1919-ben adták ki az első 189/1919. számú iskolatörvényt, amely engedélyezte, hogy elemi népiskola minden olyan községben szervezhető, amelyben a háromévi átlag legalább 40 tanköteles gyereket mutat ki. A törvény a szlovákai magyarokra nem vonatkozott. Ott ezen országrész „magyartalanítását” tűzték ki célul, ami tanügyi szempontból azt jelentette, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia iskolahálózatát teljes mértékben át kellett szervezni. A feladat végrehajtásával a Vavro Šrobár vezette szlovák minisztériumot bízták meg. 1918 szept.-ében Szlovenszkón 3298 magyar tannyelvű iskola volt. Ebből 1921/22-es tanévre 729 elemi- és 18 polgári iskola, valamint 1 „siketnéma” intézet maradhatott meg. 1933/34-es tanévre az elemi iskolák száma 745-re, a polgári iskoláké pedig 19-re emelkedett. A tanulók száma 1921 és 1938 között 100 ezer körül mozgott. 1930-ban Szlovákiában 28 magyar óvoda működött, 2162 gyerekkel, Kárpátalján pedig 13, 773 gyerekkel. Aránylag gyér volt a magyar tanítási nyelvű középiskolák száma: 1927/28-as tanévben öt magyar gimnázium létezett és két szlováknak volt magyar tagozata. Ezen kívül működött néhány szakközépiskola, egy női és egy férfi tanítóképző is. Szakmunkásokat a 20. század közepéig eléggé mostoha körülmények között iparosmesterek neveltek. A csehszlovákiai magyar iskolákban csak államilag jóváhagyott tankönyvekből taníthattak. A pedagógusok magyar szakirodalomhoz nem juthattak hozzá. Államnyelvből bizottság előtt kellett vizsgát tenniük. A szlovák nyelv tanítását az elemi iskola harmadik osztályától tették kötelezővé. A köztársaság oktatásügyét a prágai Iskolaügyi és Nemzetművelődésügyi Minisztérium irányította, amely tankerületeket hozott létre, élükön tankerületi tanfelügyelőkkel. A szlovákiai magyar iskolákat 22, a kárpátaljaiakat 5 tankerületbe sorolták be. Az elemi iskolák túlnyomó többsége felekezeti iskola volt: r. k., ref., ev. és izr. Előfordult, hogy egy-egy nagyobb községben egyidejűleg négy elemi iskola is működött. Ezek fenntartói az egyházközségek voltak. Ritkábban fordultak elő állami és az egyházaktól független községi, ill. városi iskolák, amelyekben a tanítók állami fizetést kaptak. Csehszlovákiában a tankötelezettséget 1919-ben 14 évre emelték, ezáltal az elemi iskolák nyolcosztályosak lettek (s ez megmaradt 1945-ig). Gustáv Habrman, Csehszl. első oktatásügyi miniszter 1920. febr. 21-én kiadta rendeletei közül kettőnek volt létfontosságú jelentősége a szlovákiai magyarok életében. Egyik a népkönyvtárakra vonatkozott. Csehszl. területén minden községben állami támogatással népkönyvtárat kellett létrehozni. 1934-ben már 608 magyar népkönyvtár működött az országban. A könyvtárak vezetőinek külön tanfolyamot kellett elvégezniük. Másik rendelete a tanítóságot országszerte szerény bérezése fejében népművelő munkára kötelezte. 1933-ban a szlovákiai magyar tanítók a lakosság között huszonnégyféle népművelő munkát fejtettek ki. Szlovákia és Kárpátalja közel ezer iskolájában oktató megközelítőleg 2300 tanító képezte ki a csehszlovákiai magyar értelmiség zömét. 1920. okt. 22-én Pozsonyban megalakult a Szlovák Liga, amely 1938-ig a magyarok által lakott területeken 277 szlovák iskolát és óvodát hozott létre. 1921 tavaszán alakult meg Komáromban a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesületet (SZÁMTE). Később több szakmai érdekvédelmi szervezet is alakult: Haladó Magyar Tanítók Szövetsége; Szocialista Magyar Tanítók Szakszervezete; Katolikus Tanítók Egyesülete és a Podkarpatszká-ruszi Általános Magyar Tanítóegyesület. A tanítók bármelyik politikai párthoz csatlakozhattak. 1921 és 1938 között Szlovákiában a következő pedagógiai lapok jelentek meg: Magyar Tanító (1921–1937, Komárom); Szlovenszkói Magyar Tanügy (1925–1933, 1928-tól Magyar Tanügy címen); Új Korszak (1933, Beregszász); Magyar Iskola (1928–1933, Beregszász). Ezenkívül három felekezeti oktatásügyi folyóirat is megjelent: a Világosság (katolikus lap, 1929–1933, Érsekújvár); Református Egyház és Iskola (1921–1933, Rozsnyó, Losonc, Nagykapos); Tanügyek (a szlovákiai és a kárpátaljai római- és görög katolikus egyházmegye tanügyi közlönye, 1929–1938, Rozsnyó). Mind a hét pedagóguslapot attól függetlenül, hogy hol adták ki, országosan terjesztették. – 1938-tól a volt dél-szlovákiai magyarok által lakott területeket besorolták az anyaország közigazgatási rendszerébe. (Az ún. Liga iskolákat bezárták.) A közel húsz éven keresztül működő tankerületeket megszüntették, a tanítókat átvilágították, s akiről kiderült, hogy „nagyon” elkötelezte magát a csehszlovák állam politikájának vagy „túlzottan” baloldali volt, elbocsátották. A tanítók érdekvédelme háttérbe szorult, mi több, a bérezésük is csökkent. A SZÁMTE helyett, politikai jóváhagyással, létrehozták az Országos Általános Tanítóegyesületet. A felsorolt szaklapok nem jelenhettek meg tovább, kivéve a Magyar Tanítót, de az is más, Felvidéki Magyar Tanító címen. Ir.: Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. (1998); Csicsay Alajos: Iskolatörténet (2002); Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I., Összefoglaló jelentés 1989–2004 (2006); László Béla–A. Szabó László–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában IV., Oktatásügy (2006).