Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1992. november 28.

Pozsonyban tartja VI. országos közgyűlését a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom. A közgyűlési határozat feladatul adja az országos elnökségnek, hogy 1993 januárjában terjessze a szlovák parlament elé a kisebbségi jogokról szóló alkotmánytörvény tervezetét, az első negyedévben pedig a kisebbségi kódexnek is nevezhető végrehajtási rendeleteket. A magyar politikai erőkkel olyan együttműködést szorgalmaz, amely lehetővé tenné az esetleges választási koalíció megkötését, s e célból egy négypárti egyeztető tanács létrehozását kezdeményezi.

Hibát talált?

Üzenőfal