (1972). 1966–1969-ben a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum barlangkutatási osztályának vezetője. 1970–1981-ben és 1990-től a liptószentmiklósi Szlovák Karszt Múzeuma, 1981–1990 között a liptószentmiklósi Állami Természetvédelmi Központ kassai munkatársa. A Gömör–Tornai-Karszt barlangjainak kutatója; szakcikkei különböző szlovákiai lapokban jelennek meg.

(* 1909. ? Rozsnyó, † ?) Újságíró, író. Verseit, elbeszéléseit, riportjait főleg a gömöri lapokban (Sajó-Vidék, Gömör) és a Prágai Magyar Hírlapban közölte. A háború utáni jogfosztottság idején valószínűleg Mo.-ra került, de ottani adatai ismeretlenek. A Magyarok a nyelvhatáron c. könyve a szlovákiai Gömör magyar vidéke kislexikonának tekinthető. – Fm. Könnyes mosolyok (v., 1935); A csavargó és más elbeszélések (1933); Magyarok a nyelvhatáron (1937).

(* 1909. febr. 11. Rozsnyó, † 1979. okt. 17. Budapest) Publicista, lapszerkesztő. A Sarló legbaloldalibb vezetőségi tagja volt, a mozgalom szétesése után a CSKP funkcionáriusaként működött. 1936 és 1938 között a Magyar Nap felelős szerkesztője s a Magyar Fiatalok Szövetségének alapítója és vezetője volt. 1938 végén Londonba emigrált. 1945 után Mo.-on élt, újságíróként dolgozott, majd diplomáciai szolgálatban volt.

(* 1867. jún. 2. Nagyberezna [Ukrajna] – † 1936. márc. 16. Budapest) Művészettörténész, iparművész, restaurátor, a rozsnyói kat. főgimnázium tanára. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán rajztanári oklevelet szerzett. Nyíregyházán kezdte tanári pályáját, majd 1896-iga rozsnyói kat. főgimnázium rajztanáraként tevékenykedett. Eközben a Rozsnyó környéki középkori templomok faliképeinek feltárásával is foglalkozott. A munkába tanítványait is bevonta. 1896-tól 1926-ig, nyugalomba vonulásáig a budapesti Iparművészeti Főiskola tanára, 1917–1926 között igazgatója volt. Művészettörténeti kutatásokat és restaurátori munkálatokat is végzett, különösen a magyarországi középkori templomok és műemlékek helyreállítása és konzerválása, a kultúrtörténeti értékű falfestmények lemásolása foglalkoztatta (160 lapos gyűjteménye az Országos Műemléki Felügyelőség tulajdona). 1908-ban a csetneki középkori templomban újabb freskókat tárt fel a mész- és vakolatrétegek alatt. Több más gömöri településen (Martonháza, Gecelfalva, Süvete, Gömörrákos) végzett kutatásokat és restaurálási munkákat. 1901-ben tanítványaival restaurálta az eperjesi Rákóczi-ház sgraffitó díszítését, és elkészítette a lőcsei reneszánszkori Thurzó-ház restaurálási tervét. Tudományos munkássága mellett regényeket is írt és szerteágazó publicisztikai tevékenységet is folytatott. – Fm. Gömör megye középkori falképei (1896); A Gömör megyei népi agyagművesség (1899); Magyar stílusú rajzminták (1904); Gömör megyei csipkék és hímzések (1905); A Sajó vidék népi építészete (1907); Magyar díszítőművészet (I-II., 1908); A bizánci keresztény művészet első emlékei Erdélyben (1933).

(* 1895. dec. 12. Rozsnyó, † 1985. júl. 26. New York [USA]) Író, történész, jogász. Jogi tanulmányait Pozsonyban és Budapesten végezte, 1919 után Besztercebányán volt ügyvéd. 1938-ban feleségével, Szenes Piroskával a faji üldözés elől Nyugatra menekült, végül az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Amerikában főleg életrajzi műveket írt. Fm Csehszlovákia 1918–1938 (1938).

(* 1897. febr. 27. Rozsnyó, † 1980. dec. 22. Tornagörgő) R. k. pap, pápai kamarás, lapszerkesztő, színműíró. Szülővárosában érettségizett, s itt végezte teológiai tanulmányait is. 1919-ben szentelték pappá. Rozsnyón és környékén lelkipásztorkodott, majd 1934-től haláláig Tornagörgő plébánosa. A két vh. között megszervezte a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesületet. 1926-tól 1930-ig a Sajó Vidék, 1933–1944 között az Ifjúságunk c. lap szerkesztője, de publikált az Új Ember c. lapban, és szerkesztette a Jézus Szíve Naptárat is. A második vh. alatt segítette a rászorulókat és a kitelepítetteket. Később vallási nézetei miatt meghurcolták, bebörtönözték. – Fm. Mégsem lett belőlem tekintetes asszony (színmű, 1922); SOS. Lelki olvasmányok katolikus hívők számára (1931); Az ifjúsági munka vezérfonala (1934), Hódoljunk az Úrnak (példák és történetek, 1938). – Ir. Magyar Ferenc: Paptemetés karácsonykor (Új Ember, 1981. jan. 18).

(* 1895. ? Léva, † ?) Publicista, író. A rozsnyói evangélikus főgimnáziumban érettségizett. Az első vh. idején középiskolásként szerkesztette a Törekvés c. ifjúsági folyóiratot. Zeneszerzést tanult Kolozsvárott, majd jogot Budapesten. 1926-ban Rozsnyóra költözött, ahol 1944-ig ügyvédként dolgozott. 1945 után nyugdíjasként Nyitrán élt. – Cikkei, regényei a Prágai Magyar Hírlapban, a Rádióéletben, a Slovenský národban jelentek meg. Önéletrajzi jellegű, szerelmi tárgyú regényei (A mosolygó szent, Májusi asszony, Zsuzsanna és a fiatalok) a Prágai Magyar Hírlapban jelentek meg folytatásokban. Könyv alakban csupán az első jelent meg, ezt Alexander P. Dobromil szlovákra is lefordította. – Fm. A mosolygó szent (r., é. n.).

(* 1954. jún. 15. Rozsnyó) Színésznő. Füleken érettségizett 1972-ben. Ezt követően óvónő, majd 1973-tól a Magyar Területi Színház kassaiThália Színpadának, 1979-től pedig komáromi társulatának, ill. a színház jogutódának, a Komáromi Jókai Színháznak a színésze. Számos hangjáték és néhány film szereplője; ismertek Benes Ildikóval közös gyermekműsorai, s fellépett egyéb pódium- és kabaréműsorokban is. Tagja volt a Teátrum Színházi Polgári Társulásnak is.

(* 1962. jún. 4. Rozsnyó) Zongoraművész, zenetanár. A zongoraszakot a kassai konzervatóriumban (1982), majd a prágai zeneakadémián végezte (1987). 1987–1990-ben előbb a Katonai Művészeti Együttes tagja, majd a kassai konzervatórium tanára. 1990 óta Izlandon tanít. Több szlovákiai és nemzetközi zongoraversenyen szerepelt sikeresen.

(* 1886. Losonc, † 1967. nov. 15. Rozsnyó) Kat. pap, lapszerkesztő. Rozsnyón volt plébános, kanonok (1927), pápai prelátus (1941). Alapító szerkesztője az 1928–1944-ben Rozsnyón megjelent Krisztus Királysága c. hitbuzgalmi lapnak. – Fm. Két világ örvényei (publ., 1940); Homíliák (szentbeszédek, 1943).

(* 1932. szept. 19. Rozsnyó) Zoológus, ornitológus, muzeológus, szakíró. 1952-ben a komáromi gimnáziumban érettségizett. A pozsonyi Pedagógiai Főiskolán 1957-ben biológia–kémia szakos tanári oklevelet szerzett. 1958-tól a zsolnai Vágvölgyi Múzeum zoológusaként dolgozott. 1972-ben a Comenius Egyetemen zoológiából doktorált. 1974-től 1994-ig, nyugdíjba vonulásáig a SZTA óhegyi Kutató Állomásának munkatársavolt. 1994-től Ógyallán él. Elsősorban apró emlősökkel, parazitológiával és madarak megfigyelésével foglalkozik. A Komáromi járásban több természetvédelmi terület kialakítását kezdeményezte (keszegfalui Kissziget, bősi Rétisas-sziget, pati Hévíz, Csicsói holtág). Több kiadvány szerkesztésében és összeállításában közreműködött. Tudományos dolgozatai a szlovákiai Ochrana prírody, Pamiatky a príroda, a magyarországi Aquila és más folyóiratokban, valamint évkönyvekben, konferenciakötetekben jelennek meg. A pozsonyi A Hétben 1990-ben sorozatot közölt Szl. védett madarairól.

(1916. ápr. 21. Rozsnyó, † 1968. aug. 26. Budapest [Mo.]) Nyelvész. A középiskolát Rozsnyón, az egyetemet Prágában és Budapesten végezte. Egyetemistaként rendszeresen írt a Magyar Újságba, a Lidové novinyba, a Kritický měsíčníkbe. 1937-ben a Magyar Újságban ankétot indított A művészet összeköti az embereket címmel, s ebben megszólaltatta a cseh és szlovák irodalom jeles képviselőit is. A bécsi döntés után Mo.-on élt, nyelvészként tevékenykedett. 1950-től a Nyelvtudományi Intézet kutatója, 1958-tól a debreceni egyetem szláv tanszékének professzora, 1961–1963-ban rektora volt. Szerkesztette a Nyelvtani tanulmányok (Budapest, 1961), a Szláv népek és nyelvek (Budapest, 1961) és a Studia Slavica I–IV. (Debrecen, 1961–1964) kiadványokat. – Fm. Jelentéstani jegyzetek (1961); A cseh szókincs magyar elemeinek problematikája (1963); Zu einigen Fragen des Bilinguismus (1963).

(* 1922. nov. 3. Rozsnyó – † 2006 Zólyom) Mérnök, egyetemi oktató. A szlovák szakirodalomban Elemír Šulánként említik. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. 1939-ben a soproni Erdészeti Egyetem Erdőmérnöki Karának hallgatója lett, de a II. vh. miatt csak 1945 után a kassai Agrártudományi és Erdészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait. 1952-től a zólyomi Erdészeti és Faipari Főiskolán oktatott adjunktusként, majd docensként. 1970–1987 között az egyetem Bútor és vegyesipari tanszékének vezetője volt. Az 1971/72-es tanévben vendégtanárként oktatott a soproni egyetemen. 1989-ben vonult nyugdíjba. Tudományos kutató tevékenységének és szakirodalmi munkásságának középpontjában a bútorok, az épületasztalos és egyéb faipari termékek szerkezettana, fejlesztése, gyártástechnológiája állt. Technikatörténettel is foglalkozott. Számos egyetemi jegyzet szerzője volt, 6 szabadalmat jegyeztetett be. Magyar szakkönyveket is fordított cseh és szlovák nyelvre. – Fm. Technológia výroby nábytku (1965).

(* 1948. febr. 2. Rozsnyó) Színésznő, diplomata, politikai tanácsadó. A gimnáziumot szülővárosában végezte; a pozsonyi Színművészeti Főiskolán szerzett színészdiplomát 1970-ben, majd a Magyar Területi Színház kassaiThália Színpadának tagja lett. 1971-ben Budapestre települt, a Madách Színházhoz szerződött. 1991–1995 között a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ igazgatója, ezután 1997-ig a Miniszterelnökség Határon Túli Magyarok Hivatalának főtanácsosa volt. 1986-tól Jászai Mari-díjas; 2013-ban megkapta a Magyarország Érdemes Művésze díjat, többszörös televíziós nívódíjas. 1998-tól szülővárosa díszpolgára.

(* 1868. márc. 12. Kassa, † 1950. ápr. 7. Kassa) Premontrei szerzetes, történész. 1890–1920-ban Rozsnyón, majd Kassán gimnáziumi tanár. 1921–1934-ben a leleszi egyházi levéltár igazgatója. 1934-től Jászón, később Kassán élt. Történészként a Rákóczi-korral és a ferencesek történetével foglalkozott. – Fm. II. Rákóczi Ferenc Kassa múltjában (1909); Abaúj vármegye és Kassa városa az I. Rákóczi Ferenc és a Thököly-féle felkelések korában (1910); A kassai jezsuiták és ferencesek végnapjai és II. József császár Kassán (1913); A kassai ferencesek a régmúlt századokban (1941); Baróti Szabó Dávid kassai társasága (1942); A leleszi prépostság vázlatos története (1944).

(* 1945. szept. 22., Jánok) Néprajzkutató, pedagógus. Szepsiben érettségizett (1962), majd a nyitrai Pedagógiai Főiskola matematika–fizika szakán szerzett diplomát (1965). Előbb Nagytárkányban kezdett tanítani (1965–1969), később elvégezte a budapesti ELTE néprajz szakát (1969–1973). Ezt követően a rozsnyói Bányászati Múzeum (1973–1975), majd a galántai Honismereti Múzeum néprajzosa (1975–1989). Muzeológusként jelentős kiállításokat hozott létre (Rozsnyó: Gömöri kerámia; Galánta: Kerámia a Galántai járási Honismereti Múzeumban; a vágsellyei és taksonyi tájház berendezése stb.), amelyekért 1985-ben elnyerte a Szlovák Néprajzi Társaság díját. A Csemadok Önkéntes Néprajzgyűjtők Szekciójának elnöke (1974–1989). Éveken át vezette a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Pedagógiai Munkacsoportját. 1989-től Nagymácsédon, Hidaskürtön, végül nyugdíjazásáig (2005) Galántán tanított matematikát, fizikát. 1990–1992 néprajzi szemináriumot vezetett a nyitrai Pedagógiai Főiskolán. Főleg ismeretterjesztő és adatközlő cikkeket publikál. 2014-ben a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.