Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1992. március 25.

Az MKDM, az Együttélés és az MPP koalíciós megbeszéléseinek újabb fordulójában az Együttélés és az MKDM olyan választási szerződés megkötésére tesz javaslatot az MPP-nek, amely értelmében a párt jelöltjei pártmegjelölés nélkül szerepelnének az MKDM-Együttélés koalíció listáján.

Az SZNT ülésén az Elnökség kibővítése során az Elnökségbe javasolt Csáky Pál (MKDM) nem kapja meg a szükséges számú szavazatot.

Hibát talált?

Üzenőfal