Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések

Község a Komáromi járásban, a Kisalföldön, a Duna bal partján, a Zsitva folyó torkolatánál, Komáromtól K-re. L: [1921] – 1315, ebből 1258 (95,7%) magyar, 35 (2,7%) szlovák; [2011] – 725, ebből 653 (90,1%) magyar, 67 (9,2%) szlovák nemzetiségű. A: [2011] – 673 (92,8%) magyar, 48 (6,6%) szlovák. V: [2011] – 353 r. k., 275 ref., 3 gör. kat., 2 ev. – ~ba, ill. a hozzá tartozó Baloghpusztára már a két vh. közötti kolonizáció, majd pedig a második vh. utáni belső telepítések során szlovák telepesek költöztek. Ref. temploma egy 1697-ben emelt templom helyén 1834-ben, r. k. (Szűz Mária-) temploma 1833-ban épült klasszicista stílusban, a Dunán a 20. sz. közepéig 18 hajómalom működött. A ~hoz tartozó Zsitvatő pusztán késő avarkori temető 83 sírját tárták fel, s itt található az 1606. évi zsitvatoroki béke emlékműve (2006). 1988 óta évente ~on és az 1990-ig közigazgatásilag hozzá tartozott Virten rendezik meg a Baróti Szabó Dávid Napokat. A 21. sz. elején 1–4. évf.-os magyar tanítási nyelvű alapiskolával rendelkezett.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Települések
TelepülésDunaradvány [Radvaň nad Dunajom]
SzerzőPÁ - Popély Árpád
Rövid URL
ID372672
Módosítás dátuma2015. január 24.

Hibát talált?

Üzenőfal