Túróc-völgy
Néprajzi tájegység. A Túróc-patak felső folyása mentének legkarakterisztikusabb, a néprajzi kutatás szempontjából legfelderítettebb települései a nyelvhatáron fekvőLévárt és Deresk. A falvak r. k. és magyar nemzetiségű lakossága hagyományosan a fazekasságból tartotta fenn magát. A települések határában található jó minőségű, tűzálló agyagból olyan főző- és sütőedényeket tudtak készíteni, amelyek Alföld-szerte keresettek, és „tót fazék”, ill. „rimaszombati edény” néven voltak ismertek. A 19. sz. végén a két településen nem volt olyan család, amely valamilyen módon (készítés vagy értékesítés révén) ne kapcsolódott volna a fazekassághoz. Az első vh.-t követően, mivel a vásározási lehetőségeik fokozatosan beszűkültek, a csehszlovák gyáripar olcsó termékei pedig mind jobban a háttérbe szorították a hagyományos fazekasipar termékeit, a lévártiak és dereskiek is egyre inkább igyekeztek áttérni a földművelésre (ami természetföldrajzi viszonyaik ismeretében nem volt egyszerű), s a második vh.-t követően főleg már abból tartották fenn magukat. Amíg a 20. sz. elején Lévárton 14, Deresken pedig 48 fazekas dolgozott, a sz. utolsó harmadára Lévárton nem maradt fazekas, s Deresken is csak egy folytatta ősei mesterségét. A Túróc-patak déli, kiszélesedett és lapályossá váló völgyében, a Sajó-torkolat közelében fekszik Beje. Zömében ref. felekezetű és magyar nemzetiségű lakossága a Túróc-völgyi relációkban rendkívül kedvező éghajlati és természetföldrajzi viszonyainak köszönhetően a szántóföldi földművelésből aránylag gazdagon meg tudott élni. – Ir. Ujváry Zoltán: Születéstől a halálig. Az emberélet fordulóinak szokásai Lévárton és Deresken (1993).
Hibát talált?
Üzenőfal
