Repertóriumok - Az Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma

Katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat. Az első kisebbségi korszak egyik legfontosabb, tudományos igényű társadalmi-kritikai folyóirata. A csehszlovákiai magyar egyetemisták ifjúsági csoportjai, a Prohászka Ottokár Körök Szövetsége neokatolikus szellemiségű orgánumaként alakult.
1932–1941 között Kassán, majd 1944-ig Budapesten jelent meg. A lap első szerkesztője Rády Elemér volt, majd 1935 őszétől a szerkesztést Sinkó Ferenc vette át, végül 1939-től András Károly kezébe került, egészen a megszűnésig. A repertórium a folyóirat cikkeinek bibliográfiai leírását tartalmazza tárgyszavazva. (összeállította: Roncz Melinda és Sebő Bugár Beáta)

Szociális/kulturális/gazdasági kérdések.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.: 1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p. Benne: Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés. Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus. P. M.: Pánszexuális kongresszus. R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak. A Canterbury érsek politikai imádsága. Roosevelt és a Quadragesimo anno. K. S.: Katolikus főiskola Budapesten. P. L.: Richard von Králik elhunyt. L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója. B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője. A missziókról. Az “apostolates maris” szervezete. P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést. A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa. Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre. Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…” A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját. A XI. Kanadai szociális hét. A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak. Kapitalisták és adóhátralékok. Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo. Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles) Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban. 36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”) P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése. Földünk vallási elosztódása Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól. A fegyverkezési kiadások A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban. A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava) Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz. P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja. Gulácsy Irén Budapestre költözött. Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.

1. évf. 1932. december – 11. sz., 451–460. p.
Benne:
Czakó József: A Budapesti Katolikus Nagygyűlés.
Dr. Pfeiffer Miklós: A Prágai Kat. Bölcseleti Kongresszus.
P. M.: Pánszexuális kongresszus.
R. E.: Akik az uj spanyol kormány egyházellenes kirohanásaira kaján vigyorgással tapsoltak.
A Canterbury érsek politikai imádsága.
Roosevelt és a Quadragesimo anno.
K. S.: Katolikus főiskola Budapesten.
P. L.: Richard von Králik elhunyt.
L. B.: Sailer püspök halálának százéves évfordulója.
B. B.: Dr. Kratochvil József brünni egyetemi tanár a cseh katolikus filozófiának egyik uttörője.
A missziókról.
Az “apostolates maris” szervezete.
P. L.: A svájci katolikusság minden évben kiad egy évi jelentést.
A gyermek, mint a családi élet összetartó kapcsa.
Az intelligencia proletarizálódása rohamosan halad előre.
Az Erdélyi Tudósító írja: “Szörnyű filozófia az,…”
A demokráciájára oly büszke U.S.A. sem tudja megoldani a munkanélküliség problémáját.
A XI. Kanadai szociális hét.
A német keresztényszocialista szakszervezetek Prágában háromnapos országos kongresszust tartottak.
Kapitalisták és adóhátralékok.
Csehszlovákia és a Szovjetunió gazdasági kapcsolatairól ír a Rudé Právo.
Ön szovjet konzerveket eszik? (Realités, Bruxelles)
Az ötnapos munkahét érdekében érdekes cikk jelent meg az American Federationist c. folyóiratban.
36 órás munkahetet követelnek a belga katolikus szakszervezetek. (Erdélyi “Katolikus Munkáslap”)
P. M.: A Kartel-törvény kiadása égetően szükséges. A kartelek megtörése.
Földünk vallási elosztódása
Németországban néhány hét előtt röpirat jelent meg a világháború pusztításairól.
A fegyverkezési kiadások
A világháború 400 000 halottja még mindig nem nyugszik sírban.
A tömeg hősi halál főpróbája. (Korunk Szava)
Az emberiség csak akkor alkot, ha hisz.
P. L.: Értesülésünk szerint a német film kontingensét Csehszlovákia redukálni fogja.
Gulácsy Irén Budapestre költözött.
Varsóban keresztény művészi intézetet állítanak fel.

KategóriaAz Új Élet (1932–1944) évfolyamának repertóriuma
Címkeszociális problémák / mozgalmak / gazdasági kérdések
FejezetSzemle rovat
Kiadás éve1932
Rövid URL
ID509025
Módosítás dátuma2021. február 23.

Hibát talált?

Üzenőfal