Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Szlovenszkói Magyar Színpártoló Egyesület

A magyar ellenzéki pártok kultúrreferátusának vezetője, Sziklay Ferenc szervezte meg 1923 és 1925 között. A benyújtott alapszabályokban 3 feladat szerepelt: 1. A hivatásos színészet anyagi és erkölcsi támogatása; 2. a műkedvelő színészet ügyének országos rendezése; 3. a színészutánpótlás biztosítása egy színiiskola felállítása révén. A pozsonyi teljhatalmú minisztérium az alapszabályok 1925-ben történt jóváhagyásakor csak az első feladatot hagyta meg, s az egyesület így kezdte meg működését. Anyagi támogatása évente 80-100 ezer koronát tett ki; ezenkívül hatósági (tartományi, járási és városi) segélyek is voltak, ezek szétosztásakor azonban a magyar színészetet mindig diszkriminálták. A magyarlakta városokban helyi színpártoló egyesületek is léteztek, s 1928-ban Kárpátalján is megalakult a Podkarpatszkáruszi Magyar Színpártoló Egyesület. Ennek keretében 1931-ben Podkarpatszkáruszi Színi Szövetkezetet szerveztek, amely a hatóságoktól neki juttatott koncessziót a kelet-szlovákiai színtársulatra ruházta. A kisebbségi hivatásos színészek a színpártoló egyesületek erőfeszítései ellenére állandó egzisztenciális nehézségekkel küzdöttek, ami negatívan befolyásolta a művészi színvonalat.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
FejezetIntézmények
SzerzőTuL - Turczel Lajos
Rövid URL
ID380049
Módosítás dátuma2015. május 20.

Hibát talált?

Üzenőfal