Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 4 5 18
519 találat

Könyvek – Írások.: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 189–192. p. Benne: Kocsis László új versei. / recenzálta Angyal Endre (Falum képeskönyve. Bp. Szt. István–társulat) Karay Gyula: A Magyar művészeti szakirodalomról. (Bíró József: Európa festészete. / Kampis Antal: Magyar faszobrok. / Pátzay Pál: Szinnyei Merse Pál. ) Féja Géza: A felvilágosodástól a sötétedésig. / recenzálta Sinkó Ferenc Csery–Clauser Mihály: Széchenyi napjai. / recenzálta Sinkó Ferenc: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 189–192. p. Benne: Kocsis László új versei. / recenzálta Angyal Endre (Falum képeskönyve. Bp. Szt. István–társulat) Karay Gyula: A Magyar művészeti szakirodalomról. (Bíró József: Európa festészete. / Kampis Antal: Magyar faszobrok. / Pátzay Pál: Szinnyei Merse Pál. ) Féja Géza: A felvilágosodástól a sötétedésig. / recenzálta Sinkó Ferenc Csery–Clauser Mihály: Széchenyi napjai. / recenzálta Sinkó Ferenc: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 189–192. p. Benne: Kocsis László új versei. / recenzálta Angyal Endre (Falum képeskönyve. Bp. Szt. István–társulat) Karay Gyula: A Magyar művészeti szakirodalomról. (Bíró József: Európa festészete. / Kampis Antal: Magyar faszobrok. / Pátzay Pál: Szinnyei Merse Pál. ) Féja Géza: A felvilágosodástól a sötétedésig. / recenzálta Sinkó Ferenc Csery–Clauser Mihály: Széchenyi napjai. / recenzálta Sinkó Ferenc

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1942
Rövid URL
ID510988
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 188–189. p. Benne: Honvédeink kint a fronton kemény tél elé néznek…. Néha az alvilág legkegyetlenebb eszközeivel készítenek ki minálunk embereket. A pettyes kisasszonyokról írt színdarabot Endrődi Béla. Októberben a Katolikus Akció megrendezi a szokásos katolikus nagygyűlést. Kritikusaink az írók és kritikusok érzékenységéről vitatkoznak… A legérdekedebb könyvek közé tartozik Makkai János Urambátyám országa című könyve. A kritikusok vitatkozásánál sokkal komolyabb probléma számunkra a marakodás.: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 188–189. p. Benne: Honvédeink kint a fronton kemény tél elé néznek…. Néha az alvilág legkegyetlenebb eszközeivel készítenek ki minálunk embereket. A pettyes kisasszonyokról írt színdarabot Endrődi Béla. Októberben a Katolikus Akció megrendezi a szokásos katolikus nagygyűlést. Kritikusaink az írók és kritikusok érzékenységéről vitatkoznak… A legérdekedebb könyvek közé tartozik Makkai János Urambátyám országa című könyve. A kritikusok vitatkozásánál sokkal komolyabb probléma számunkra a marakodás.: 1. évf. 1942. szept. – 6. sz., 188–189. p. Benne: Honvédeink kint a fronton kemény tél elé néznek…. Néha az alvilág legkegyetlenebb eszközeivel készítenek ki minálunk embereket. A pettyes kisasszonyokról írt színdarabot Endrődi Béla. Októberben a Katolikus Akció megrendezi a szokásos katolikus nagygyűlést. Kritikusaink az írók és kritikusok érzékenységéről vitatkoznak… A legérdekedebb könyvek közé tartozik Makkai János Urambátyám országa című könyve. A kritikusok vitatkozásánál sokkal komolyabb probléma számunkra a marakodás.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkesajtó / könyvismertető / Katolikus Akció / irodalom / front / Katolikus Nagygyűlés
FejezetKérdések vonalán rovat
Kiadás éve1942
Rövid URL
ID510987
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 1. évf. 1942. május – 2. sz., 54–55. p. Benne: Szavát kellene hallatnia a magyar ifjúságnak bizonyos kérdésekben. Kisebbésgi sorsot járt magyarok őszinte érdeklődésével tekintünk a szlovákiai magyarság felé. A pálmát, ha sorra vennénk színházi hetilapjainkat, a Film, Színház, Irodalom nyerné. Érdekes hirdetéssel találkozhatott néhány héttel ezelőtt az olvasó a napilapban. Az egyik napilapban hosszú riportsorozat számolt be a bálozó és dolgozó úrilányokról. Szüllő Géza a komáromi diákmenza húszesztendős jubileumáról írt vezércikket lapjába, a Pesti Hírlapba. Ha felelősséget kell vállalni valamiért, egyszerre visszavonulnak az emberek. A szlovákiai SZMKE újra megkezdte munkáját. A művészek együttmunkálódásáról olvashatunk az Építészet legújabb számában.: 1. évf. 1942. május – 2. sz., 54–55. p. Benne: Szavát kellene hallatnia a magyar ifjúságnak bizonyos kérdésekben. Kisebbésgi sorsot járt magyarok őszinte érdeklődésével tekintünk a szlovákiai magyarság felé. A pálmát, ha sorra vennénk színházi hetilapjainkat, a Film, Színház, Irodalom nyerné. Érdekes hirdetéssel találkozhatott néhány héttel ezelőtt az olvasó a napilapban. Az egyik napilapban hosszú riportsorozat számolt be a bálozó és dolgozó úrilányokról. Szüllő Géza a komáromi diákmenza húszesztendős jubileumáról írt vezércikket lapjába, a Pesti Hírlapba. Ha felelősséget kell vállalni valamiért, egyszerre visszavonulnak az emberek. A szlovákiai SZMKE újra megkezdte munkáját. A művészek együttmunkálódásáról olvashatunk az Építészet legújabb számában.: 1. évf. 1942. május – 2. sz., 54–55. p. Benne: Szavát kellene hallatnia a magyar ifjúságnak bizonyos kérdésekben. Kisebbésgi sorsot járt magyarok őszinte érdeklődésével tekintünk a szlovákiai magyarság felé. A pálmát, ha sorra vennénk színházi hetilapjainkat, a Film, Színház, Irodalom nyerné. Érdekes hirdetéssel találkozhatott néhány héttel ezelőtt az olvasó a napilapban. Az egyik napilapban hosszú riportsorozat számolt be a bálozó és dolgozó úrilányokról. Szüllő Géza a komáromi diákmenza húszesztendős jubileumáról írt vezércikket lapjába, a Pesti Hírlapba. Ha felelősséget kell vállalni valamiért, egyszerre visszavonulnak az emberek. A szlovákiai SZMKE újra megkezdte munkáját. A művészek együttmunkálódásáról olvashatunk az Építészet legújabb számában.

Részletek

Kérdések vonalán.: 1. évf. 1942. április – 1. sz., 28–30. p. Benne: Tömörkény István szegedi sírja fölött… Kőrösi Csoma Sándor száz éve halt meg. Őrségi szerepet jelöl ki a magyar szellem legfőbb feladatául Tamási Áron. Aggasztó tünetek mutatkoznak. Az érem másik oldala sem vigasztaló. Megszívlelendő tanulságai is vannak annak a vitának, amely a különböző szellemi, világnézeti és politikai táborok közt folyik nálunk. Van–e halandó, aki bírta figyelemmel a szerzői matinéknak tömegét. Ide kívánkozik a könyvrovatból Ortutay Gyula: A magyar népművészet c. könyve. Könnyedén suhan el közvéleményünk biztos kérdések fölött.: 1. évf. 1942. április – 1. sz., 28–30. p. Benne: Tömörkény István szegedi sírja fölött… Kőrösi Csoma Sándor száz éve halt meg. Őrségi szerepet jelöl ki a magyar szellem legfőbb feladatául Tamási Áron. Aggasztó tünetek mutatkoznak. Az érem másik oldala sem vigasztaló. Megszívlelendő tanulságai is vannak annak a vitának, amely a különböző szellemi, világnézeti és politikai táborok közt folyik nálunk. Van–e halandó, aki bírta figyelemmel a szerzői matinéknak tömegét. Ide kívánkozik a könyvrovatból Ortutay Gyula: A magyar népművészet c. könyve. Könnyedén suhan el közvéleményünk biztos kérdések fölött.: 1. évf. 1942. április – 1. sz., 28–30. p. Benne: Tömörkény István szegedi sírja fölött… Kőrösi Csoma Sándor száz éve halt meg. Őrségi szerepet jelöl ki a magyar szellem legfőbb feladatául Tamási Áron. Aggasztó tünetek mutatkoznak. Az érem másik oldala sem vigasztaló. Megszívlelendő tanulságai is vannak annak a vitának, amely a különböző szellemi, világnézeti és politikai táborok közt folyik nálunk. Van–e halandó, aki bírta figyelemmel a szerzői matinéknak tömegét. Ide kívánkozik a könyvrovatból Ortutay Gyula: A magyar népművészet c. könyve. Könnyedén suhan el közvéleményünk biztos kérdések fölött.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / irodalom
FejezetKérdések vonalán rovat
Kiadás éve1942
Rövid URL
ID510892
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – írások.: 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 334–336. p. Benne: Kemény Gábor: Ez a föld Magyarország!/recenzélta Kassai János. (pécsi magyar királyi Erzsébet Tudományegyetem, 1941.) Ősz János: Csudatáska. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Wass Albert: A titokzatos őzbak. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Vajthó László: Halhatatlan magyar irodalom. / recenzálta Büjti László. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Kilián Zoltán: Mátyás király ifjú hadserege. / recenzálta Semetkay József. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Vargha László: A tilalmasi tanyák építészete. / recenzálta H. K. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Tangl Harald: A táplálkozás. / recenzálta Anda Tibor. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1941.): 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 334–336. p. Benne: Kemény Gábor: Ez a föld Magyarország!/recenzélta Kassai János. (pécsi magyar királyi Erzsébet Tudományegyetem, 1941.) Ősz János: Csudatáska. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Wass Albert: A titokzatos őzbak. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Vajthó László: Halhatatlan magyar irodalom. / recenzálta Büjti László. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Kilián Zoltán: Mátyás király ifjú hadserege. / recenzálta Semetkay József. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Vargha László: A tilalmasi tanyák építészete. / recenzálta H. K. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Tangl Harald: A táplálkozás. / recenzálta Anda Tibor. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1941.): 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 334–336. p. Benne: Kemény Gábor: Ez a föld Magyarország!/recenzélta Kassai János. (pécsi magyar királyi Erzsébet Tudományegyetem, 1941.) Ősz János: Csudatáska. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Wass Albert: A titokzatos őzbak. / recenzálta Büjti László. (Bp., Révai, 1941.) Vajthó László: Halhatatlan magyar irodalom. / recenzálta Büjti László. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Kilián Zoltán: Mátyás király ifjú hadserege. / recenzálta Semetkay József. (Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Vargha László: A tilalmasi tanyák építészete. / recenzálta H. K. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.) Tangl Harald: A táplálkozás. / recenzálta Anda Tibor. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1941.)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1941
Rövid URL
ID510870
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 328–333. p. Benne: Nekünk erőteljes… [A fiatalok szerepe a munkásmozgalmakban.] Jó lenne. [Emil Boleslav Lukáč Ady–fordításáról.] A kutyatulajdonos hölgy. [Társadalomkritika] Messze szálltak gondolataink… Ellenőrzés alá. [A nemzetgazdaságilag fontos pozíciók átvilágítása.] Az őszi eső. [A szaporodó társadalmi események szervezőiről.] Kassa. Koszorú hullott Táncsics Mihály sírjára. Megnyitotta kapuit a kolozsvári Nemzeti Színház.: 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 328–333. p. Benne: Nekünk erőteljes… [A fiatalok szerepe a munkásmozgalmakban.] Jó lenne. [Emil Boleslav Lukáč Ady–fordításáról.] A kutyatulajdonos hölgy. [Társadalomkritika] Messze szálltak gondolataink… Ellenőrzés alá. [A nemzetgazdaságilag fontos pozíciók átvilágítása.] Az őszi eső. [A szaporodó társadalmi események szervezőiről.] Kassa. Koszorú hullott Táncsics Mihály sírjára. Megnyitotta kapuit a kolozsvári Nemzeti Színház.: 10. évf. 1941. november – 11. (103.) sz., 328–333. p. Benne: Nekünk erőteljes… [A fiatalok szerepe a munkásmozgalmakban.] Jó lenne. [Emil Boleslav Lukáč Ady–fordításáról.] A kutyatulajdonos hölgy. [Társadalomkritika] Messze szálltak gondolataink… Ellenőrzés alá. [A nemzetgazdaságilag fontos pozíciók átvilágítása.] Az őszi eső. [A szaporodó társadalmi események szervezőiről.] Kassa. Koszorú hullott Táncsics Mihály sírjára. Megnyitotta kapuit a kolozsvári Nemzeti Színház.

1 2 3 4 5 18
519 találat