Lexikonok - A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények

Ady Endre Diákkör

Prágai magyar diákklub. Az első Csehszlovák Köztársaság időszakára jellemző élénk prágai magyar diákélet a második vh. alatt és az azt követő évek során szinte teljesen megszűnt. A diákélet az 50-es években éledt újjá. Az eleinte szórványosan, később rendszeresen összejáró egyetemisták 1957-ben vették fel az ~ nevet, a kör azóta folyamatosan működik. Tagjai közül több neves tudós, művész, tanár, mérnök, politikus került ki. Csehszl. szétválása súlyos érvágást jelentett az ~ számára, mivel a Szl.-ból érkezők számára bevezették a tandíj-kötelezettséget. A Csehország és Szl. között létrejött oktatási egyezménynek és a tandíj eltörlésének köszönhetően taglétszáma újabban ismét növekszik. Az ~ rendszeresen szervez kulturális összejöveteleket. 1969–1975 között Homokóra c. időszakos irodalmi folyóiratot adott ki. Knédli névű lapja 1994 óta rendszertelenül jelenik meg. Moldva, majd később Nyitnikék néven néptánccsoportot működtet. Az ~ öt alkalommal rendezte meg a magyar egyetemisták részére az aug.-i Kovácspataki Diáktábort. – Ir. Lacza Tihamér: Sziget a szárazföldön. A prágai Ady Endre Diákkör története 1957–2011 (2012).

KategóriaA (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig / Intézmények
SzerzőTK - Tóth Károly
Rövid URL
ID370527
Módosítás dátuma2019. december 17.

Hibát talált?

[gravityform id=”1″]