Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1950. március 1.

A második világháború utáni első népszámlálást tartják Csehszlovákiában. Az ország összlakossága 12 338 450 fő, ezen belül Szlovákia lakossága 3 442 317 fő, akik közül 2 982 524 személy vallja magát szlovák, 354 532 magyar, 48 231 ukrán, ruszin és orosz, 40 365 cseh, 5179 német, 1808 pedig lengyel nemzetiségűnek. A magukat magyarnak vallók aránya – a kitelepítések, a lakosságcsere és a reszlovakizáció s a népszámlálás során a reszlovakizáltakra gyakorolt nyomás következtében – az 1930. évi 17,8%-ról 10,3%-ra süllyed, száma pedig az 1930-as érték (592 337) 59,8%-ára csökken. A magyar többségűként kimutatott járások száma a háború előtti 14-ről 8-ra csökken, ezek a Nagymegyeri (75,9%), Párkányi (75,6%), Dunaszerdahelyi (72,5%), Feledi (66,5%), Tornaljai (60,9%), Komáromi (59,1%), Somorjai (52,8%) és Ógyallai (51,4%) járás. A szlovákiai magyar lakosság 74,9%-a (265 729 fő) római katolikus, 20,5%-a (72 584 fő) református, 3,1%-a (10 929 fő) evangélikus, 1,2%-a (4209 fő) görög katolikus vallású, 0,1%-a (492 fő) felekezeten kívüli. A csehországi magyarok lélekszáma 13 201.

Hibát talált?

Üzenőfal