Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1937. szeptember 4–5.

Beregszászban tartották az Egyesült Magyar Párt kárpátaljai kerületének gyűlését, ahol a vidék magyar kisebbségének gazdasági, kulturális és szociális problémáival, valamint időszerű politikai kérdésekkel foglalkoztak. Hokky Károly felszólalásából: Kárpátalján „magyar tanítóképző nincs és nem tudunk gondoskodni 311 magyar tanító utánpótlásáról”. Az elfogadott határozatból: fokozottan szolgálni a munkásság („a nemzeti közélet egyik legjelentősebb tényezője”) érdekeit, egyetértésben és megértésben élni a más nemzetiségű őslakosokkal, tiszteletben tartani nemzeti törekvéseiket, „magyarnak csak az tekinthető, aki nem támogat a magyarság ellen irányuló törekvést, politikai irányzatot”, továbbra is megmaradni az ellenzéki úton, a párt nem fogadja el a prágai parlament által a kormányzói hatáskör kibővítéséről hozott törvényt, „az autonómia kenyeret, megélhetést jelent, annak elmaradása pusztulást és tönkremenést”, fokozott figyelemmel kell kísérni a kárpátaljai magyar iskolaügyeket. – Felszentelték a felújított ősi radvánci római katolikus templomot. A bejárat előtt helyezték el Nepomuki Szent János 1726-ból származó szobrát, mely eddig az ungvári Bercsényi étterem előtt állt.

Hibát talált?

Üzenőfal