Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 9
260 találat

Könyvek – írások.: 6. évf. 1937. április–május – 4–5. (56.) sz., 214–217. p. Benne: Illyés Gyula: Petőfi. / recenzálta H. I. Dr. Horn József: A közigazgatási ismeretek könyve. / recenzálta Dr. Baráth Béla. (Bp., Kir. Egyet. Nyomda, 1935.) Cseh katolikus könyvek. ”Mindenki könyve”. [A SzKIE kötete.] Volly István: Népi játékszín. / recenzálta Veress Sándor. (Bp., Népműv. Titk. Orsz. Szöv., 1935.) A Magyar Kultúra. Szülőföldünk. [Optimista regények.]: 6. évf. 1937. április–május – 4–5. (56.) sz., 214–217. p. Benne: Illyés Gyula: Petőfi. / recenzálta H. I. Dr. Horn József: A közigazgatási ismeretek könyve. / recenzálta Dr. Baráth Béla. (Bp., Kir. Egyet. Nyomda, 1935.) Cseh katolikus könyvek. ”Mindenki könyve”. [A SzKIE kötete.] Volly István: Népi játékszín. / recenzálta Veress Sándor. (Bp., Népműv. Titk. Orsz. Szöv., 1935.) A Magyar Kultúra. Szülőföldünk. [Optimista regények.]: 6. évf. 1937. április–május – 4–5. (56.) sz., 214–217. p. Benne: Illyés Gyula: Petőfi. / recenzálta H. I. Dr. Horn József: A közigazgatási ismeretek könyve. / recenzálta Dr. Baráth Béla. (Bp., Kir. Egyet. Nyomda, 1935.) Cseh katolikus könyvek. ”Mindenki könyve”. [A SzKIE kötete.] Volly István: Népi játékszín. / recenzálta Veress Sándor. (Bp., Népműv. Titk. Orsz. Szöv., 1935.) A Magyar Kultúra. Szülőföldünk. [Optimista regények.]

Részletek

Könyvek/irasok.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 461–464. p. Benne: [Érsekújvár címen hetilap indult]. Szomory Dezső: Gyuri. / recenzálta P.L. (Athenaeum, Bp., 1932) Zilahy Lajos: A lélek kialszik./ recenzálta Rády Elemér. Makai János: Germánia új utakon. / recenzálta M.L. (Danubi R.T. Kiadása, 1932) Erdőházi Hugó: Legyen szüret. / recenzálta R. E. (Költemények, Komárom, 1932) Dénes Tibor: Kaffka Margit. Emil Ludwig: Mussolini vallomásai. / recenzálta R. E. (Bp., Athenaeum, 1932) Gergely Jolán: A mai leányok útja. / recenzálta R. E. (Bp., Élet kiadása, 1932) Stuhlmann Patrik dr.: Az ifjúkor lélektana. / recenzálta Branna József. (Bp.,1932) Socialistische und Christliche Kinderfreundebewegung von Dr. Konrad Algermissen. (Verlag Joseph Giesel Hannover J. S.)(A Nap cikke) Herwig Ferenc: Farkasok között. / recenzálta K. S., fordította Müller Lajos S. J. (Bp., 1932, Korda kiadó) les Grandes Activités de la Société des Nations./ recenzálta H. J.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 461–464. p. Benne: [Érsekújvár címen hetilap indult]. Szomory Dezső: Gyuri. / recenzálta P.L. (Athenaeum, Bp., 1932) Zilahy Lajos: A lélek kialszik./ recenzálta Rády Elemér. Makai János: Germánia új utakon. / recenzálta M.L. (Danubi R.T. Kiadása, 1932) Erdőházi Hugó: Legyen szüret. / recenzálta R. E. (Költemények, Komárom, 1932) Dénes Tibor: Kaffka Margit. Emil Ludwig: Mussolini vallomásai. / recenzálta R. E. (Bp., Athenaeum, 1932) Gergely Jolán: A mai leányok útja. / recenzálta R. E. (Bp., Élet kiadása, 1932) Stuhlmann Patrik dr.: Az ifjúkor lélektana. / recenzálta Branna József. (Bp.,1932) Socialistische und Christliche Kinderfreundebewegung von Dr. Konrad Algermissen. (Verlag Joseph Giesel Hannover J. S.)(A Nap cikke) Herwig Ferenc: Farkasok között. / recenzálta K. S., fordította Müller Lajos S. J. (Bp., 1932, Korda kiadó) les Grandes Activités de la Société des Nations./ recenzálta H. J.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 461–464. p. Benne: [Érsekújvár címen hetilap indult]. Szomory Dezső: Gyuri. / recenzálta P.L. (Athenaeum, Bp., 1932) Zilahy Lajos: A lélek kialszik./ recenzálta Rády Elemér. Makai János: Germánia új utakon. / recenzálta M.L. (Danubi R.T. Kiadása, 1932) Erdőházi Hugó: Legyen szüret. / recenzálta R. E. (Költemények, Komárom, 1932) Dénes Tibor: Kaffka Margit. Emil Ludwig: Mussolini vallomásai. / recenzálta R. E. (Bp., Athenaeum, 1932) Gergely Jolán: A mai leányok útja. / recenzálta R. E. (Bp., Élet kiadása, 1932) Stuhlmann Patrik dr.: Az ifjúkor lélektana. / recenzálta Branna József. (Bp.,1932) Socialistische und Christliche Kinderfreundebewegung von Dr. Konrad Algermissen. (Verlag Joseph Giesel Hannover J. S.)(A Nap cikke) Herwig Ferenc: Farkasok között. / recenzálta K. S., fordította Müller Lajos S. J. (Bp., 1932, Korda kiadó) les Grandes Activités de la Société des Nations./ recenzálta H. J.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió / Érsekújvár (folyóirat)
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID509026
Módosítás dátuma2021. február 23.

Szociális/kulturális/gazdasági kérdések.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeszociális problémák / mozgalmak / gazdasági kérdések
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID509025
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2 3 9
260 találat