Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek

Görföl Jenő

Görföl Jenő
Görföl Jenő (FI)

(* 1951. márc. 21., Jóka) kultúraszervező, fényképész, a Csemadok országos titkára. A szenci gimnáziumban érettségizett 1969-ben. 1974. máj. 1-jétől a Csemadok alkalmazottjaként tevékenykedik. 1990-1994 között az Együttélés PM szervezőtitkára volt, 1994 óta a Csemadok Országos Tanácsának titkára. Emellett 1996–2003 között a Pátria Rádió hírszerkesztőjeként is dolgozott. Egyik alapítója volt a Pro Patria Honismereti Szövetségnek, amelynek titkára. Rendszeresen fotóz is, elsősorban a felvidéki magyar műemlékeket, az 1848/49-es szabadságharc emlékhelyeit, a szlovákiai magyar szellemi és közélet jeles személyiségeit örökíti meg. Felvételeiből számos kiállítást rendezett Szl.-ban, Mo.-n és Szlovéniában. Kovács László történésszel közösen több könyvet írt a felvidéki középkori templomokról. Fotói különböző kiadványokban, folyóiratokban is szerepelnek. Több helytörténeti könyvet, albumot szerkesztett, illetve állított össze. Jelenleg a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet számára készít dokumentumfotókat. Főszerkesztője a negyedévenként megjelenő Széljárás c. folyóiratnak. Főbb díjai, kitüntetései: Kós Károly-díj (2001); Hungaria Nostra, Podmaniczky-díj (2003); Magyar Érdemrend Lovagkeresztje (2015). – Fm. Középkori templomok a Csallóközben (Kovács Lászlóval, 2002); Középkori templomok (Mátyusföld és Zoborvidék, Kovács Lászlóval, 2008); Középkori templomok (Garam mente – Ipoly mente, Kovács Lászlóval, 2009); Középkori templomok Dél-Szlovákiában (Kovács Lászlóval, 2010); Dél-Szlovákia középkori templomai (Ipoly mente – Gömör – Abaúj-Torna – Bodrogköz – Ung-vidék, Kovács Lászlóval, 2012); Hol sírjaink domborulnak (Kovács Lászlóval, 2013); Biblia pauperum (Kovács Lászlóval, 2015).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Személyiségek
TelepülésJóka [Jelka]
SzerzőLT - Lacza Tihamér
Rövid URL
ID373710
Módosítás dátuma2019. december 6.

Hibát talált?

Üzenőfal