Kronológiák - A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)

Kárpátalja az első világháború után a teljes autonómia ígéretével Podkarpatszka Rusz néven került a Csehszlovák Köztársasághoz. 1938–1939 fordulóján Cseh-Szlovákia kötelékében törvénnyel is alátámasztott autonóm terület Kárpáti Ukrajna néven, majd mint Kárpátaljai Kormányzóság Magyarország része az első bécsi döntés által meghúzott határokon belül. 1944 őszétől szovjet befolyási övezet (Kárpátontúli Ukrajna), 1946-tól a Szovjetunió, 1991-től pedig az Ukrán Köztársaság Kárpátontúli területe. A kronológia ennek a folyamatnak, illetve a kárpátaljai magyarság életének bemutatására vállalkozott. (összeállította: Fedinec Csilla)

1936. november

Hrabár Konstantin kárpátaljai kormányzó a koalíciós pártok megbízottai által készített, az autonómia bevezetésének előkészítését célzó csomagot nyújtott át Edvard Beneš köztársasági elnöknek és Milan Hodža miniszterelnöknek. „A javaslat a kormányzói jogkör szabályozásáról szóló törvény tervezetét, a kormányzói tanács létesítésére vonatkozó tervezetet és egy kisebb rendeletet tartalmaz, amely szerint Kárpátalja felsőbíróságot, ügyvédi, kereskedelmi és iparkamarát kapna.” – Az ellenzéki ruszin autonomista pártok autonómiajavaslatot terjesztettek a kormány elé. – A Slovenska Liga pozsonyi kongresszusának napirendjén szerepelt a ruszin propaganda kérdése, melynek célja „tovább tolni nyugat felé a ruszinföld határait Szlovenszkó rovására. Ennek kapcsán követelik [a Slovenska Liga] a szlovák–ruszin határoknak végleges és törvény által biztosított kijelölését. […] Követelik, hogy a szlovák érdekből és a ruszin érdekből is nagyobb figyelem fordíttassék azokra a vidékekre, amelyek a fordulat előtt meg lettek magyarosítva.” – A Podkarpatszka Ruszi Gazdasági Szövetkezetek Kereskedelmi Központja által építtetett gabonaraktárakat adtak át Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Nagyszőlősön, Bátyuban. – A Nemzetgazdasági Testület illetékes helyen kérelmezte, hogy Kárpátalja kapjon önálló vasút-igazgatóságot. A kérelmet elutasították azzal, hogy a területen a vasúti hálózat teljes hossza mindössze 650 kilométer, a vasúti alkalmazottak száma 2300 fő. – Felmerült az ötlet, hogy Kárpátalján kutatóintézetet kellene létrehozni a természeti adottságok tanulmányozására. – A postaügyi minisztérium és a Nemzetgazdasági Testület képeslapsorozat megjelentetését határozta el Kárpátalja népszerűsítésére. – Irodalmi rovatot indított a Kárpáti Magyar Hírlapban Kováts Miklós szerkesztő. Mottója: „Ne feledd: az úri lakás a könyvtárnál kezdődik.” – A Szlovenszkóba és Kárpátaljára ebben az időszakban beengedett budapesti lapok: Népszava, Újság, Magyar Hírlap, Esti Kurir. – Megalakult a PRMKE 4., nagyszőlősi kerülete. Elnök: Siménfalvy Árpád. – Ady-est volt Beregszászban.

KategóriaA kárpátaljai magyarság történeti kronológiája (1918–1944)
Címkereformátus / Munkács / Budapest / Uzshorod / határkérdés / Beneš Edvard / Prága / Ungvár / Ady Endre / Korláth Endre / görög katolikus / egyéb pártok és pártszövetségek / Praha / csehszlovák törvények / Beregszász / Berehove / bíróság, törvényszék, ügyészség, karhatalom / autonómiatervek / ipar, kereskedelem / Hodža Milan / Mukacseve / római katolikus / Huszti / Ungvári (Ungvidéki) / Nagyszől[l]ős / Vinohragyiv / Központi Orosz (Ruszin) Nemzeti Tanács / könyv, könyvtár, könyvkiadás, irodalmi élet / csehszlovák rendeletek / Nagyszől[l]ősi / Brascsajko Julij / posta, távközlés / Kaminszki József / ünnepek, évfordulók / statisztika / cserkészet / Kováts Miklós / közlekedés, határforgalom, kishatár / borászat, szőlészet / Bátyu / Batyove / Hrabár Konstantin / Bródy András (Bródy Andrej) / Siménfalvy Árpád / Beregszászi Irodalomi és Műpártoló Egyesület / Podkarpatszka Ruszi Magyar Kultúregyesület (PRMKE), Kárpátaljai Magyar Kultúregyesület (KMKE), Északkelet-magyarországi (Magyar) Kultúregyesület (ÉMKE) / Ungvári Keresztény Cserkészcsapat / Czibur Sándor / Slovenska Liga / színház / sajtó / zene / közigazgatás / Pozsony / Kassa / Bratislava / Košice
FejezetII. Kárpátalja az első Csehszlovák Köztársaságban 1919. IX. 10–1938. X. 11. - 6. a) Feléledő autonómiaremények (1935. II. 15.)
TelepülésKassa [Košice] / Pozsony [Bratislava]
Év1936
Rövid URL
ID241417
Módosítás dátuma2007. augusztus 16.

Hibát talált?

Üzenőfal