Morvay Péter könyvhagyatéka [Huntéka]
Morvay Péter (1968–2020) újságíró, publicista. 1989-től publikált rendszeresen, többek között a Prágia Tükör szerkesztője volt. 2003 és 2014 között a pozsonyi SME napilapnál dolgozott, előbb a külpolitikai rovat tagjaként, majd kommentátorként. Rendszeresen jelentek meg írásai a csehországi és magyarországi sajtóban is. Utolsó éveiben a Denník N munkatársa volt. Könyvtárának egy értékes része 2020-ban került a Bibliotheca Hungaricába. A feldolgozott könyvhagyaték 324 kötetből áll, többségében a szlovákiai magyarok történelmével és a közép-európai politikai viszonyokkal foglalkozó szakkönyvek alkotják.
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Morvay Péter hagyaték
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Morvay Péter hagyaték
Szabó Béla hagyatéka
Szabó Béla, eredeti nevén Meller Bernard (1906 - 1980), író, költő, újságíró. Noha pályája elején verseket írt, prózai műveivel vált ismertté. A publicisztikai műfajok mellett rövid prózát, regényt és drámát is írt. Ez a sokrétűség jellemzi írói hagyatékát is, mely 2004-ben került a Fórum Intézet levéltárába. A mintegy 15 doboznyi letéti anyagban külön csoportot képeznek a kéziratok és az azokhoz kapcsolódó jegyzetek, a levelezése és a személyes dokumentumok.
Fábry Zoltán hagyatéka
Fábry Zoltán (1897 - 1970) író, irodalomkritikus publicista
Hagyatéka 95 levéltári dobozt tölt meg. Az anyag egy jelentős része Fábry irodalmi tevékenységével kapcsolatos kéziratokból, vázlatokból, jegyzetekből és újságcikkekből áll, másik részét a magánéletével kapcsolatos dokumentumok, levelek, fotók alkotják. A hagyaték különálló csoportját képezi Fábry Zoltán kiterjedt levelezése. A hagyatékban megtalálhatók még a Fábry életművével, tárgyi és szellemi hagyatékával kapcsolatos írásos dokumentumok is.
Ébert Tibor hagyatéka
Ébert Tibor (1926 - 2015) pozsonyi származású költő, író, esztéta, zeneművész.
Hagyatéka 32 levéltári dobozban kapott elhelyezést a Fórum Intézet levéltárában. Az anyagban a szerző prózai, drámai, költői műveinek kéziratai és azok változatai mellett megtalálhatóak Ébert publicisztikai írásai, fordításai és levelezése is, melyekben az író megidézi szülővárosa szellemiségét, diákéveit, családi és baráti köreinek tagjait és más, jeles pozsonyi személyiségeket.
Arany A. László hagyatékának levéltári leltára
(1909–1967) Nyelvész, tanár, néprajzkutató. Arany Adalbert László hagyatéka összesen 25 levéltári dobozból áll. A személyes iratain, levelezésén kívül elsősorban a tudományos munkásságához (szlovák nyelvészet, nyelvjáráskutatás, magyar népdalkutatás, nyelvészet, irodalom stb.) kapcsolódó anyagok találhatók meg benne. A kutatók rendelkezésére áll a közel húsz fiók feldolgozatlan cédulajegyzet, illetve a filmnegatívum és diapozitív gyűjtemény. (összeállította: Végh László)
Dobos László könyvhagyatéka [Huntéka]
(1930–2014) Író, szerkesztő, politikus. Hagyatékának egy része található meg nálunk, amelyet főleg történelmi, politikai és kisebbségekkel foglalkozó kiadványok alkotnak.
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Dobos László hagyaték
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Dobos László hagyaték
Gyönyör József iratai
(1920–2003) Jogász, jogtörténész, politikus, közíró. A hátrahagyott iratai összesen 63 levéltári dobozban állnak rendelkezésre. Megtalálhatjuk benne a nagy mennyiségű kéziratait (14 doboz), továbbá levelezését, jegyzeteit, feljegyzéseit, kutatásai forrásanyagait, népszámlálási adatait stb., valamint a besztercebányai Kerületi Nemzeti Bizottság iratainak egy részét is.
Győry Dezső hagyatéka
(1900–1974) Költő, író, újságíró. Győry Dezső hagyatéka öt levéltári dobozból áll. Ezekben elsősorban olyan újságok találhatók, amelyekben megjelentek versei, illetve a róla írt cikkek, ezen kívül a kutatóknak rendelkezésére áll egy doboznyi fényképanyag Győry Dezső családi és más fényképeivel, illetve Bartók Bélané Pásztory Ditta és családja fotóalbuma is.
Jakab István könyvhagyatéka [Huntéka]
(1928–2013) Nyelvész, szakíró, egyetemi oktató. Jakab István könyvhagyatéka értékes nyelvészeti szakkönyveket, tanulmányköteteket és helytörténeti kiadványokat tartalmaz.
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Jakab István hagyaték
Huntéka -> Összetett keresés -> 1.sor: jobb kiválasztó lista: Gyűjtemény -> bal kiválasztó lista: Jakab István hagyaték
Szabó Rezső iratai
(1929–2018) Jogász, politikus, publicista. Az 1950–60-as években a Csemadok vezető tisztségviselője, 1990-től parlamenti képviselő, az Együttélés alelnöke. Iratgyűjteménye húsz levéltári dobozból áll, amely tartalmazza az 1960-as évek végén született legfontosabb nemzetiség-politikai dokumentumokat, az 1990-es évek nemzetiségi törvényjavaslatait, számos elemzést, háttéranyagot és a különböző tisztségei során összegyűjtött dokumentumokat.