A. Nagy László (FI)

(* 1948. aug. 10. Bagyós (Bodiná) Pszichológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK pszichológia–filozófia szakán szerzett oklevelet (1972), ugyanott doktorált (1982). 1967–1970-ben a József Attila Ifjúsági Klub elnöke, 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1972–1989 között előbb a Kultúrakutató Intézet, később a Vezetéstudományi Intézet, majd a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. Az 1980-as években részt vett a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájában. 1989 nov.-ében egyik alapítója és Tóth Károllyal együtt az első szóvivője a Független Magyar Kezdeményezésnek (FMK). 1991–1998-ban az FMK, majd a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke (1991-től). 1990-ben kooptálták a Szlovák Nemzeti Tanács képviselői közé, majd 1990 jún.-ától 1992-ig parlamenti képviselő és a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. 1994–1998-ban az MPP, 1998-tól az Magyar Koalíció Pártja (MKP) parlamenti képviselője, az emberjogi és kisebbségi bizottság elnöke. 2009-ben átlépett az újonnan alakult Most – Híd Pártba, 2011–2013-ban kisebbségi kormánybiztos volt. 2023-ban Anton Srholec Szabadság-díjat kapott.

Ádám Zita (csa)

(* 1945. jan. 20. Balogfala) Pedagógus, pedagógiai szakíró. A füleki magyar gimnáziumban érettségizett (1962), a nyitrai Pedagógiai Fakultás magyar nyelv és irodalom – szlovák nyelv és irodalom szakán szerzett oklevelet (1969, ugyanott végzett posztgraduális tanulmányokat (1977) és doktorált  (1986). Munkahelyei: Rimaszécs, Ajnácskő, Almágy alapiskolái, illetve Rimaszombatban a Járási Módszertani Központ, később Tanügyi Hivatal, Pozsonyban a Pedagógiai Kutatóintézet (1993–94). A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító tagja (1990), elnöke (1999–2002), alelnöke (2002–2015), 1994-től a szervezetben dolgozik. Elsősorban a nyári egyetemekkel, közoktatási konferenciákkal, tanári emlékkonferenciákkal, tanulmányi versenyekkel, továbbképzési programokkal, hosszabb távú pedagógiai projektek tartalmi fejlesztésével, gyakorlati megvalósításával, a szakmai műhelyekben folyó fejlesztő munkával foglalkozik. Tankönyvíró, pedagógiai szakíró. Szakterülete  a pedagógia részterületei, a módszertan, kiemelten a helyi és regionális értékekre valló nevelés. – Díjak: Ľudovít Štúr Érdemrend második fokozata (2022); Németh László-díj (2020); Ex Libris-díj (2014); Magyar Köztársaság Lovagkeresztje (2011); Czabán Samu Pedagógiai Díj (1998). – Fm. A hely, ahol élünk (munkáltató értékkönyv, társszerző Ferencz Anna, 2010, 2013).

Ág Erzsébet (csa)

(*1930. április 14. Kövecses, † 2017. január Nagymegyer) Karnagy, tankönyvíró. Egy gátőr családjának első gyermekeként született. Az iskolát Kövecsesen (édesapja akkori szolgálati helyén) kezdte, de a polgárit 1945-ben már Komáromban fejezte be. 1952-ben a Pozsonyi Pedagógiai Gimnáziumban szerzett tanítói képesítést. Martoson, majd Pozsonypüspökin, 1963-tól nyugdíjba vonulásáig a Nagymegyeri Alapiskola alsó tagozatán tanított az első és második évfolyamban. Hosszú pályafutása alatt az iskola kicsinyek kórusának vezetőjeként a járási és kerületi versenyeken számos 1. helyezést és aranysávos minősítést ért el. Több sikeres pedagógiai felolvasás szerzője volt, és összeállítot egy zenei tankönyvet is az 1. osztályosok számára. Alapító tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, énekelt a galántai Kodály Zoltán Daloskörben, a nagymegyeri Bárdos Lajos Vegyeskarban és még számos énekkarban, amelyeket férje – Ág Tibor – hozott létre vagy szervezett újra a Csallóközben, de annak határain túl is. Nyugdíjba vonulása után megszervezte, és amíg egészségi állapota engedte, vezette a Nagymegyeri Nyugdíjasklub Kéknefelejcs Népdalkörét.

Ág Tibor (GJ)

(* 1928. ápr. 13. Pozsony, † 2013. aug. 29. Nagymegyer) Népzenegyűjtő, karnagy, szakíró. Szülővárosában érettségizett, bölcsészdiplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett. 1953-tól különféle szlovákiai magyar népművészeti együttesek (Népes, Ifjú Szivek) tagja, vezetője, később a Csemadok népzenei szakelőadója (1967), a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság titkára (1969), majd nyugdíjba vonulásáig a dunaszerdahelyi Városi Művelődési Ház szakreferense. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke (1989), a Társaság Népzenei Munkaközösségének vezetője (1993). A szlovákiai magyar kórusmozgalom kiemelkedő alakja, mozgatórugója. A legeredményesebb szlovákiai magyar népzenegyűjtő, több mint 16 000 dallamot gyűjtött. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja (2012). Főbb díjai, kitüntetései: A Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Életfa Díja (1995); a Márai Sándor Alapítvány Nyitott Európáért Díja (1997); Pro Probitate – A Helytállásért Díj (1999); Posonium Irodalmi Díj Életműdíja (2001); Ľudovít Štúr díj III. fokozata (2002); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008), Harmónia Életműdíj. – Fm. Édesanyám rózsafája. Palóc népdalok (1974, 1995); Vétessék ki szóló szívem. Szlovákiai magyar balladák (Sima Ferenccel közösen, 1979); Az Aranykert muzsikája. Csallóközi népdalok (1999); Felsütött a nap sugára. Kelet-szlovákiai népdalok (1999); Csináltassunk hírharangot. Nyitra-vidéki népballadák (2001); Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékein (2007); Az árgyélus kismadár. Martos falu népzenei hagyománya (2006); Tiszán innen, Bodrogközben (2009); Csillagoknak teremtője. Mátyusföldi népdalok (2009); Nem szánt-vet az égi madár. Egy gömöri nótafa monográfiája (2010) – Ir. Liszka József (szerk.): „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok.” Tanulmányok a 65 éves Ág Tibor köszöntésére (1993); Liszka József (szerk.): Szolgálatban. Folklorisztikai tanulmányok a 70 esztendős Ág Tibor tiszteletére (1998).

Ágh Lívia a barátaival minden évben jótékonysági koncertet ad Vágsellyén (FI)

(* 1963. okt. 7. Vágsellye) Operaénekes. Vágkirályfán és Vágsellyén végezte az alapiskolát. A pozsonyi Konzervatóriumban érettségizett (1984), majd a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának a tagja (1985). Megnyerte a Prágai Tavasz nemzetközi énekversenyt (1988), és a prágai Nemzeti Színház szólistája lett. Vendégszerepelt Hamburgban, Münchenben, Houstonban, Kölnben, Genfben, Franciaországban. 1991-ben megkapta a Német Kritikusok Nagydíját. A Máltai Lovagrend dámája. A Jaroslav Ježek Konzervatórium tanára és szabad foglalkozású művész. Prágában él.

Agócs Gergely (FI)

(* 1969. okt. 27. Érsekújvár) Népzenekutató, népzenei szakíró, népzenész. A budapesti ELTE-en szerzett néprajzból diplomát (1997), ugyanitt összehasonlító folklorisztikából doktorált (2012). Az MTA Zenetudományi Intézetében, ill. a Hagyományok Házában dolgozott. Főleg a hangszeres magyar és közép-európai népzene kutatásával foglalkozik. 1999 márc.-ától 2000 nyaráig a Fonó Budai Zeneház „Utolsó Óra” népzenegyűjtő programjának vezetője volt. Fonó Zenekar tagjaként hivatásos zenész. 2005-ben jelent meg első, Kilencz Ballada c. szólólemeze – Díj: Magyarország Érdemes Művésze díj (2022). – Fm. Agócs Gergely – Gombai Tamás: Kürti bandák. A Vág–Garam köze népzenéje (2004).

Agócs Valéria (FI)

(* 1946. máj. 8. Fülek, † 2012. aug. 25. Pozsony) Szer­kesz­tő, rádiós újságíró. A füleki gim­ná­zi­umban érettségizett (1963), majd a nyitrai Pe­da­gó­gi­ai Fakultás ma­gyar ta­go­zatán tanult 1967-ig. 1967–1968 között Ipolybalogban az alap­is­ko­la pe­da­gó­gusa. 1969. jan. 1.–1970. dec. 31. között a Szlovák Köztársaság Kor­mány­hi­va­tala Nem­ze­ti­sé­gi Főosztályának munkatársa. 1971. jan. 1.–1972. nov. 14. között az Új Szó szerkesztőségében dolgozik fordítóként. 1972. nov. 15-től 2002-ig a Szlo­vák Rá­dió ma­gyar adásának (később Pátria Rádió) szer­kesz­tője, par­la­men­ti tu­dó­sí­tója. Hír­adó és pub­li­cisz­ti­kai műso­rok (Na­pi kró­ni­ka, Pa­vi­lon, Szom­bat dé­le­lőtt, ké­sőbb Hét­ről hét­re, Vissza­pil­lan­tó) és egyéb adá­sok mű­sor­ve­ze­tő szer­kesz­tő­je, tu­dó­sí­tó­ja, ri­por­te­re. 2003 és 2009 között a Szlovák Frekvenciatanács elnöke. Az 2002-es év legjobb rádiós műsorvezetőinek járó Kristálymikrofon-díjjal tüntették ki.

Agócs Zoltán előadása a Mindentudás Egyetemen (FI)

(* 1938. ápr. 24. Fülek, † 2018. febr. ) Építészmérnök, egyetemi tanár. A losonci Építőipari Középiskolában érettségizett 1957-ben, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett építészmérnöki oklevelet (1962). 1962-től a Szlovák Műszaki Egyetem oktatója (1982: docens, 1990: egyetemi tanár, az Építészmérnöki Kar dékánhelyettese, 1994–2000: tanszékvezető professzor). Kutatási területe a kötélszerkezetek elméleti és szerkezeti kérdései, valamint az acélszerkezetek építészeti alkalmazása. Számos csehszlovákiai és külföldi híd és acélszerkezet tervezésében vett részt. Egyik kezdeményezője volt a Párkányt és Esztergomot összekötő Mária Valéria-híd újjáépítésének. Több tankönyv, ill. mon. szerzője, a Magyar Televízió Mindentudás Egyeteme c. sorozatának első szlovákiai magyar előadója (2005). Több szakmai és tudományos társaság tagja, 1998-tól a temesvári Műszaki Egyetem tiszteletbeli professzora. A legnagyobb elismerést – mérnöktársaival közösen – a legújabb pozsonyi híd, az Apolló-híd szerkezetének megtervezéséért kapta. Főbb kitüntetései: Jedlik Ányos-díj (2000); Ľudovít Štúr díj III. fokozat (2000); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent Gorazd Nagy Emlékplakett (2003). – Fm. Torsion of Steel Beams (társszerző: Iványi M., Balázs I., 1990); Diagnostikovanie a rekonštrukcia oceľových konštrukcií (társszerzők: J. Brodniansky, J. Vielan, 2004).

Aich Péter (GJ)

(* 1942. szept. 30. Pozsony) Költő, prózaíró, szerkesztő, tankönyvszerző. Tanári oklevelet szerzett a nagyszombati Pedagógiai Főiskolán (1966). Kezdetben tanított, majd 1972-től különböző szlovák lapok szerkesztője. Költőként az Egyszemű éjszaka c. antológiában (1970) mutatkozott be. A Pozsonyi Casino alapító tagja, választmányi tag. 1998-tól a SZMÍT tagja. – Fm. X. Kálmán viszontagságai (elb., 1998); Honvágy (elb., 2005), Szerelmek (elb., 2005); A harmadik (elb., 2007). Várni (elb., 2014). – Ir. Ki kicsoda Kassától—Prágáig? (1993); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—1995. (1997); Szlovákiai magyar ki kicsoda. (2001); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918—2004. (2004).

Alabán Ferenc (LA)

(* 1951. febr. 25. Guszona) Irodalomkritikus, egyetemi tanár. A füleki gimnáziumban érettségizett (1969), a budapesti ELTE BTK-án magyar–szlovák szakos tanári oklevelet szerzett (1974). 1974-től a nyitrai Pedagógiai Főiskola Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanára, 1990–1996 között tanszékvezetője, 1994–1996 között dékánhelyettes is volt. 1998-tól a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Hungarisztikai Tanszékének vezetője, 2006-tól egyetemi tanár. – Fm. Folytatás és változás (tan., 1984); Irodalomközelben (tan., 1992); Két költő nyomában. Cselényi László és Tőzsér Árpád költészetéről. (tan., 1995); Interpretáció és integráció (tan., 2002); Irodalmi értékek és sajátosság (tan., 2003), Az identitás és az irodalmi érték kontextusai (tan., 2009); Az emancipált kontextus (tan., 2010); Hungarológia és önismeret (tan., 2012); Fordítás és nyelvi kultúra (tan., 2014).

IROK-T1_Page_065_Image_0001

Alapy Gyula (FI)

(* 1872. okt. 20. Komárom, † 1936. jan. 20. Komárom) Történész, levéltáros, muzeológus, lapszerkesztő. Középiskolába Komáromban kezdett járni, Esztergomban érettségizett, majd Budapesten végzett jogot és bölcsészetet. Tanulmányai elvégzése után Budapesten a Földművelési Minisztérium tisztviselője, majd 1898-tól Komáromban a városnál, ill. a megyénél töltött be különféle tisztségeket; 1903-tól nyugdíjazásáig (1921) a megye levéltárosa. Közben a Múzeum Egyesület titkára (1904–1911), a Jókai Egyesület főtitkára (1912–1931), a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület főtitkára, a Jókai Egyesület múzeumának az igazgatója (1913–1936). Néprajztudomány területén is hasznosítható levéltári kutatásokat végzett, levéltári forrásokat tett közzé, régészeti feltárásokban vett részt. A Nemzeti Kultúra szerkesztője (1933–1935). – Fm. Bűbájosok és boszorkányok Komárom vármegyében (1914); A szülőföld Jókai regényeiben (1925); A csallóközi halászat története (1933, 1994). – Ir. Balogh Edgár: Hét próba. (visszaemlékezés, 1965); Csanda Sándor: Első nemzedék. (tan., 1968); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

Albert Sándor (FI)

(* 1943. máj. 24. Nagykapos) Egyetemi tanár, politikus. A kassai magyar tanítási nyelvű ipariskolában érettségizett (1961), a kassai Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet (1966). 1966–1990-ben a kassai magyar tanítási nyelvű ipariskola tanára. 1990–2004-ben a kassai Műszaki Egyetem tanszékvezető docense, 2002–2006-ban a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselője (MKP). A komáromi Selye János Egyetem rektora (2004–2008). A Nyugat-magyarországi Egyetem díszdoktora (2008). Kutatóként fő szakterülete a gépészettan oktatásának módszertana. Pedagógiai szakcikkek, tankönyvek, módszertani könyvek szerzője, fordítója. – Főbb díjak: Szlovák Kormány Ezüstérme (2002); Magyar Köztársaság Országgyűlésének Emlékérme (2007); Magyar Köztársaság Elnökének Emlékérme (2008); Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013); Pro Probitate – Helytállásért díj (2015); Jedlik Ányos-díj (2021). – Fm. Zbierka príkladov zo stavby a prevádzky strojov (tankönyv, 1974); Konštrukčné cvičenia pre 2. roč. SPSŠ (tankönyv, 1982).

Álló Gyula (KKK)

(* 1901. ápr. 4. Csentőfa, † 1984. szept. 3. Kritzendorf, [Ausztria]) Festő, restaurátor. Fiatalon kovácsként és gépészként dolgozott. Gustáv Mallý pozsonyi festőiskolájában, ill. a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. 1931-ben tanulmányúton járt Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Svájcban. Hazatérve Szunyogdin telepedett le. 1939–1945 között Pozsonyban festőiskolát létesített. A második vh. után elismert restaurátor volt. 1960-ban kivándorlási engedéllyel Ausztriába, Kritzendorfba költözött, ahol folytatta restaurátori tevékenységét, s részt vett az alsó-ausztriai képzőművészeti életben. – Fm. Restaurátori munkássága: Bogoszló, Maulpertsch-freskók az Erdődy kastélyban (1954–1955, Staudt Mihállyal); Kassa: a színház mennyezeti festményei; Zselíz: a katolikus templom középkori freskói, a pozsonyi Klarissza-templom falfestményei. – Ir. Fogarassy László: Álló Gyula, ISZ. 1975/8.

ALMASI ROBERT (fot. Somogyi)

(* 1948. jan. 28. Mórockarcsa, † 2018. máj. 20.) Festő, grafikus. 1967-ben a brünni Iparművészeti Középiskola grafikai szakán végzett. 1968–1974-ben a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola festészeti szakán tanult, majd Dunaszerdahelyen működött. A nyárasdi képzőművészeti alkotótáborok kezdeményezője. Főleg falfestészettel, táblafestészettel és grafikával foglalkozik.

Angyal Béla (FI)

(* 1958. máj. 22. Gúta) Néprajzi gyűjtő, hely- és politikatörténeti szakíró. A komáromi magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett (1977), majd a prágai Cseh Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki oklevelet. Képesítésének megfelelően először több gútai és komáromi vállalatnál is dolgozott, majd különféle társadalmi-politikai posztokat töltött be (Gúta alpolgármestere 1994–1998; a Kormányhivatal Kisebbségi Osztályának vezetője 1999–2000; a Szlovák Mezőgazdasági Minisztérium hivatalvezetője 2002–2005; a Közbeszerzési Hivatal vezetője 2005–2010). Írásai hazai és magyarországi szaklapokban, évkönyvekben jelennek meg. – Fm. Gúta és környéke 1848–1849-ben (1997); Gúta 1945–1949 (1997); Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918–1938 (2002); Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919–1936 (2004); Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza (2012).

Angyal Géza (Önarckép)

(* 1888. dec. 24. Körmöcbánya, † 1956. nov. 23. Körmöcbánya) Festő, grafikus. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult 1906–1911 között, majd 1914–1919 között Besztercebányán tanított. Ezután élete végéig Körmöcbányán élt. Alapító tagja a besztercebányai Szlovenszkói Képzőművészek Egyesületének, tagja a Kunstvereinnek, a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaságnak, a kassai Kazinczy Társaságnak, a párizsi Société Nationale des Beaux Arts társaságnak. Több nyugat-európai országban járt tanulmányúton. – Ir. Ferdinandy Alina: Angyal (mon., 1950); Kubičková K.: Gejza Angyal 1888–1956 (katalógus, tan., 1973).

Antal Sándor (FI)

(* 1882. nov. 28. Nagyvárad, † 1944. koncentrációs tábor) Költő, író, szerkesztő, műfordító, publicista, szerkesztő, képzőművészeti szak- és tankönyvíró, szobrász. Jogi és filozófiai tanulmányokat folytatott Budapesten 1902–1903 között, majd szobrászatot is tanult. 1904-től a Nagyváradi Napló szerkesztője volt, majd 1908 és 1913 között Németországban és Skandináviában élt.  1913-tól ismét Nagyváradra kerül, sajtó alá rendezte és előszóval látta el a A Holnap című irodalmi antológia első kötetét 1908-ban. 1917-ben a Váradi Hét szerkesztője volt, 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Újság munkatársa. A tanácshatalom bukása után Pozsonyba menekült. 1920-tól a Bécsi Magyar Újság pozsonyi szerkesztője, 1921-től a Nemzeti Kisebbségek főszerkesztője. Munkatársa A Reggelnek, A Napnak. 1923-tól 1938-ig a pozsonyi Népújság főszerkesztője lett. 1942-ben írás jelent meg róla egy német nyelvű helyi lapban, és ezután a németek a családjával együtt elhurcolták. Sokat fordított svédből, például Selma Lagerlöf regényeit és August Strindberg több munkáját. Írásai a második világháború előtt budapesti lapokban (Népszava, Szocializmus, Világ) jelentek meg, s ezekben elsősorban a szocialista szellemiségű irodalommal foglalkozott. – Fm. Mozaik (elb., 1904); Akik ma élnek (v., 1905); A trondhejmi herceg kíséretében (r., 1913); Jorru története (elb., 1913); A mester (színmű, 1914); A magyar zsidóság jövendője (esszé, 1917); A csudálatos szemű katona (elb., 1917); Garabonciás ének (v., 1924); A mai rajztanítás tanmenete (tankönyv,  1928); Betűstílus (tankönyv, 1930). – Ir. Csanda Sándor: Első nemzedék (tan., 1968, 1982); Fónod Zoltán: Üzenet (mon., 1993, 2002); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–1995. (1997); A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918–2004. (2004).

.