Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

1 2 3 4 6
169 találat

Könyvek – írások.: 8. évf. 1939. január – 1. (71.) sz., 62–72. p. Benne: Kecskés Pál: A keresztény társadalomelmélet alapelvei. / recenzálta v. P. Haynal András dr. O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. / recenzálta Gömöry János. Illyés Gyula: Magyarok. / recenzálta Czuczor László. (Nyugat, 1938.) Cooper, Duff: A nyugati hadszíntér. / recenzálta Erő Mátyás. (Bp., Singer és Wolfner, 1938.) Halász Miklós: Csehszlovákia 1918–1938. / recenzálta Palásthy Géza. (Bp., Századunk, 1938.) Kispéter Miklós: A győzelmes film. / recenzálta Lelkes György. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938.) Ida Friederike Coudenhove: Egy hősi élet hősi legendája./recenzálta Páter Imre O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Magyar vallásos irodalmunkból. A magyar egyházi zene. [A Felvidék visszacsatolásáról.]: 8. évf. 1939. január – 1. (71.) sz., 62–72. p. Benne: Kecskés Pál: A keresztény társadalomelmélet alapelvei. / recenzálta v. P. Haynal András dr. O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. / recenzálta Gömöry János. Illyés Gyula: Magyarok. / recenzálta Czuczor László. (Nyugat, 1938.) Cooper, Duff: A nyugati hadszíntér. / recenzálta Erő Mátyás. (Bp., Singer és Wolfner, 1938.) Halász Miklós: Csehszlovákia 1918–1938. / recenzálta Palásthy Géza. (Bp., Századunk, 1938.) Kispéter Miklós: A győzelmes film. / recenzálta Lelkes György. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938.) Ida Friederike Coudenhove: Egy hősi élet hősi legendája./recenzálta Páter Imre O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Magyar vallásos irodalmunkból. A magyar egyházi zene. [A Felvidék visszacsatolásáról.]: 8. évf. 1939. január – 1. (71.) sz., 62–72. p. Benne: Kecskés Pál: A keresztény társadalomelmélet alapelvei. / recenzálta v. P. Haynal András dr. O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. / recenzálta Gömöry János. Illyés Gyula: Magyarok. / recenzálta Czuczor László. (Nyugat, 1938.) Cooper, Duff: A nyugati hadszíntér. / recenzálta Erő Mátyás. (Bp., Singer és Wolfner, 1938.) Halász Miklós: Csehszlovákia 1918–1938. / recenzálta Palásthy Géza. (Bp., Századunk, 1938.) Kispéter Miklós: A győzelmes film. / recenzálta Lelkes György. (Bp., Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938.) Ida Friederike Coudenhove: Egy hősi élet hősi legendája./recenzálta Páter Imre O. P. (Bp., Szent István Társulat, 1938.) Magyar vallásos irodalmunkból. A magyar egyházi zene. [A Felvidék visszacsatolásáról.]

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1939
Rövid URL
ID510431
Módosítás dátuma2021. február 23.

Pedagógus szemmel.: 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 425–427. p. Benne: Magyar iskolaproblémák. XI. Pius pápa a hitvallásos iskolákról. Kollár Ferenc S. J.: A süketnémák száma Csehszlovákiában. A belgrádi tanítóképző magyar tagozatát újból megnyitják. Csecsemő és gyermekgondozó iskolaügyi kiállítás Rómában. Hogy írnak a magyarokról egyes idegen országok tankönyvei. (Kivonat Nagy Iván a Néptanítók Lapjában megjelent cikkéből.) Az osztrák tanítóképzést.: 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 425–427. p. Benne: Magyar iskolaproblémák. XI. Pius pápa a hitvallásos iskolákról. Kollár Ferenc S. J.: A süketnémák száma Csehszlovákiában. A belgrádi tanítóképző magyar tagozatát újból megnyitják. Csecsemő és gyermekgondozó iskolaügyi kiállítás Rómában. Hogy írnak a magyarokról egyes idegen országok tankönyvei. (Kivonat Nagy Iván a Néptanítók Lapjában megjelent cikkéből.) Az osztrák tanítóképzést.: 6. évf. 1937. október – 9. (60.) sz., 425–427. p. Benne: Magyar iskolaproblémák. XI. Pius pápa a hitvallásos iskolákról. Kollár Ferenc S. J.: A süketnémák száma Csehszlovákiában. A belgrádi tanítóképző magyar tagozatát újból megnyitják. Csecsemő és gyermekgondozó iskolaügyi kiállítás Rómában. Hogy írnak a magyarokról egyes idegen országok tankönyvei. (Kivonat Nagy Iván a Néptanítók Lapjában megjelent cikkéből.) Az osztrák tanítóképzést.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / oktatás / statisztika / oktatáspolitika
FejezetPedagógus szemmel rovat
Kiadás éve1937
Rövid URL
ID510238
Módosítás dátuma2021. február 23.

Kérdések vonalán.: 6. évf. 1937. nyár – 7. (58.) sz., 287–292. p. Benne: S.: Az ifjúkatolikusok és a politika. Elitéljük…[Mit ajánljon egy magyar lap olvasóinak? Az iskolaválasztásról.] [Ragaszkodunk katolikus hitünkhöz és katolikus Anyaszentegyházunkhoz.] P. M.: A Szent Ágoston Társulat közgyűléséhez. P.M.: A „Hanza” szövetkezeti központ.: 6. évf. 1937. nyár – 7. (58.) sz., 287–292. p. Benne: S.: Az ifjúkatolikusok és a politika. Elitéljük…[Mit ajánljon egy magyar lap olvasóinak? Az iskolaválasztásról.] [Ragaszkodunk katolikus hitünkhöz és katolikus Anyaszentegyházunkhoz.] P. M.: A Szent Ágoston Társulat közgyűléséhez. P.M.: A „Hanza” szövetkezeti központ.: 6. évf. 1937. nyár – 7. (58.) sz., 287–292. p. Benne: S.: Az ifjúkatolikusok és a politika. Elitéljük…[Mit ajánljon egy magyar lap olvasóinak? Az iskolaválasztásról.] [Ragaszkodunk katolikus hitünkhöz és katolikus Anyaszentegyházunkhoz.] P. M.: A Szent Ágoston Társulat közgyűléséhez. P.M.: A „Hanza” szövetkezeti központ.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkesajtó / katolicizmus / ifjúság / mozgalmak / politika / vallásos élet / Hanza Szövetkezet / anyanyelvű oktatás / szövetkezetek
FejezetKérdések vonalán rovat
TelepülésIfjúságfalva [Dedina Mládeže]
Kiadás éve1937
Rövid URL
ID510186
Módosítás dátuma2021. február 23.

1 2 3 4 6
169 találat