Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1952. október 1.

Komáromban Fellegi István igazgató vezetésével Magyar Területi Színház (Matesz) néven megalakul Csehszlovákia első állandó magyar színháza. Tizenhat alapító tagja közül tizenkettő az Állami Faluszínház magyar részlegéből, négy pedig különféle dél-szlovákiai magyar amatőr színjátszó együttesekből kerül a társulathoz.

Az Oktatásügyi Megbízotti Hivatal rendezésében kezdetét veszi Ótátrafüreden a magyar tannyelvű elemi iskolák pedagógusai számára szervezett utolsó, egyben legnagyobb tanfolyam. A Szabó Imre komáromi pedagógus vezetésével lebonyolított tízhónapos tanfolyamot 120 pedagógus végzi el.

Hibát talált?

Üzenőfal