Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Katona László

(* 1949. jún. 1. Zsigárd, † 1995. dec. 13. Komárom) Fafaragó, emlékérem- és hangszerkészítő. Eredetileg telefonszerelőnek tanult, de már gyermekkora óta fafaragással is foglalkozott. Első emlékoszlopait az 1970-es évek végén a szl. magyar nyári diák-, művelődési táborokba és más felkérésekre készítette. Hangszerkészítéssel az 1980-as évek elejétől foglalkozott: citerákat, kobozt, lantot, tökciterát, ütőgordont, dudát és tekerőlantot készített. A famunkákon kívül többtucat réz és bronz emlékérmet készített, főként a Csemadok és a főiskolai diákklubok által szervezett nyári művelődési táborok, illetve a honismereti kerékpártúrák résztvevőinek. – Aktívan bekapcsolódott a kulturális életbe. 1977 után a vágsellyei Vörösmarty Klub titkáraként, majd elnökeként működött. Az 1989-es forradalom után a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) egyik alapító tagjaként is a hazai magyar közösségért munkálkodott. A zsigárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésZsigárd [Žihárec] / Komárom [Komárno] / Vágsellye [Šaľa]
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID515701
Módosítás dátuma2019. december 10.

Hibát talált?

Üzenőfal