A csehszlovákiai magyar iskolák sorsa már a második vh. befejezése előtt megpecsételődött. Az 1943-ban, a Szovjetunióban alakult Szlovák Nemzeti Tanács 1944/6. számú rendeletével kimondta a magyar és a német nyelvű iskolák feloszlatását, kivéve azokat a népiskolákat, amelyek 1938. okt. 6-a előtt is léteztek. Az 1945. ápr. 5-én kihirdetett kassai kormányprogram az egész német és magyar kisebbség iskoláikat kivétel nélkül bezáratta. Dél-Szlovákia falvai és városai többségében 1944 őszétől 1947 szept.-éig szünetelt a tanítás. 1945 szept.-étől fokozatosan nyitották meg a szlovák iskolákat, amelyekbe általában magyarul nem tudó szlovák tanítókat helyeztek. A két vh. között működő, több mint kétezer magyar tanító közül sokan meghaltak a háborúban és a hadifogságban. Mások családostul önként áttelepültek Mo.-ra. A maradók közül 683-an kérték nemzetiségük megváltoztatását, ám mindössze 217-nek fogadták el a kérelmét. A magyar fiatalok tömegei hagyták el Szlovákiát, és költöztek át Mo.-ra. 1948. nov. 11-én határozat született a magyar nyelvű oktatás megszervezéséről. Néhány szlovák iskolában magyar osztályokat nyitottak. Mintegy ötezer szülő íratta át gyerekét ezekbe az osztályokba, ám az igény 30 ezer fölé emelkedett, ezért elkerülhetetlen volt az önálló magyar iskolák megnyitása, amelyre 1950. szept. 1-jén került sor. Az általános iskolák mellett Komáromban megnyílt a magyar tannyelvű gimnázium, Pozsonyban a pedagógiai középiskola, valamint a pozsonyi és a kassai ipari középiskola magyar tagozata. 1950-ben mindössze 110 szakképesített magyar pedagógus volt Szlovákiában (óvónőtől az egyetemi oktatóig). 1951-ben Pozsonyban megnyílt a felsőfokú magyar pedagógusképzés is, ahol felső tagozatos szaktanítókat és középiskolai tanárokat képeztek. A magyar iskolákat csak az 1960-as évek végére, a 70-es évek elejére sikerült szakképzett pedagógusokkal ellátni. A magyar tanító- és tanárképzést 1960-ban áthelyezték Pozsonyból Nyitrára. 1950–51-es tanévben megnyíltak az első magyar óvodák is, összesen 142, amelyekben 151 csoport kezdte meg működését. Az 1951/1952-es tanévben a szlovákiai magyarságnak 613 elemi iskolájába 45 497 tanuló járt, három középiskolájába pedig 305 diák. Később sorra nyíltak meg a gimnáziumok és a szakközépiskolák szerte az országban. 1948. április 21-én fogadták el az egységes iskolarendszerre vonatkozó alaptörvényt, amely minden iskolát államosított. 1964. jún. 4-én hozták létre a Szlovák Nemzeti Tanács Oktatási és Kulturális Bizottságát, benne a nemzetiségi iskolák tagozatát. 1969-tól Szlovákiának saját kormánya lett, benne iskolaügyi minisztériummal. A nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatását Szlovákiában törvény szavatolta, ám a kaotikus fenntartási és irányítási rendszer lehetővé tette e törvény kijátszását. A szakközépiskolák magyar tagozatait fokozatosan leépítették, a szakmunkásképzők tanítási nyelvét pedig, hat kivételével, szlovákra változtatták. Az „elszlovákosítás” egyik hatékony módjának bizonyult a szlovák és a magyar iskolák összevonása. 1947-ben hozták létre Pozsonyban az Állami Pedagógiai Intézetet, amelynek 1958-tól magyar munkatársai is voltak. Feladata a különböző szintű módszertani központok munkájának koordinálása volt. Az országban kerületenként és járásonként működtek a pedagógusokat továbbképző intézetek és a pedagógiai, azaz módszertani központok. Tankönyvkiadásra egyedül a Szlovák Pedagógiai Kiadónak volt joga. A magyar iskolák gyors revitalizációja ellenreakciókat is kiváltott. Már az ötvenes évek elején megszületett az ún. Sýkora-féle program, a magyar iskolák elszlovákosításának a terve, de akkor nem kapott megfelelő politikai támogatást. E szerint a tantárgyak zömét az ötödik osztálytól kezdve fokozatosan szlovákul kellett volna tanítani. Több próbálkozás követte ezt a tervet a 70-es és 80-as években egészen a rendszerváltás utáni időszakig (1996). A felnövekedett magyar értelmiség nyíltan kiállt a magyar iskolák mellett (Lásd: Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága, Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége – Csemadok). Minden iskolában, kezdettől fogva, függetlenül az intézmény tanítási nyelvétől és típusától, szigorú elvárás volt a csehszlovák hazafiságra, a proletár internacionalizmusra és a tudományos világnézetre való nevelés. A pedagógusoknak előírták az ún. kettős nevelés elleni küzdelmet, amely valójában a család vallásos nevelése ellen irányult. – Ir. Tóth László–Filep Tamás Gusztáv (szerk.): A (cseh)szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. (1998); Csicsay Alajos: Iskolatörténet (2002); Fazekas József–Hunčík Péter (szerk.): Magyarok Szlovákiában I., Összefoglaló jelentés 1989–2004 (2006); László Béla–A. Szabó László–Tóth Károly (szerk.): Magyarok Szlovákiában IV., Oktatásügy (2006).