Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 6 7 8
227 találat

Könyvek/Irások.: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931): 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931): 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 274–280. p. Benne: Az Erdélyi Tudósító fiatalok száma. Demeter Béla: Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok (Erdélyi Fiatalok falufüzete 3. sz.) Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét (Erdélyi Fiatalok falufüzete 2. sz.) K. B.: Oswald Spengler: Gép és ember (Korunk Szava cikke) Venczel József: Dömötör Sándor: A néprajzi gyűjtés. Tájékoztató a “Turul” Szövetség pályázatához (Budapest, 1932) Kovács Gyula: Szabad egy szóra? (Rozsnyó, 1932) A munkaiskola pedagógiája (kiadja Dr. vitéz Málnási Ödön) Pintér József: Munkásifju mozgalmak. (Szt. László nyomda) (R. E.): Gável Béla: Elveszett esztendők. (Munkács, 1931) Körmendi Ferenc: A budapesti kaland. (Pantheon Kiadó) Török Sándor: Az idegen város (Budapest, Franklin-társulat 1932) Uj Szó. Szerkeszti Barta Lajos. „Le Mois Synthése de l’activité mondiale” (Havi folyóirat indult Párisban) Lóska Béla: Wladimir Jankélévitsch: Bergson. (Alcan, Paris, 1931) (H. S.): Bergson: „Az erkölcsnek és a vallásnak két forrása.” [Dr. Horváth Sándor O. P. – Aquinói Szent Tamásról írt műve olaszul jelenik meg.] (L.B.): Goyau G.: Le Catholicisme, Alcan, Paris, 1931 (L.B.): Robert Linhardt: Undeser Glaube (Lóska B.): Henri Gouhier: La vie D’Auguste Comte. (Gallinard, Paris, 1931)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Új Szó (folyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508919
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom szociális kérdés.: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….: 1. évf. 1932. június (július–aug.) – 6–7. sz., 265–273. p. Benne: Dr. Pfeiffer Miklós: Gasparri Péter bíboros születésnapja. Bergou Imre O. P.: P. Braito Szilveszter M. O. P., Dömök Lothár: Dr. Piffl Frigyes Gusztáv bécsi biboros-érsekkel Albert Thomas halálához. Új pápai körlevél jelent meg. Svájc szövetségi elnökévé Giuseppe Motta-t választotta. Dr. Schmid Grüneck György churi püspök elhunyt. Franz Werfel nyilatkozatát hozta a „Neue Freie Presse (Korunk Szava) Az első katolikus irányu bölcseleti kongresszus Prágában lesz megtartva. L’Aube” címen indult meg Párisban egy új kat. napilap. [A bolseviki színművészet irányáról – Kowalski K.: „A fekete csuha” darabjáról.] Olvasóink köréből – [munkás-körökből vették az írást] [A szovjetorosz filmtervekkel foglalkozva a Schönere Zukunft írása.] Az orvos és a lélek (Rhein – Main. Volkszeitung). Egészségügy a gyarmatokon – orvoskongresszus Bécsben. Ötmillió rabszolga! A londoni rabszolgaellenes társaság szerint. A pápa berlini követe, Orsenigo Cesare érsek beszéde Berlinben. Az Egyesült Államok és a gazdasági válság. Magyarországon a mult évi termeléseredmények. A „Pax Romana” ezidei kongresszusa. A Birodalminémet Katolikus Akadémiai Szövetség (Akademikerverband) összejövetele A Pápai Tudományos Akadémia ülése. A Milánói Katolikus Egyetem fennállásának 10 éves évfordulója. A kat. tudományos intézetek közül Rómában 10 szolgál felsőbb tanulmányok végzésére. Bányászpapok és bányamunkások közös konferenciája. Lelkigyakorlatok politikusok részére Városi munkanélküli ifjak falusi kitelepítésével mezei munkára… Az Északamerikai Egyesült Államokban jelent meg Miriam Teréz Oregon államnak a nők ipari munkájára vonatkozó törvényei.…, A munkanélküliség aránya a szervezett munkásság körében A katolikus Szociális tevékenység Intézete (Olaszország) pályadíja. Az amerikai katolikusok hír szerint tiltakoznak….

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / szemelvény
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508918
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom Szociális kérdés.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.: 1. évf. 1932. május – 5. sz., 194–198. p. Benne: [A katonai szolgálati időről ír a Das Neue Reich] Katolicizmus és irodalom (Brisits Frigyes előadásából). Nemzetközi kat. kongresszus az istentelen propaganda elleni védekezésről. [Domenico Angelini jogtudor a szerkesztőség munkatársa lett] Belgiumi Boerenbond szövetség csoportvezetői kurzusa. A római állami egyetem nagyméretű kibővítéseket nyer. Amit elhallgatnak. (Thomas Mann, H.G.Wells, Sigrid Undset) A franciaországi sajtó. Az Északamerikai Egyesült Államok kat. jellegű felsőbb iskolái. Goethe és a katolicizmus címen hoz érdekes tanulmányt az Illustrazione Vaticana. A vatikáni rádiószolgálat kiépítése. A francia inteligenciának az Egyházba való visszatéréséről. Liturgikus hét Kassán. A németországi katolikus pályaudvari szolgálat ellátásáról (Schönere Zukunft). [A német elnökválasztások és a német katolikusok állásfoglalásáról cikkez a bécsi Reichspost.] Hollandiában Jansen Utrechti érsek körlevelet bocsátott ki. Az intenzív katolikus élet jele Hollandiában. (Das Neue Reich) A Német Kat. Iskola Szövetségnek Csehszlovákiában 340 intézet a tagja. Catholic Action Society – angol kat. intézmény. A japán–kínai hadizónában 870 kat. misszionárius müködik. Lon–Cseng–Csiang, Kina volt miniszterelnöke Brüggeben. (Erdélyi Tudósitó) Indiában most lett megszervezve a kat. akció pánindiai egyesülete. [Az Amerikai Egyesült Államok kórházi statisztikája.] Pozsonyi olvasóink és pozsonyi átutazóink figyelmébe. Bennszülött papok és püspökök fontossága a missziós területeken. Tanfolyamok a kat. akcióról Lengyelországban.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / szemelvény
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508887
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom Szociális kérdés.: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149–153. p. Benne: [Korompai József dr.a szerkesztőség munkatársa lett] Angliában a katolikus akció a legjobban van szervezve. (Erdélyi Tudósító) Az Amer. Egyes. Államok területén jelenleg 27 millió a kat. száma. [Róma és latium munkásszervezetei tiltakozása] Az alsó ausztriai keresztény szakszervezetek kimutatása. [New-York állam egészségügyi hivatala fölhívást tesz közzé a tejtermelőkhöz]. [ A Karitasz kassai fiókja beszámolója] [Verdier Párisi biboros érsek megkezdte az ünnepélyes szentmisék sorozatát] [A kat. lengyel írók gyűlést tartottak] [A szabadgondolkodó Unamuno tiltakozása] Szlovenszkó, mint adófizető Az európai szocializmus parlamenti erejéről hoz érdekes kimutatást a délamerikai „Criterio” lap. Bolseviki körök véleménye XI. Pius pápa tevékenységéről A lengyelek harca a katolikus jogokért. Regnum a cime a kalocsai gimnázium ifjúsági lapjának. [Grieger Miklós sóstói plébános felszólalása] [VOX cimen a cseh katolikus írók szövetsége kiadásában lap indul.]: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149–153. p. Benne: [Korompai József dr.a szerkesztőség munkatársa lett] Angliában a katolikus akció a legjobban van szervezve. (Erdélyi Tudósító) Az Amer. Egyes. Államok területén jelenleg 27 millió a kat. száma. [Róma és latium munkásszervezetei tiltakozása] Az alsó ausztriai keresztény szakszervezetek kimutatása. [New-York állam egészségügyi hivatala fölhívást tesz közzé a tejtermelőkhöz]. [ A Karitasz kassai fiókja beszámolója] [Verdier Párisi biboros érsek megkezdte az ünnepélyes szentmisék sorozatát] [A kat. lengyel írók gyűlést tartottak] [A szabadgondolkodó Unamuno tiltakozása] Szlovenszkó, mint adófizető Az európai szocializmus parlamenti erejéről hoz érdekes kimutatást a délamerikai „Criterio” lap. Bolseviki körök véleménye XI. Pius pápa tevékenységéről A lengyelek harca a katolikus jogokért. Regnum a cime a kalocsai gimnázium ifjúsági lapjának. [Grieger Miklós sóstói plébános felszólalása] [VOX cimen a cseh katolikus írók szövetsége kiadásában lap indul.]: 1. évf. 1932. április – 4. sz., 149–153. p. Benne: [Korompai József dr.a szerkesztőség munkatársa lett] Angliában a katolikus akció a legjobban van szervezve. (Erdélyi Tudósító) Az Amer. Egyes. Államok területén jelenleg 27 millió a kat. száma. [Róma és latium munkásszervezetei tiltakozása] Az alsó ausztriai keresztény szakszervezetek kimutatása. [New-York állam egészségügyi hivatala fölhívást tesz közzé a tejtermelőkhöz]. [ A Karitasz kassai fiókja beszámolója] [Verdier Párisi biboros érsek megkezdte az ünnepélyes szentmisék sorozatát] [A kat. lengyel írók gyűlést tartottak] [A szabadgondolkodó Unamuno tiltakozása] Szlovenszkó, mint adófizető Az európai szocializmus parlamenti erejéről hoz érdekes kimutatást a délamerikai „Criterio” lap. Bolseviki körök véleménye XI. Pius pápa tevékenységéről A lengyelek harca a katolikus jogokért. Regnum a cime a kalocsai gimnázium ifjúsági lapjának. [Grieger Miklós sóstói plébános felszólalása] [VOX cimen a cseh katolikus írók szövetsége kiadásában lap indul.]

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szemelvény / szociális kérdés / Karitasz (Kassa)
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508856
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek/Irások.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 112–114. p. Benne: Marczell Mihály Dr.: A bontakozó élet című többkötetes pedagógiai munka első kötete. Dr. Schütz Antal: „Krisztus” Sík Sándor verseskötete: Fekete kenyér (A Nap cikke) Dr. Jankovics Nelly írja: Enrica von Handel Mazetti: Frau Maria. Eugéne Julien: L´évangile nécessaire Á L´ordre International. Paris, Bloud et Gay. Kristenkreuz oder Hakenkreuz című röpirat Kölni Katolische Tat Verlag kiadásában. Otto Lehmann-Rusbüldt die Revolution des Friedens. (Berlin, E. Laube, 1932). Halász Gyula: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931). Griger Miklós Dr. Krisztus helyett követségben. P. [J.] de la Vaissiére: La Théorie Pszchoanalitique de Freud. (Beauchesne, paris 1930) Dr. Heinrich Getzeny: Kapitalizmus u. Sozializmus im Lichte der neueren, insbesondere katholischen Gesellschaftslehre (RM. Verlag Friedrich Pustet Leipzig, 1932) Sigfrid Unset: Begenungn und Trenuzgez.(Kösel-Pustet). Georgas Guitton: „La vie Ardente et Féconde de Léon Harmel”. Somfay Margit: Fészekrakók. (Szent István kiadó): 1. évf. 1932. március – 3. sz., 112–114. p. Benne: Marczell Mihály Dr.: A bontakozó élet című többkötetes pedagógiai munka első kötete. Dr. Schütz Antal: „Krisztus” Sík Sándor verseskötete: Fekete kenyér (A Nap cikke) Dr. Jankovics Nelly írja: Enrica von Handel Mazetti: Frau Maria. Eugéne Julien: L´évangile nécessaire Á L´ordre International. Paris, Bloud et Gay. Kristenkreuz oder Hakenkreuz című röpirat Kölni Katolische Tat Verlag kiadásában. Otto Lehmann-Rusbüldt die Revolution des Friedens. (Berlin, E. Laube, 1932). Halász Gyula: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931). Griger Miklós Dr. Krisztus helyett követségben. P. [J.] de la Vaissiére: La Théorie Pszchoanalitique de Freud. (Beauchesne, paris 1930) Dr. Heinrich Getzeny: Kapitalizmus u. Sozializmus im Lichte der neueren, insbesondere katholischen Gesellschaftslehre (RM. Verlag Friedrich Pustet Leipzig, 1932) Sigfrid Unset: Begenungn und Trenuzgez.(Kösel-Pustet). Georgas Guitton: „La vie Ardente et Féconde de Léon Harmel”. Somfay Margit: Fészekrakók. (Szent István kiadó): 1. évf. 1932. március – 3. sz., 112–114. p. Benne: Marczell Mihály Dr.: A bontakozó élet című többkötetes pedagógiai munka első kötete. Dr. Schütz Antal: „Krisztus” Sík Sándor verseskötete: Fekete kenyér (A Nap cikke) Dr. Jankovics Nelly írja: Enrica von Handel Mazetti: Frau Maria. Eugéne Julien: L´évangile nécessaire Á L´ordre International. Paris, Bloud et Gay. Kristenkreuz oder Hakenkreuz című röpirat Kölni Katolische Tat Verlag kiadásában. Otto Lehmann-Rusbüldt die Revolution des Friedens. (Berlin, E. Laube, 1932). Halász Gyula: A katolikus megujhodás Franciaországban. (Sopron, 1931). Griger Miklós Dr. Krisztus helyett követségben. P. [J.] de la Vaissiére: La Théorie Pszchoanalitique de Freud. (Beauchesne, paris 1930) Dr. Heinrich Getzeny: Kapitalizmus u. Sozializmus im Lichte der neueren, insbesondere katholischen Gesellschaftslehre (RM. Verlag Friedrich Pustet Leipzig, 1932) Sigfrid Unset: Begenungn und Trenuzgez.(Kösel-Pustet). Georgas Guitton: „La vie Ardente et Féconde de Léon Harmel”. Somfay Margit: Fészekrakók. (Szent István kiadó)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508835
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom Szociális kérdések.: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…: 1. évf. 1932. március – 3. sz., 107–110. p. Benne: [Hétezer mérnök tagja a francia katolikus mérnök-szövetségnek] Katolikus nagygyűlést kiván a Život januári vezércikkében. A mexikói vallásüldözés ujra fölujult. A női szerzetes rendek jótékonysági és kulturális munkája Németországban. Kat. apácaiskolák Németországban. Kina katolikusainak száma. A pápához fordult Kína népszövetségi delegációjának elnöke. [Jaquinot jezsuita atya kezdeményezésére kötöttek a harcoló japánok és kinaiak négyórás fegyverszünetet] Hatalmas nyilvános népgyűlés tüntetett a lefegyverzés mellett a londoni Albert Hall nagytermében. [A képmutató keresztényekről tartott előadást P. Csávossy Elemér S. J.] Repülőgép a hitterjesztés szolgálatában. [A Život-ban Fuchs Alfréd dr. „Riport a perifériákon” cimen írt cikkét közlik]. [Kordács Ferenc volt prágai érsek 80 éves születésnapja.] [Utépítő munkások lelkigondozása Ausztriában]. [A National Catholic Wel Fare Conference-ről írtak a Korunk Szava lapban]. Szövetkezeti alapon tudják csak fönntartani magukat az Észak-Kanadai eszkimók. Új potemkin falvak. [Leninnek egy a katolicizmusról tett nyilatkozata a Schönere Zukunft lapban (1931/november29, 216 p.)]./ 25 000 munkanélkülit vezetett Hoover elnök elé…

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szociális kérdések / Katolikus Nagygyűlés
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508833
Módosítás dátuma2021. február 23.

Társadalom, szociális kérdés.: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….: 1. évf. 1932. február – 2. sz., 67–72. p. Benne: A Kat. Munkásliga Belgiumban. Quadragesimo anno és az osztrák munkásság. A munkanélküliek száma Csehszlovákiában 1931 (Politika folyóirat) Csicserin volt külügyi szovjet-népbiztos mint utcai koldus. Verdier kardinális. Ingyenes autótanfolyam munkások és munkanélküliek számára. A két világhírű katolikus író Chesterton és Sigrid Unset is aláírták a PEN Klub kiáltványát. A Kolping egyesületek. Katolikusok a világbékéért. A hadügyminiszter feladata. Szocjetorosz [Szovjetorosz] előretörés-t mutat az a táblázat, amelyet a Reichspost ismertet… Egy ír munkás boldoggáavatási pöre. Öngyilkosok statisztikája. Serédi Jusztinián Magyarország hercegprímása karácsony alkalmával nagyszerű cikket irt a Korunk Szavába. A szovjet állami bankjainak bankjegyforgalma… P. Bangha Béla S. J. a kiváló kat. publicista… Aalberse holland munkaügyi miniszter. Az Osztrák Kat. Népszövetség. A jelenlegi kettős morál. A Tökéletes hitvesi ideál, mint az uj kor szentségi tipusa. Az elválások száma Katolikus nőszövetséget akarunk! Korunk Szava-ról emlékeztünk meg első számban. AQU. Szt. Tamás summájának cseh forditását adják ki az olmützi dominikánusok. Új francia katolikus napilap indul Párisban/ Louis Veuillot (1813–1883). Ölvedi Lászlónak… pályafutását ismerteti a Magyar Kultúrában Gábor Géza. Szinház és a kat. szociális propaganda. Egy kat. film sikere Japánban. Francia kat. filmmunka. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 50 rádióleadó állomás van. Szovjet vezetők a katolicizmusról….

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címketársadalom / rövidhír / szociális kérdések
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508815
Módosítás dátuma2021. február 23.

Szemle.: 1. évf. 1932. január – 1. sz., 30–33. p. Benne: [Néhány adat a mammut jövedelmekről. A világbéke és mi katolikusok. A munkaadók és a munkások hibáiról. A világ aranykészlete. Szabad-e megházasodni a bankszolgának? A gazdasági világkrízis legkifejezőbb mutatója (Život 1931/július, Dr. Doležal). Szociális kérdés és katolikus akció. (Kultúra, Dr. Škrábik). Marxista kritika a francia szakszervezeti mozgalomról. A Sajó Vidék a freivaldaui véres sortűzről ír. Erdélyi lapok címen katolikus napilap indul Erdélyben.: 1. évf. 1932. január – 1. sz., 30–33. p. Benne: [Néhány adat a mammut jövedelmekről. A világbéke és mi katolikusok. A munkaadók és a munkások hibáiról. A világ aranykészlete. Szabad-e megházasodni a bankszolgának? A gazdasági világkrízis legkifejezőbb mutatója (Život 1931/július, Dr. Doležal). Szociális kérdés és katolikus akció. (Kultúra, Dr. Škrábik). Marxista kritika a francia szakszervezeti mozgalomról. A Sajó Vidék a freivaldaui véres sortűzről ír. Erdélyi lapok címen katolikus napilap indul Erdélyben.: 1. évf. 1932. január – 1. sz., 30–33. p. Benne: [Néhány adat a mammut jövedelmekről. A világbéke és mi katolikusok. A munkaadók és a munkások hibáiról. A világ aranykészlete. Szabad-e megházasodni a bankszolgának? A gazdasági világkrízis legkifejezőbb mutatója (Život 1931/július, Dr. Doležal). Szociális kérdés és katolikus akció. (Kultúra, Dr. Škrábik). Marxista kritika a francia szakszervezeti mozgalomról. A Sajó Vidék a freivaldaui véres sortűzről ír. Erdélyi lapok címen katolikus napilap indul Erdélyben.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508793
Módosítás dátuma2021. február 23.

Színház/film/rádió.: 1. évf. 1932. január – 1. sz., 28–29. p. Benne: Pototzky Béla: A Felujitott János Vitéz bemutatója a budapesti Operaházban. Katolikus óra a Párisi rádióban. A Budapesti Katolikus Egyetemi Ifjúság kérése. Ujból egy afrikai filmet forgatnak a mozik.(Korunk Szava cikke) A katolikus film kérdése mindegyre aktuálisabb lesz. Hollandiában a mult év októberében volt az első katolikus mozikongresszus. Belgiumban a “Keresztény munkásifjuság” filmosztálya. Filmkrónika. (Schönere Zukunft cikke): 1. évf. 1932. január – 1. sz., 28–29. p. Benne: Pototzky Béla: A Felujitott János Vitéz bemutatója a budapesti Operaházban. Katolikus óra a Párisi rádióban. A Budapesti Katolikus Egyetemi Ifjúság kérése. Ujból egy afrikai filmet forgatnak a mozik.(Korunk Szava cikke) A katolikus film kérdése mindegyre aktuálisabb lesz. Hollandiában a mult év októberében volt az első katolikus mozikongresszus. Belgiumban a “Keresztény munkásifjuság” filmosztálya. Filmkrónika. (Schönere Zukunft cikke): 1. évf. 1932. január – 1. sz., 28–29. p. Benne: Pototzky Béla: A Felujitott János Vitéz bemutatója a budapesti Operaházban. Katolikus óra a Párisi rádióban. A Budapesti Katolikus Egyetemi Ifjúság kérése. Ujból egy afrikai filmet forgatnak a mozik.(Korunk Szava cikke) A katolikus film kérdése mindegyre aktuálisabb lesz. Hollandiában a mult év októberében volt az első katolikus mozikongresszus. Belgiumban a “Keresztény munkásifjuság” filmosztálya. Filmkrónika. (Schönere Zukunft cikke)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír
FejezetFilm/színház/művészet rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID508791
Módosítás dátuma2021. február 23.

Ifjúsági kérdések.: 1. évf. 1932. január – 1. sz., 24–25. p. Benne: A munkásifjúság és az egyetemisták (ankét a Stimmen der Jugend-ben). Helyet a fiataloknak (La parole universitaire – Abbé Ryckmanns). P. Tornyos Gyula S. J.: Forradalmak fényénél.(Korunk Szava). Dr. Szvatkó Pál: Kényes ifjúsági kérdések (Prágai Magyar Hírlap). Fényes István: Ifjúsági mozgalmainkról (Világosság 1931/9–10.sz.) Rády Elemér: Uj generációk (Virágoskert 1931/december): 1. évf. 1932. január – 1. sz., 24–25. p. Benne: A munkásifjúság és az egyetemisták (ankét a Stimmen der Jugend-ben). Helyet a fiataloknak (La parole universitaire – Abbé Ryckmanns). P. Tornyos Gyula S. J.: Forradalmak fényénél.(Korunk Szava). Dr. Szvatkó Pál: Kényes ifjúsági kérdések (Prágai Magyar Hírlap). Fényes István: Ifjúsági mozgalmainkról (Világosság 1931/9–10.sz.) Rády Elemér: Uj generációk (Virágoskert 1931/december): 1. évf. 1932. január – 1. sz., 24–25. p. Benne: A munkásifjúság és az egyetemisták (ankét a Stimmen der Jugend-ben). Helyet a fiataloknak (La parole universitaire – Abbé Ryckmanns). P. Tornyos Gyula S. J.: Forradalmak fényénél.(Korunk Szava). Dr. Szvatkó Pál: Kényes ifjúsági kérdések (Prágai Magyar Hírlap). Fényes István: Ifjúsági mozgalmainkról (Világosság 1931/9–10.sz.) Rády Elemér: Uj generációk (Virágoskert 1931/december)

1 6 7 8
227 találat