Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Kisbojtár Gyermek Néptáncegyüttes

Kisbojtár Gyermek Néptáncegyüttes
Kisbojtár (FI)

Gyermek néptáncegyüttes (Párkány, 1982). Alapítója a Városi Ifjúsági Ház és a magyar alapiskola volt. Szervezője Hégli Gyula pedagógus, népművelő, művészeti vezetője és koreográfusa Hégliné Bertók Marianna. Az együttes egy év alatt betört a néptáncéletbe azzal, hogy 1983-ban díjazott lett az Országos Népművészeti Fesztiválon Zselizen, a Kéméndi gyerekjátékok és táncok c. koreográfiával. A járási szintű népművészeti alkotások versenyében 1983-tól 1999-ig folyamatosan első helyezett volt, később, mint örökös első, ebben a versenyben már csak meghívott vendégként szerepelt. 1983-tól hatszor nyerte el az Országos Népművészeti Fesztivál, ill. az Országos Kulturális Ünnepély díjait, ebből háromszor fődíjat nyert. Díjat nyert Eperjesen, Myjaván a szlovák országos fesztiválokon is, és külföldi útjairól is díjakkal tért haza. Járt Dániában, Szerbiában, Romániában, Lengyelországban, Csehországban, Ausztriában és Mo.-n. Több alkalommal láthatta közönség tévéműsorokban is. Évente átlagosan harminc alkalommal lép közönség elé. Működése első tíz évében a Garam és az Ipoly menti magyar tánc-, zene-, ének- és szokáshagyományokat állította színpadra, utána nyitott az egész Kárpát-medencére. – Vezető: Hégliné Bertók Marianna (1982).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
TelepülésPárkány [Štúrovo]
SzerzőTA - Takács András
Rövid URL
ID375249
Módosítás dátuma2016. március 11.

Hibát talált?

Üzenőfal