Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

14 találat

Pedagógus szemmel.: 7. évf. 1938. február – 2. (64.) sz., 95–96. p. Benne: Magy. [Magyar] T. [Tanító]:Nyugdíjas tanitók külföldi utazása. A világ katolikus pedagógusai Budapesten tartják ünnepi közgyűlésüket. Magyar iskolaépítő szövetkezet. Bábszínház mint nyelviskola. Bolsevista pedagógia Spanyolországban. Normalizált füzetek bevezetése Magyarországon. Az állatmese pedagógiai értéke. Iskolaügy Palesztinában. A mozik száma Európában.: 7. évf. 1938. február – 2. (64.) sz., 95–96. p. Benne: Magy. [Magyar] T. [Tanító]:Nyugdíjas tanitók külföldi utazása. A világ katolikus pedagógusai Budapesten tartják ünnepi közgyűlésüket. Magyar iskolaépítő szövetkezet. Bábszínház mint nyelviskola. Bolsevista pedagógia Spanyolországban. Normalizált füzetek bevezetése Magyarországon. Az állatmese pedagógiai értéke. Iskolaügy Palesztinában. A mozik száma Európában.: 7. évf. 1938. február – 2. (64.) sz., 95–96. p. Benne: Magy. [Magyar] T. [Tanító]:Nyugdíjas tanitók külföldi utazása. A világ katolikus pedagógusai Budapesten tartják ünnepi közgyűlésüket. Magyar iskolaépítő szövetkezet. Bábszínház mint nyelviskola. Bolsevista pedagógia Spanyolországban. Normalizált füzetek bevezetése Magyarországon. Az állatmese pedagógiai értéke. Iskolaügy Palesztinában. A mozik száma Európában.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / pedagógia / oktatáspolitika / oktatási intézmények
FejezetPedagógus szemmel rovat
Kiadás éve1938
Rövid URL
ID510317
Módosítás dátuma2021. február 23.

Könyvek – írások.: 6. évf. 1937. szeptember – 8. (59.) sz., 374–375. p. Benne: Dr. Haiczl Kálmán: Kakath, Dsigerdelen–Csekerdén. (Párkány, magánkiadás) r.: Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Princz Gyula–Teleki Pál gróf: Magyar földrajz Dr. Flachbarth Ernő: System des internacionalen minderheit rechtes. (Bp., Gergely kiadás, 1937) Dr. Galamb Sándor: A magyar dráma története. / recenzálta K. Hainiss Elemérné–Majsai Mór: Reggeli virágszedés. / recenzálta Bakó Zoltán. Mihelics Vid: Modern katolikus fejek. (Szent István Társulat kiadása) Bodor Sándor: Spanyolország az igazság tükrében. (Rozsnyó, SzKIE): 6. évf. 1937. szeptember – 8. (59.) sz., 374–375. p. Benne: Dr. Haiczl Kálmán: Kakath, Dsigerdelen–Csekerdén. (Párkány, magánkiadás) r.: Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Princz Gyula–Teleki Pál gróf: Magyar földrajz Dr. Flachbarth Ernő: System des internacionalen minderheit rechtes. (Bp., Gergely kiadás, 1937) Dr. Galamb Sándor: A magyar dráma története. / recenzálta K. Hainiss Elemérné–Majsai Mór: Reggeli virágszedés. / recenzálta Bakó Zoltán. Mihelics Vid: Modern katolikus fejek. (Szent István Társulat kiadása) Bodor Sándor: Spanyolország az igazság tükrében. (Rozsnyó, SzKIE): 6. évf. 1937. szeptember – 8. (59.) sz., 374–375. p. Benne: Dr. Haiczl Kálmán: Kakath, Dsigerdelen–Csekerdén. (Párkány, magánkiadás) r.: Schöpflin Aladár: A magyar irodalom története a XX. században. Princz Gyula–Teleki Pál gróf: Magyar földrajz Dr. Flachbarth Ernő: System des internacionalen minderheit rechtes. (Bp., Gergely kiadás, 1937) Dr. Galamb Sándor: A magyar dráma története. / recenzálta K. Hainiss Elemérné–Majsai Mór: Reggeli virágszedés. / recenzálta Bakó Zoltán. Mihelics Vid: Modern katolikus fejek. (Szent István Társulat kiadása) Bodor Sándor: Spanyolország az igazság tükrében. (Rozsnyó, SzKIE)

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkekönyvismertető / recenzió
FejezetKönyvek/írások rovat
Kiadás éve1937
Rövid URL
ID510220
Módosítás dátuma2021. február 23.

Az Új Élet Hírei.: 4. évf. 1935. november – 11. (40.) sz., 598–600. p. Benne: A brüsszeli családvédelmi kongresszus. Jubilál a luxemburgi Katolikus Főiskolások Egyesülete Új katolikus hetilap Munkácson – Katolikus Élet Két apáca-tanítórend jubileuma. Az angolkisasszonyok rendje ünnepli Ward Máriának 330–ik születési évfordulóját. Astrid királyné haláláról… Anglia katolikus iskolái. A belga keresztény nők nőmozgalmi ligája. A JOC nyári kongresszusa. A löweni katolikus egyetem a nyáron ünnepelte újraalapítását. Katolikus megujhodás Spanyolországban. Dr. Pfeiffer Miklós előadásai Széchenyiről.: 4. évf. 1935. november – 11. (40.) sz., 598–600. p. Benne: A brüsszeli családvédelmi kongresszus. Jubilál a luxemburgi Katolikus Főiskolások Egyesülete Új katolikus hetilap Munkácson – Katolikus Élet Két apáca-tanítórend jubileuma. Az angolkisasszonyok rendje ünnepli Ward Máriának 330–ik születési évfordulóját. Astrid királyné haláláról… Anglia katolikus iskolái. A belga keresztény nők nőmozgalmi ligája. A JOC nyári kongresszusa. A löweni katolikus egyetem a nyáron ünnepelte újraalapítását. Katolikus megujhodás Spanyolországban. Dr. Pfeiffer Miklós előadásai Széchenyiről.: 4. évf. 1935. november – 11. (40.) sz., 598–600. p. Benne: A brüsszeli családvédelmi kongresszus. Jubilál a luxemburgi Katolikus Főiskolások Egyesülete Új katolikus hetilap Munkácson – Katolikus Élet Két apáca-tanítórend jubileuma. Az angolkisasszonyok rendje ünnepli Ward Máriának 330–ik születési évfordulóját. Astrid királyné haláláról… Anglia katolikus iskolái. A belga keresztény nők nőmozgalmi ligája. A JOC nyári kongresszusa. A löweni katolikus egyetem a nyáron ünnepelte újraalapítását. Katolikus megujhodás Spanyolországban. Dr. Pfeiffer Miklós előadásai Széchenyiről.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
CímkeÚj Élet (katolikus folyóirat) / sajtó / rövidhír / külföld
Kiadás éve1935
Rövid URL
ID509838
Módosítás dátuma2021. február 23.

Szociális – gazdasági – kulturális kérdések.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.: 2. évf. 1933. június – 6. (17.) sz., 329–337 p. Benne: Álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk vissza. / recenzálta R. E. K.I.P.A.: A Szentatya 5000 Róm.-t küldött a trieri püspöknek. Kommentár nélkül. A rádió a fajok kibékítése szolgálatában. (Vasárnap) Hitlerista katolikusok figyelmébe! Szovjet-Amerika? K.I.P.A.: A keletindiai apostoli legátus ünnepélyes keretek között nyitotta meg 1933. január 25-én az összindiai katolikus kongresszust. K.I.P.A.: [Az elsász-lotharingiai szociális biztositás megszavazásánál a szavazatok száma…] K.I.P.A.: A nemzetközi atheista mozgalmak központi vezetősége kiadta az utasítást… K.I.P.A.: Április 13-án tartotta a szudétanémetek Caritas szövetsége évi kongresszusát Komotauban. A katolicizmus helyzete Kanadában. P.L.: A spanyol Actio Catholica vezetője, egy ujságíró lett. R.: Harminc esztendő után először volt május végén körmenet az auvergni Clemont Fervandban. A kémiai és légi háború veszélyei után ujabb haditechnikai találmányról kapunk jelentést. Hitlerék még a pacifistáktól is félnek. Adda Iván: A statisztikai hivatalok számolnak be s tüntetik fel legjobban a mai liberális-kapitalista világkereskedelem krízisének nagyságát. Adda Iván: Az “Új Élet” képes mellékleteiből s ugyan abban a számban megjelent Fieles Henrik tollából származó cikkből, jól ismerjük Clemens Holzmeister nevét. Ez a leszerelés! A kinai felfogás a háborúról. A kivándorlási statisztikában megint Szlovenszkó vezet. A Pen Clubok raguzai kongresszusát káröröm hangja kisérte – írja a Korunk Szava. K.I.P.A.: Athénben februárban egy országos kat. egyesület alakult. Pfeiffer László: A K.I.P.A. = Katolische internacionale Presseagentur. P. L.: [A portugáliai kat. főiskolások egyesülete Accao (Acció) címen folyóiratot indított.] K.I.P.A.: A spanyol állami tanítóság panaszkodik az új szabadkőműves kormány igéreteinek beváltatlansága miatt. R. E.: Spanyolországban a szerzeteseket eltiltották a tanítástól.

Részletek

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkerövidhír / kultúra / gazdaság
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1933
Rövid URL
ID509192
Módosítás dátuma2021. február 23.

14 találat