(* 1913. febr. 26. Malacka – † 1961. nov. 29. Győr [Mo.]) Régész, múzeumi igazgató, gimnáziumi tanár. Az I. vh. után szülei Érsekújvárott telepedtek le. A helyi gimnáziumban érettségizett 1932-ben. 1932–1935 között a brünni egyetemen jogot hallgatott, majd átlépett a pozsonyi Comenius Egyetemre, ahol történelem–magyar szakos tanárjelölt lett, végül 1940-ben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be tanulmányait. 1940-től előbb Nagysurányban, majd Érsekújvárott volt gimnáziumi tanár. Még diákként egyik kezdeményezője volt az érsekújvári múzeum létrehozásának. 1938 után a városban megalapították a Kis-Alföld-kutató Intézetet, amely kiadta régészeti ásatásainak (Érsekújvár– Téglagyár, Bajcs–Ragonya, Naszvad–Anyala, Komját, Zsitvabesenyő, Pozsonyvezekény) eredményeit. 1946-ban Magyarországra települt, 1948-ban a szegedi tudományegyetemen bölcsészdoktori címet szerzett. 1946–1961 között a Győri Múzeum munkatársa, majd igazgatója volt. Ebben a minőségében sok ismerettel gazdagította a Dunántúl és a Kisalföld kora középkori régészetét, településtörténetét és néprajzát. A magyar–szlovák tudományos kapcsolatok ápolásában is tevékenyen közreműködött. Súlyos tüdőbaja sem gátolta a kutatásban, de a történettudomány kandidátusa fokozatot már csak halála után tudták odaítélni neki. – Fm. Honfoglaláskori sírok Naszvadon (1941); Honfoglaláskori sírok Pozsonyvezekényen (1944); Az érsekújvári régi halászat emlékei (1948); Fejezetek Győr kora középkori történetéből (1959); A honfoglaló és kora árpádkori magyarság régészeti emlékei (1962).