(* 1895. szept. 9. Eperjes, † 1984. jan. 25. Eperjes) Költő, próza- és drámaíró. Tanítóképzőt végzett, 1918 után az eperjesi magyar kulturális élet tevékeny résztvevője, neve műkedvelő színielőadások primadonnájaként országosan ismertté vált. A második vh. alatt a pozsonyi Magyar Néplap kelet-szlovákiai szerkesztője volt. Simor Miklóssal írt két drámáját (Talán, Gázmérgezés a Domb utcában) 1936–1938 között a győri, a debreceni és a szegedi színházban is bemutatták. 1945 után sokáig nem publikálhatott. – Fm. Most én táncolok a kötélen… (v., 1935); Talán (színmű, bemutató: Győr, 1936); Ne kérdezd… (v., 1941); Üres bölcső (mesék, 1943). – Ir. Turczel Lajos: Egy alig ismert írónőnk – Ásgúthy Erzsébet írói pályája. In: Visszatekintések… (1995).

(* 1911. szept. 16. Eperjes, † 2000. okt. 17. Boston [USA]) Újságíró, történész. 1934-ben fejezte be jogi tanulmányait a prágai Károly Egyetemen. Az 1930-as évek második felétől a Prágai Magyar Hírlap budapesti tudósítója volt. 1945 után a washingtoni magyar nagykövetség sajtóattaséja, 1947-ben emigrált. 1953–1977-ben a pittsburgi egyetemen történelmet oktatott. Újságíróként a szlovákiai magyar kisebbség problémáival és a csehszlovák–magyar kiegyezés lehetőségeinek kérdésével foglalkozott. Ő szerkesztette a Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 c. kötetet (1938). – Fm. A magyar–szlovák kérdés alapvonalai (tan., 1939); Beneš (1943); Magyar–szlovák kiegyezés (1945); Az új Közép-Európa (1998).

(* 1875. ? Eperjes, † ?) Író, publicista, lapszerkesztő. Ösi nemesi családból származott, iskoláit szülővárosában végezte, jogot hallgatott. Újságíróként helyezkedett el. A századfordulón a Pressburger Salonblattot szerkesztette Pozsonyban, 1914 és 1920 között A Társaság c. irodalmi folyóiratot Budapesten, 1921-től magyar publicista Szlovákiában. írásait ettől kezdve Hungaricus Viator néven jegyezte. – Kora jó tollú krónikása volt, különösen úti beszámolói voltak népszerűek. A lapokban, folyóiratokban megjelent fontosabb írásai: Angol emlékek, Biskra éjjel. Spanyol útleírás, Alhambra rózsái, Képek és bikaviadalok, Görög tavasz, A téli Svájc, Angol partok, Régi sárosi kastélyok és történetek.  – Fm. Törökök (útleírás, 1917). – Ir. Ványi Ferenc szerk.: Magyar irodalmi lexikon (1926).

(* 1884. dec. 23. Leibic, † 1940. jún. 16. Eperjes) Lapszerkesztő, evangélikus lelkész. Középiskolai tanulmányait Késmárkon, az evangélikus teológiai tanulmányokat Eperjesen végezte. 1917-től haláláig az eperjesi magyar–német ev. egyházközség lelkipásztora, s a helyi magyar kulturális élet egyik irányítója volt. Szerkesztette a Gyülekezeti Életet, az Evangélikus Lapot, a Luthert, rendszeresen publikált a Prágai Magyar Hírlapban. Színműveket is írt.

(* 1855. dec. 18. Eperjes – † 1930. szept. 24., Igló) Matematika-fizika szakos tanár, Magas-Tátra–kutató. 1875-ben szülővárosában érettségizett, 1879-ben a budapesti tudományegyetemen tett tanári vizsgát matematikafizika szakon. 1880–1922 között az iglói evangélikus gimnázium tanára, 1888-tól igazgatója volt. Aktív szereplője volt a város közéletének, 1891–1920 között a Magyarországi Kárpáti Egyesület elnöki tisztét is betöltötte. Jelentős mértékben hozzájárult nemcsak az Egyesület működéséhez, hanem a tátrai és a szepességi turizmus fellendüléséhez. Kezdeményezője volt a tátrai menedékházak (pl. Sziléziai-ház) és utak építésének, közreműködött a térség tudományos vizsgálatában, topográfiai felmérésében és számos írásával külföldön is népszerűsítette a Magas-Tátrát. Diákjaival gyakran túrázott a Tátrában és ilyen alkalmakkor az ösvényeket javították, turistajelzéseket helyeztek ki. A poprádi Kárpáti Múzeum megalapításában, különösen annak könyvtára létrehozásában is szerepet vállalt. 1896-ban az ő javaslatára kapta az ország legmagasabb csúcsa (ma: Gerlachfalvi-csúcs) I. Ferenc József nevét.

(* 1878. jan. 26. Eperjes, † 1941. aug. 15. Kassa) Jogász, útleírások szerzője. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a kolozsvári egyetemen 1900-ban szerzett jogi doktori oklevelet. 1901–1914 között az eperjesi Jogi Akadémia tanára volt, 1914-ben a berlini egyetemen is előadott. Az I. vh.-ban orosz hadifogságba került. Megtanult oroszul és a harkovi egyetemen közgazdaságtant adott elő. 1918-ban tért vissza Mo.-ra és a kassai magyar oktatási nyelvű jogakadémia tanára lett. 1922-ben az akadémia bezárását követően nyugdíjba vonult és visszatért Eperjesre. 1924–1928 között Eperjes polgármestere. A Magyarországi Kárpát Egyesület eperjesi osztályának választmányi tagja, 1936–1939 között a Karpathenverein alelnöki tisztét is betöltötte. Egyik alapítója volt a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Hamvait Kassáról Eperjesre szállították és ott temették el. Két tátrai és egy alpesi hegyi túráról könyvet is írt. – Fm: Három nap a Magas-Tátrában (1904); Barangolások a Magas-Tátrában (1905); A tiroli hegyek között (1904). Szocializmus és magántulajdon (1901); A törvényhatóságok és az önkéntes adófizetés ex-lex-ben (1903); Az adománygyűjtés a magyar közigazgatási jogban (1904); A magyar– horvát pénzügyi egyezmény (1905); Az adóreform (1912).

(* 1903. aug. 6. Eperjes, † ?) Színháztörténész. 1921-ben az eperjesi ev. kollégium főgimnáziumában érettségizett. Bölcsészettudományi tanulmányait Budapesten, Jénában, Párizsban és a prágai Német Egyetemen végezte német–francia szakon. 1927 és 1936 között a kassai magyar gimnáziumban tanított, s a Prágai Magyar Hírlapban, a Kassai Újságban és az Új Világban publikált. 1936-ban Budapestre ment férjhez. – Fm. Három egyetem (1926); A kassai német színészet története 1816-ig (1927).

(* 1872. ? Abaújrákos, † 1944. jan. 21. Eperjes) Történész, író. Középiskolai tanulmányait Sajógömörön, Rozsnyón, Késmárkon, az ev. teológiát Eperjesen és Greiswaldéban végezte. Az eperjesi kollégium főgimnáziumában és teológiai akadémiáján tanított, s ugyanott könyvtáros is volt. – Vallásos témájú cikkeket, elbeszéléseket, történelmi tanulmányokat írt. Az utóbbiakat főleg az Etnographiában, a Protestáns Szemlében és a Magyar Figyelőben közölte. Az eperjesi és kassai sajtóban (Eperjesi Lapok, Új Világ, Kassai Újság) sokat foglalkozott Eperjes és Sáros megye történetével. – Fm. Dicső elődök, törpe utódok (tan., 1902); A két Széchy (tan., 1903); Az 1831. évi észak-magyarországi parasztlázadás története (1938).

(* 1879. dec. 30. Eperjes, † 1963. júl. 5. Gnézda) Vadászíró, publicista. A Szepességben élt, Podolinban iskolatársa volt Krúdy Gyulának. 45 évig Szepesbélán volt tanár; foglalkozott vadvédelemmel és vadőrként is tevékenykedett. A két vh. között szerkesztette a Vadászlapot. – Fm. Ordasok (mon., 1958); Vadászkrónika (vadásztörténetek, 1959).

(* 1870. ápr. 17. Pécs [Mo.], † 1933. dec. 16. Eperjes) Jogtudós, publicista, a két vh. közötti szlovákiai magyar szellemi élet egyik meghatározó személyisége, régi eperjesi evangélikus család sarja. A pozsonyi ev. líceumban érettségizett; 1905-ben avatták az államtudományok doktorává a pécsi jogakadémián. Ezt követően többéves nyugat-európai tanulmányúton vett részt, ahol politikát, szociológiát és filozófiát hallgatott. Az 1905-ös kormányválság idején rövid időre Kassa polgármesterévé nevezték ki. 1910-től az eperjesi kollégium tanára, 1916-tól igazgatója volt. 1918 őszén az eperjesi Nemzeti Tanács elnökévé választották, a Károlyi-kormány pedig Sáros megye kormánybiztosává nevezte ki. Eperjes Csehszl.-hoz kerülése után, ill. az eperjesi jogakadémia Miskolcra való áthelyezésével Maléter a kassai jogakadémia tanára lett, ahol 1922-ig, az iskola felszámolásáig oktatott. Az 1920-as évek elejétől aktívan bekapcsolódott a szlovákiai magyar közéletbe, és a kassai szabadkőműves páholy, ill. a kisgazdapárt (Magyar Nemzeti Párt) helyi szervezetének vezető személyisége volt. 1925-ben fontos szerepet vállalt a kisgazdapárt Magyar Nemzeti Párttá való átalakulásában, később azonban kivonult az országos politikából. Az 1930-as évek elején bekapcsolódott a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság (Masaryk Akadémia) tevékenységébe, s haláláig szerkesztette annak lapját, a Magyar Figyelőt. – Fm. A magyar történelmi osztályok és a nemzeti eszme (1911); A választói reform (1912); Az athéni demokrácia (1913); A magyar kisebbség problémája a Csehszlovák Köztársaságban (Magyar Figyelő, 1933).

(* 1876. dec. 11. Maniga [Olaszország], † 1960. jan. 19. Eperjes) Műfordító. Az eperjesi ev. kollégium, majd a kassai magyar gimnázium tanára volt. A helyi lapokban és az Evangélikus Naptárban publikált. Verseket is írt, és németből fordított. A két vh. között elsőként fordított magyarra klasszikus szlovák költői alkotást, Hviezdoslav A csősz felesége c. elbeszélő költeményét (1924). A mű elé bevezető tanulmányt írt Hviezdoslavról.

(* 1893. dec. 9. Sebeskellemes (Šarišské Lúky), † 1944. Mauthausen [Ausztria]) Költő, drámaíró, műfordító. Eperjesen érettségizett (1911), Budapesten, Bécsben és Pozsonyban folytatott orvosi tanulmányokat, oklevelét ez utóbbi helyen szerezte (1917). Eperjesen volt orvos. 1941-ben származása miatt Budapestre menekült, innen hurcolták koncentrációs táborba. Verseket, elbeszéléseket, drámákat írt; több színművét bemutatták Pozsonyban, Kassán; Karambol c. színművét az USA-beli Rochesterben is előadták 1926-ban. Németből, csehből, szlovákból fordított. – Fm. A csönd karján (v., 1919); Félemberek (színmű, 1923); Haláljáték (színmű, 1926); A vihar elvonul (v., 1928); Megrúgott emberek (elb., 1929); Halhatatlanok (v., 1943); Haláljáték (vál. elb., dráma, 1976).

(* 1879. jún. 5. Eperjes, † 1963. márc. 18. Eperjes) Festő. 1899–1904 között a budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult. Eperjesen élt, középiskolai tanár volt. Munkássága gerincét a kelet-szlovákiai városrészleteket, műemlékeket ábrázoló impresszionisztikus akvarellek képezik.

(* 1875. Egyházasdengeleg [Mo.], † 1930. jún. 15. Tőketerebes) Tanár, szerkesztő, irodalomtörténész. Magyar–latin szakos tanári oklevelet szerzett Budapesten (1899). 1900-tól haláláig az eperjesi főgimnázium tanára volt. 1918 után főleg a Prágai Magyar Hírlapban publikálta cikkeit, kritikáit. Eperjesen temették el. – Fm. Sárosi Gyula élete (1898). – Ir. Sebesi Ernő (szerk.): Dr. Wallentinyi Samu emlékezete (emlékkönyv, 1933).