Szlovákiai Magyar Adatbank » 1922. április 11. 1922. április 11. – Szlovákiai Magyar Adatbank

1922. április 11.

1922. április 11.

Ehrenfeld Péter alkormányzó aláírta a statáriumot megszüntető rendeletet (megjelent április 26-án). „A minisztertanács határozata alapján az 1920. évi augusztus 28-án 2616. sz. a. a Podkarpatszka Rusz területére kihirdetett rögtönítélő bíróság (statárium), valamint az ezen rendeletekkel életbe léptetett összes rendkívüli intézkedések hatályon kívül helyeztetnek. Ennek következtében a beregszászi törvényszék kivételes hatásköre, mint rögtönítélő bíróságnak, amely a fenti rendeleten alapult, megszűnt. – Hasonlóképpen hatályon kívül helyeztetnek mindama rendeletek, melyek a rögtönítélő bíróság alapján adattak ki.” Huber rendőrigazgató tájékoztatása: „a pártéletet korlátozó intézkedések terén mai nappal a még itt fennálló magyar törvények lépnek életbe. – A sajtószabadságot korlátozó előzetes cenzúra szintén megszűnvén a nyomtatványok és hírlapokra vonatkozólag az itt még érvényben levő 1914.évi magyar sajtótörvény rendelkezései irányadók. Ez intézkedések a sajtó terén addig állanak fenn, amíg a tárgyalás alatt álló csehszlovák törvénytervezet, mely a köztársaság egyéb területén már érvényben levő osztrák sajtótörvényt kívánja Ruszinszkóra is kiterjeszteni, törvényerejére nem emelkedik. […] a statárium megszűntetésével a politikai pártok működéséhez nem lévén szükség engedélyre, természetszerűleg a Magyar Jogpárt is programjának bejelentésével megkezdheti működését. […] a szlovák vízum megszerzésének szüksége a mai nappal megszűnt.”

Hibát talált?

Üzenőfal