Kronológiák - A (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)

A (cseh)szlovákiai magyarság története immár közel kilenc évtizedre tekint vissza, múltjának feldolgozásával ennek ellenére máig adós a történettudomány. Hatványozottan érvényes ez a megállapítás a második világháború végén kezdődő s jelen kronológia tárgyát is képező második kisebbségi korszakára, amelyből a szakirodalom eddig jobbára csupán történetének legfájóbb szakaszát, 1944 és 1948 közötti jogfosztásának eseményeit tárgyalta. A felvidéki magyarság történetének feltárását célzó kutatási program részét képezi – s remélhetőleg a további kutatások támpontjául is szolgál majd – a (cseh)szlovákiai magyarság 1944 és 1992 közötti történetének kronologikus feldolgozása. (összeállította: Popély Árpád)

1945. július 9-12.

Csehszlovákiába látogat a magyarországi, romániai és jugoszláviai szlovákok ötven főből álló küldöttsége, amelyet Karol Šmidke és Jozef Lettrich, az SZNT társelnökei, Zdeněk Fierlinger miniszterelnök és Edvard Beneš államfő is fogad. A küldöttség a csehszlovák állam segítségét kéri a külföldi szlovákok hazatelepüléséhez; tájékoztatása szerint Magyarországról 200 ezer, Jugoszláviából 150 ezer, Romániából 80 ezer szlovák kíván áttelepülni Szlovákiába.

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarság történeti kronológiája (1944–1992)
CímkeBeneš Edvard / Fierlinger Zdeněk / Šmidke Karol / Lettrich Jozef
FejezetI. A jogfosztottság időszaka
Év1945
Rövid URL
ID227721
Módosítás dátuma2007. augusztus 1.

Hibát talált?

Üzenőfal