színházi és drámairodalom 1938–1944

Az első Szlovák Köztársaságban a műkedvelő sorba kényszerített szlovákiai magyar színjátszás csak önmagára hagyatkozhatott. A szervező szerepet a jogfolytonosság jegyében azonnal átvette a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület (SZMKE), ám tevékenységét a hatóságok rövidesen betiltották, s működését csak azután engedélyezték újból, hogy a magyarországi szlovákok 1941 elején létrehozhatták a Szent Adalbert Társaságot. A pozsonyi magyar műkedvelő színjátszás folyamatossága természetesen nem szakadt meg. A magyar műkedvelő színházi élet fontos eseménye volt a nyaranként megrendezett Magyar Színházi Napok. A pozsonyi magyar műkedvelő színjátszók lendülete 1942 végén akadt meg, miután Hunyady Sándor előadását (Havasi menyasszony) szlovák nacionalista csoportok a Városi Színházban magyarellenes tüntetésükkel megzavarták. 1940 őszén Pozsonyi Központi Színügyi Bizottság alakult a színjátszó csoportok közti együttműködés elősegítésére, a rendezők és a szereplők szakmai képzésére, színdarabokkal való ellátására. A fővárosi műkedvelő gárdákon kívül egy-egy alkalomra aktivizálódtak a főrévi, a pozsonypüspöki, a vereknyei, a zoboralji nyelvsziget, ill. egy-egy esetben a távolabbi, többségükben szlovák lakosságú települések (Lőcse, Késmárk, Igló, Zólyom) magyar műkedvelői is. Megvalósulatlan elképzelés maradt a legjobb műkedvelőkből verbuválandó együttes terve. – A műkedvelő színjátszók előadásaival – főleg a pozsonyiakéival – az Esti Újság, majd a Magyar Hírlap foglalkozott rendszeresen: a kevés számú színházi beszámoló közül kiemelkednek Szalatnai Rezső, Peéry Rezső, Szeredai Gruber Károly, Környei Elek írásai. Átfogó elemzést adott a műkedvelő színjátszásról Párkány Lajos és Kelembéri Sándor. – A magyarországi játékszín szervezeti-művelődéspolitikai kereteit az első bécsi döntést követően a visszacsatolt területekre is azonnal kiterjesztették. Kassa színházi vonatkozásban is visszanyerte történelmi szerepét, ám a közönség színházba járó kedve erősen megcsappant. A többi visszacsatolt várost és települést vidéki színigazgatók járták társulataikkal. E társulatok műsora csaknem egészében a budapesti színházak sikerdarabjaihoz igazodott. – A Mo.-hoz csatolt részeken különösen a háború első éveiben folyt élénk műkedvelői tevékenység. A Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület szerepét a visszacsatolt országrészeken – változatlan feladatokkal – az annak rövidítését (SZMKE) meghagyó Széchenyi Magyar Kultúregyesület vette át. Folytatódott a Magyar Vasárnap változatlan profilú kiadása is. Bár az egyesület központja Budapest volt, a vidékkel való elevenebb kapcsolattartás végett Dunaszerdahelyen, Galántán, Léván, Rozsnyón, Kassán és Sátoraljaújhelyen körzeti titkárságokat működtetett. Nagy vonzereje volt e tekintetben is a Gyöngyösbokréta-mozgalomnak. 1943-ban Bars és Hont vármegyében a műkedvelők 287 színielőadást és hatszáznál is több műsoros estet tartottak. Műsorukon operett népszínművet, népszínmű operettet követett, a színpadot ellepte az árvalányhaj, elárasztotta a faluromantika, csak éppen a mindennapi életet jellemző valóságos problémák hiányoztak onnan. Igaz, külön rendelet szabályozta, hogy a műkedvelő színpadok mit tűzhettek műsorukra, s mit nem. – Ir. Kelembéri Sándor: A szlovákiai magyar hivatásos színjátszás kiépítése. In: Magyar Album, IV. (1941); Párkány Lajos: A szlovákiai magyar műkedvelő színpadok munkája (In: A szlovákiai magyarság élete 1938–1942, 1942); Turzcel Lajos: Magyarok élete és kultúrája a Szlovák Államban (In: Turzcel Lajos: Vallomások és emlékezések, 1987); Tóth László: „tisztességes és hasznos mulatság” (In: Párhuzamok, kitérők, 1991); Tóth László: A (cseh)szlovákiai magyar színjátszás nyolcvan éve 1918–1998 (In: Tóth László: Köz – művelődés – történet, 2000).