Dénes Ferenc 2.
(*1902. szept. 9. Késmárk, † 1979. okt. 15. Pozsony) Lapszerkesztő, kommunista pártmunkás. A kassai gimnáziumban és ipari iskolában tanult (1916–20). Már diákként bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1921-ben belépett a CSKP-ba, és az 1920–30-as években a kassai, pozsonyi és kárpátaljai pártszervezetekben dolgozott. 1939-ben a Szovjetunióba emigrált. Hazatérése (1949) után magas párt- és állami tisztségeket töltött be Kassán, többek között a Kassai Kerületi Nemzeti Bizottság alelnöke (1952–55) volt. 1954-ben megtették a Szlovák Nemzeti Tanács képviselőjévé, amelynek 1960-ig egyik alelnöki tisztét is ellátta. 1955-től 1968-ig az SZLKP KB tagja és az Új Szó főszerkesztője. A prágai tavasz idején a dogmatikus, reformokkal szembehelyezkedő pártfunkcionáriusok közé tartozott, ezért 1968 tavaszán eltávolították a lap éléről. A normalizáció idején, az 1970-es években a Csehszlovák–Szovjet Baráti Szövetség Szovjetbarát című havilapjának főszerkesztője volt. 1960-ban Munka Érdemrendet kapott.
Hibát talált?
Üzenőfal