Szlovákiai Magyar Adatbank » 1949. december 30. 1949. december 30. – Szlovákiai Magyar Adatbank

1949. december 30.

1949. december 30.

A pozsonyi Állambíróság ítéletet hirdet a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség aktivistái, valamint az ugyancsak magyarországi kapcsolatokat fenntartó Bokor Ferenc kántortanító és társai elleni perben, akiket „a köztársaság elleni bűncselekmény” és a népi demokratikus rendszer megdöntésének előkészítésével, ill. államtitkok elárulásával vádolnak. Az ún. csehszlovákiai magyar Mindszenty-perben, amelyben összesen 32 személy, köztük 20 római katolikus pap és 4 református lelkész ellen emeltek vádat, Arany A. László nyelvészt, egyetemi tanárt, a szervezet vezetőjét 8 év, Hentz Zoltán főiskolai hallgatót, Hajdú László gépészmérnököt, Varró István egyetemi hallgatót, Krausz Zoltán filmrendezőt és Restály Mihály katolikus lelkészt 6 év, Mészáros Gyula katolikus káplánt, Lipcsey Gyula főiskolai hallgatót és Bokor Ferenc katolikus kántortanítót 5 év, Vízváry László református lelkészt 2 év fegyházbüntetésre ítélik, a többi 22 vádlottat felmentik a vád alól.

Hibát talált?

Üzenőfal