(* 1845. ápr. 2. Tribs (Lengyelország), † 1934. okt. 15. Lőcse) Tanár, természetkutató turista. A bécsi, ill. a budapesti tudományegyetemen tanult. 1876–1906 között Lőcsén gimnáziumi tanár. A Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) egyik alapítója; 1922-ben a tátraszéplaki meteorológiai állomás vezetője lett. A Magas-Tátra kutatója, annak egyik, 2438 m magas csúcsát róla nevezték el. Kijelölte a tátrai turistautak nyomvonalait, közreműködött a hegység térképezésében. Útikalauzt írt, egyéb cikkeket publikált. – Fm. A Magyarországi Kárpátegyesület alapítása, fejlődése és működése (1883); Tájékoztató a magyarországi Kárpátvidéken utazók számára (1888).

(* 1944. febr. 12. Lőcse) Kohómérnök, analitikai kémikus, egyetemi tanár, a jogász Flórián Károly unokája. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen végezte (1961). A pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán szerzett oklevelet (1966), a kémiai tudomány kandidátusa fokozatot 1972-ben nyerte el, nagydoktori (DrSc.) disszertációját 1991-ben védte meg a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen. 1966-tól a kassai Műszaki Egyetem adjunktusa, docense (1992), professzora (1994). A Kohómérnöki Kar dékánhelyettese, rektorhelyettese (1994, 2000–2007), rektora (1994–1997), a kassai Šafárik Egyetem Természettudományi Kara Fizikai és Analitikai Kémiai Tanszékének a vezetője (1998–2000), a Műszaki Egyetem Kohómérnöki Kara Kémiai Tanszékének vezetője (2003–2010). Kutatási területe az analitikai kémiai, spektroszkópiai módszerek alkalmazása és értékelése a kohászatban, a szilárdminta-vizsgálatban és a környezettudományban. Közel 120 tudományos közleménye, három tudományos monográfiája jelent meg. Nemzetközi tudományos konferenciák szervezője, rendszeres előadója. Több egyetem (a komáromi Selye János Egyetem, a kassai Műszaki Egyetem, az Eperjesi Egyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi Kara) tudományos tanácsának, a Miskolci Egyetem Doktori Tanácsának tagja, 1994–2001-ben a Kárpátok Régió Egyetemi Szövetségének alapítóelnöke. 2002–2005-ben az SZTA Tudományos Tanácsának tagja. Tagja a Szlovákiai Akkreditációs Bizottság Kémiai, Vegyipari-technológiai és Biotechnológiai Munkacsoportjának, az SZTA és szlovákiai egyetemek közös Pályázati Bizottsága (VEGA) kémiai munkacsoportjának. Különböző hazai és nemzetközi tudományos társaságok tagja vagy vezető tisztségviselője. A Miskolci Egyetem díszdoktora (2004), a gödöllői Szent István Egyetem díszdoktora (2008), az MTA külső tagja (2013). Kitüntetések, díjak: a Cseh/szlovák Spektroszkópiai Társaság J. Marcus Marci érme (1994); a Szlovák Kémiai Társaság érme (1994); a pozsonyi Közgazdasági Egyetem arany emlékérme (1997); a Šafárik Egyetem Természettudományi Karának ezüstérme (2001); a Szlovák Kémiai Társaság ezüstérme (2003); Fejér Dániel-emlékérem (2003); Kassa város főpolgármesterének díja (2004); a kassai Műszaki Egyetem A tudás almája díja (2007); a Szlovák Kémiai Társaság Daniel Belluš-érme (2009); a Šafárik Egyetem Természettudományi Karának aranyérme (2009); a Magyar Kémikusok Egyesülete Spektrokémiai Társaságának Török Tibor-emlékérme (2011), Jedlik Ányos-díj (2023). – Fm. A színképelemzés mint tudományágakat áthidaló analitikai kémiai módszer múltja, mai helyzete és jövője (mon., 2015).

(* 1862. márc. 29. Lőcse – † 1946. aug. 16/17. Lőcse) Botanikus, helytörténész, tanár. Iskolai tanulmányait szülővárosában kezdte és a helyi gimnáziumban érettségizett. A szepeshelyi tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. 1882–1887 között Késmárkon volt tanító, 1887-től Lőcsén a népiskola tanítója, 1901-től 1914-ben történt nyugdíjazásáig az intézmény igazgatója. A Szepesség és a Tátra növényvilágának alapos ismerője és nagyra tartott kutatója volt. Elsősorban az alacsonyabb rendű növényekkel: a zuzmókkal és a mohákkal foglalkozott, később a gombákra szakosodott, de a magasabb rendű növényekről is közölt több dolgozatot. Írásai magyarországi és külföldi lapokban jelentek meg magyarul, németül, franciául, Csehszlovákia megalakulását követően pedig néhány tanulmányt szlovák nyelven is publikált. Több mint 25 ezer példányt számláló, 184 iratcsomóba kötött herbáriumának nagy részét, amely Szl.-ban, Mo.-n, Oroszországban és Ukrajnában gyűjtött növényeket tartalmaz, jelenleg a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karának herbáriumában őrzik, de kisebb kötegek jutottak más szlovákiai múzeumokba és külföldi kutatókhoz is. Több növény- és gombafajt róla neveztek el. A flórakutatás mellett foglalkozott etnobotanikával (népi növénynevek gyűjtésével), valamint pomológiával is. Többször rendezett Lőcsén gyümölcskiállítást. Ezen kívül helytörténeti tanulmányokat közölt a Szepességről és Lőcséről, kiadott egy műemlékeket és természeti érdekességeket bemutató turistakalauzt is (Führer zu den Kunstschätzen und Sehenwürdigkeiten der Stadt Levoča-Leutschau, 1931). 1901–1910 között a lőcsei Zipser Bote folyóirat szerkesztője volt. Szülővárosa növényvilágáról írt munkájának (Flora von Leutschau, 1932) kéziratát, valamint 8 000 kötetet kitevő szakkönyvtárának egy részét a pozsonyi Comenius Egyetem Növénytani Tanszékén őrzik. – Fm. Új adatok Szepes vármegye gombavirányához (1888); Zipser deutsche volkstümliche Pflanzennamens (1889); De fungis esculentis et venenosis. Oenipontinum (1892); Mycotheca-, Bryotheca- et Lichenotheca carpatica (magyarul és németül is, 1894); Die Trüffeln der Hohen Tátra (1898); Alt Levotschau in historischen Darstellungen (kézirat, 1932).

(* 1854. febr. 15. Derecske, † 1931. máj. 30. Lőcse) Történész, tanár. 1888–1913-ban Szepes megye tanfelügyelője volt. 1921–1931-ben a Szepes Megyei Történelmi Társulat titkára, 1921–1926-ban a Közlemények Szepesvármegye Múltjából szerkesztője. – Fm. A térképrajzolás elemei (1880); Hajnóczy József élete 1750–1795 (1894); A szepesi bányavárosok története I–II. (1903, 1933); Jókai a Szepességben (1925).

(* 1882. jan. 3. Rózsahegy, † 1954. szept. 4. Budapest [Mo.]) Művészettörténész, festő, restaurátor. A gimnáziumot szülővárosában végezte. A jogi tanulmányok mellett Bécsben, majd Budapesten a Mintarajziskolában tanult. Pályáját a kultuszminisztériumban kezdte. 1902-ben ösztöndíjjal Rómában, később Törökországban járt. 1908-tól 1914-ig a múzeumok főfelügyelőségének titkára. 1914–1919 között a kassai múzeum igazgatója volt és itt számos kiállítást rendezett. 1919-től 1923-ig Tátraszéplakon élt. 1923-tól 12 éven át Lőcsén tartózkodott, a városi múzeum igazgatója volt és értékes műtörténeti tanulmányokat közölt a Szepesi Híradóban, amelynek egy ideig főszerkesztője volt. Ekkor fedezte fel a szepesdaróci templom régi falfestményeit, melyeket szakszerűen restaurált is. 1939-ben az Iparművészeti Múzeum igazgatója lett, 1946-ban nyugalomba vonult. Naturalista jellegű figurális kompozíciókat, tájképeket festett. 1930-ban kollektív kiállítása volt Késmárkon. A magyar ötvösséggel kapcsolatos kutatómunkája korszakos jelentőségű. – Fm. Magyarországi ötvösjegyek a középkortól 1867-ig (németül is, 1936); A Szepesség újabbkori festői és szobrászai (1937); Kassa műemlékei (1939).

(* 1900. jún. 16. Kismarton [Ausztria], † 1973. jan. 21. Martonvásár [Mo.]) Pedagógus, író, irodalomtörténész, szociálpszichológus. Középiskoláit Pozsonyban végezte, majd német–francia szakon tanult Budapesten, Berlinben és Prágában. Ezután Lőcsén, Aranyosmaróton, majd éveken át Érsekújvárott volt középiskolai tanár. Tanári munkája mellett támogatta a középiskolások önképzőköri mozgalmát, a Sarló és a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége is hatósugarába tartozott. A szlovenszkói magyar serdülők lelki világa (1935) c. műve a korszak egyik legjelentősebb szakmai munkája. 1939-től Szegeden lett gyakorló gimnáziumi tanár. A második vh. után a budapesti Vallás- és Közoktatási Minisztérium munkatársaként a Szl.-ból Mo.-ra menekült, ill. áttelepített pedagógusokat segítette. Később a Tankönyvkiadóban dolgozott, majd az Idegen Nyelvek Főiskolája, később az ELTE tanszékvezető tanára volt. Tankönyveket, nyelvkönyveket, irodalomtörténeti tanulmányokat írt. – Fm. A szlovenszkói magyar serdülők lelki világa (tan., 1935); Az idegennyelvi beszédkészség fejlesztésének lélektani és módszertani problémái (tan., 1961); Ödön von Horváth (monográfia, 1971).

(* 1902. aug. 18. Lőcse, † 1978. ápr. 10. Prága [Csehország]) Művészettörténész, szerkesztő, művészeti író. 1920 után Budapesten közgazdaságtant, 1921–1924-ben Bécsben, 1926–1928-ban Pozsonyban művészettörténetet tanult, s emellett elvégezte a francia–német szakot is, 1929-ben pedig bölcsészdoktori címet szerzett. Bécsben szoros kapcsolatban volt Kassák Lajossal. 1923-ban Csehszlovákiában A Szép címmel művészeti folyóiratot alapított, 1929-ben Párizsban Magyar Európa címmel kezdeményezett irodalmi és művészeti folyóiratot. Részt vett Divald Kornél szepességi kutatásaiban. 1924-ig a Kassai Napló munkatársa, 1927–1928-ban a A Reggel szerkesztője. Az 1930-as években a Csehszlovák Rádió magyar adásának szerkesztője volt. A második vh. idején a Szlovák Rádió, majd a Propaganda Hivatal munkatársaként dolgozott. A háború után Prágában, ill. Pozsonyban töltött be különböző tisztségeket, többek közt művészettörténetet tanított a Comenius Egyetemen. 1956–1959-ben a pozsonyi Výtvarný život, majd 1970-ig a prágai Umění a řemesla c. művészeti folyóirat szerkesztője, ill.főszerkesztője volt. – Fm. Daumier (monogr., 1951); Mánes (monogr., 1961); Ladislav Čemický (monogr., 1962); Štefan Bednár (monogr. 1963). – Ir. Hushegyi Gábor: A Szép (1923). Fórum 1999/1.

(1890. okt. 28, Lőcse †?) Újságíró. A Csehszlovákiai Népszavának volt az egyik kiadója és szerkesztője. 1930-tól tagja volt a csehszlovák szociáldemokrácián belül működő Országos Magyar Szervezőbizottság (aktivizmus) elnökségének. Fontos posztokat töltött be a Masaryk Akadémiában, a Csehszlovákiai Magyar Újságírók Szindikátusában és elnöke volt Szlovenszkói Magyar Munkásakadémiának. Szerkesztője és nagy részben szerzője volt a T. G. Masaryk köztársasági elnök 75. születésnapja alkalmából megjelent magyar nyelvű Masaryk albumnak, s szerkesztette a Masaryk műveit magyarul megjelentető sorozatot. A müncheni egyezményt követően, 1938 okt.-ében elhagyta Csehszl.-t, s Párizsban majd Londonban telepedett le, ahol a Csehszlovák Nemzeti Bizottság majd az emigráns csehszlovák kormány fizetett alkalmazottja, s egyben a magyar ügyekben az egyik fő bizalmija volt. Alapító és elnökségi tagja volt az emigráns csehszlovák kormány törekvéseit támogató Csehszlovákiai Magyarok Angliai Szövetségének. 1945-től Mo.-n, 1947-től pedig Csehszl.-ban élt. Az 1948-as kommunista hatalomátvételt követően nyugatra emigrált. – Fm. Magyar múlt és magyar jelen (1928, Bratislava, Társszerző: Surányi Géza)