Jakab István (ST)

(* 1928. szept. 29. Nagyráska, † 2013. nov. 23. Komárom) Nyelvész, szakíró, egyetemi oktató. Sárospatakon érettségizett (1949), a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán szerzett magyar szakos tanári oklevelet 1958-ban (1970-től kandidátus). 1956–1961 között Nagymegyeren volt tanító (1957-től igazgató); 1961-től nyugdíjazásáig (1994) a pozsonyi Comenius Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének adjunktusa, docense (1990), 1992–1993-ban megbízott tanszékvezetője volt. A komáromi Selye János Egyetem Ref. Teológiai Karának óraadó tanára. Szaktanulmányai mellett számtalan nyelvművelő és nyelvészeti ismeretterjesztő cikk szerzője; rendszeresen tartott rádióelőadásokat. 1968–1970 között a Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság tudományos titkára, 1990–1998 között a Csehszlovákiai Magyarok Anyanyelvi Társaságának elnöke volt; 2000-től az MTA köztestületi tagja. Főbb díjai, kitüntetései: Lőrincze Lajos-díj (1996); A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1996); A Szlovák Köztársaság Ezüstplakettje (2002). – Fm. A magyar igekötők állományi vizsgálata (1976); A magyar igekötők szófajtani útjai (1982); Nyelvünkért (cikkek, 1980;) Nyelvünk és mi (cikkek, 1983); Nyelvi vétségek és kétségek (cikkek, 1987); Értsünk szót egymással! (cikkek, 1995); Érthetően, alkalomhoz illően! (cikkek, 2000).