Szlovákiai Magyar Adatbank » 1922. január 1. 1922. január 1. – Szlovákiai Magyar Adatbank

1922. január 1.

1922. január 1.

Részlet T. G. Masaryk köztársasági elnök beszédéből (üzenet a nemzetgyűlésnek): „Podkarpatszka Rusz a leginkább elhanyagolt terület. A háború előtti magyar abszolutizmus és magyarosítás kihatásait éppen Podkarpatszka Ruszban érezzük leginkább. Ott sokkal inkább, mint Szlovenszkóban. A podkarpatszka ruszi polgárságot rá kell nevelni a közigazgatásra és ki kell művelni. E tekintetben igazgatásunk derekas munkát végzett. Zsatkovics kormányzó minduntalan megerősítette előttem, hogy a podkarpatszka ruszi közigazgatás tisztességes, sokkal tisztességesebb, mint amilyen a régi rezsim alatt volt. – De Podkarpatszka Ruszban nagy előszeretettel művelik az ún. magas politikát. Kivált az intelligencia jelentős része, amely elidegenült a néptől, űz meddő pártpolitikát a politikátlan nép rovására. – Podkarpatszka Ruszban, mint Szlovenszkón is, végre kell hajtani a földbirtokreformot, de ugyanakkor a népet meg kell nevelni a földművelésre, eddig a túlságosan külterjes gazdálkodást szokta meg, kivált a legelőgazdálkodást. Magától értetődik, hogy eredményes közigazgatási reformok a lakosság műveltségét követelik meg, az iskola és a közművelődési tevékenység ezért oly halaszthatatlan követelés. E tekintetben már szintén sokat végeztünk, de három év alatt nem lehet behozni, amit egész korok hanyagoltak el.” „Nézetem szerint a cseh–német kérdés a legfontosabb, sőt tulajdonképpen csak ez az egy kérdésünk van. Szlovenszkó és Podkarpatszka Rusz kérdése sokkal könnyebb. Nemzeti kisebbségeink kérdésénél meg kell különböztetnünk kisebbségeinket kvantitás és kvalitás alapján. Sablonos megoldás nem lehetséges.” „A republikánus és demokratikus politikának minden téren kulturálisnak kell lennie a szó legjobb értelmében, igazi demokrácia műveltség nélkül lehetetlen.”

Hibát talált?

Üzenőfal